Főkép

A fülszöveg találó meghatározása szerint a jó politikai thrillert az különbözteti meg a rossztól, hogy akár igaz is lehetne. A szereplők és a helyszínek leírása, valamint az események bemutatása vetekszik a CNN helyszíni riportjaival, és a titkos anyagok közzétételének élményével – miközben az egész csupán kitaláció.
Tom Clancy már több ízben is bebizonyította, ha kicsit is összeszedi magát, képes erre a csodára.

Gondoljunk csak a terroristák által eltérített polgári repülőgép bombaként való felhasználásának ötletére – ami aztán a valóságban is megtörtént. Vagy a Vadászat a Vörös Októberre című regényére, vagy A rettegés arénájára, vagy… (itt mindenki nevezze meg nyugodtan kedvenc Clancy könyvét).

Az Erőegyensúlyban egy NATO tagország belső válságát ismerhetjük meg részletesen, ami előrevetíti a szomszédokkal való összetűzés lehetőségét. Na mármost két NATO tagállam háborúja nem is olyan elképzelhetetlen, hiszen a jelenlegi görög-török viszonyt számos múltbéli ellentét terheli (Ciprus például), és ha hihetünk a sajtónak, rendszeresek a határincidensek arrafelé.

A szövetségesek meg foghatják a fejüket, hogy kinek is segítsenek majd abban a képzeletbeli helyzetben, vagy egyáltalán, mihez is fogjanak. Megfelelő felhatalmazás nélkül ugyanis (lásd Bosznia) csak tétlen szemlélőként tudnának fellépni, ami nem túl biztató lehetőség. De az sem jobb helyzet, amikor egy nagyhatalom két szervezetben is tag, s két szövetségese keveredik háborúba egymással. Erre is láttunk már példát, amikor az USA nézte, mit művel egymással Anglia és Argentína.

Ezen példákkal két momentumra kívántam utalni. Egyrészt nem lehet kizárni két EU (illetve NATO) ország fegyveres konfliktusát, másrészt nyitott kérdés, hogy az USA mit is lépne ilyen helyzetben. Szerencsére (legjobb tudomásom szerint) ez a veszély nem fenyeget bennünket. Ellenben az országon belüli ellentétek, vallási-etnikai alapon még ma is valós feszültséget okoznak (IRA, baszk helyzet, stb.).

Tom Clancy a társszerzővel írt művében ezt a lehetőséget gondolja végig. Nem tudom, ki mit tett bele a közös kötetbe, de különösebben nem is érdekel, mert ez a könyv kérem egy jó politikai thriller, miként azt a borítószöveg is megmondta.

 

A szerző életrajza