Philip Wilkinson: Jangce
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 04. 07.
Az ókori földművelésen alapuló civilizációk mindegyike folyóvölgyekben jött létre, ahol a víz megfelelő kezelése miatt muszáj volt létrehozni az államot. Ez Egyiptomban az öntözéshez szükséges elosztást, míg Kínában az árvízvédelmet jelentette.
Ez utóbbi fontosságát mi sem jellemzi jobban, mint pár számadat. A Jangce középső szakaszán, Vuhan városánál a téli kisvíz 15-20 méterrel alacsonyabb az éves áradások szintjénél. De fentebb, a Yichang (Jicsang) fölötti szorosokban, ahol a folyam szélessége lényegesen kisebb ez a különbség 60 vagy 80(!) méter is lehet. Ezért vált fontossá az árvizek elleni védekezés, ami megkövetelte a közös munkát és ennek megszervezését.
Természetesen Kína legnagyobb folyóján, a mellékfolyóival együtt 6300 km hosszú Jangcén nincs szükség mindenütt gátakra, mivel a tengerig tartó útjának majd a felét magas hegyek között teszi meg. A hátralévő, a síkságokat érintő szakaszán pedig eredetileg két nagyobb tó (Dongting és Poloyang) természetes víztározóként játszott szerepet a vízszintingadozás kiegyenlítésében.
A megművelhető földek iránti igény azonban drasztikusan lecsökkentette mindkét tó méretét, ami így megnövekedett szerephez juttatja a gátakat. A hatalmas országban minden apró hibának súlyos következménye van, hiszen az alföldeken, ahol az élelmiszerek nagy része megterem, különösen nagy a népsűrűség. Egy esetleges gátszakadás nem csak jelentős anyagi kárt okozhat, hanem nagyszámú áldozatot is követelhet.
Részben ezt megelőzendő, valamint a régió fejlődő területeinek energiaszükségletének biztosítására lassan egy évtizede épül a világ legnagyobb vízi erőműve, a Három-szoros-gát. A hatalmas építmény óriási tömegű vízmennyiséget fog feltartóztatni, a várható vízszintemelkedés 175 méter lesz! Az így létrehozott tározó 595 kilométer hosszúságú lesz, és több mint egymillió embert kell új otthonba költözetni, mivel lakóhelyüket elönti a víz.
Az építkezés megosztja a közvéleményt, támogatók és ellenzők évek óta vitáznak, miközben az építkezés lassan az utolsó szakaszába, a turbinák beüzemeléséhez érkezik.
Érdekességként megemlítem, hogy nem is olyan régen, a „Két év Kínában” című könyv amerikai főszereplője abban a Jangce menti városban tanított (Fuling), ahol a tervek szerint a tározó felső vége lesz majd, s már ő is kétkedéssel vegyes csodálattal beszélt a gátépítésről.
Úgy tűnik bolygónk harmadik leghosszabb folyója még napjainkban is megosztja a kínaiakat. A történelem során ugyanis többször természetes határként funkcionált észak és dél között, s partjain számos csatát vívtak.
A csodálatos képekkel gazdagon illusztrált album nem csupán a több ezer éves történelem emlékeit mutatja be, hanem a tibeti fennsíkon eredő folyam teljes hosszán végigvezet bennünket, a forrástól a torkolat felé haladva. A helyi fauna és főként a felső szakaszon élő nemzetiségek még színesebbé teszik a folyó amúgy is bámulatba ejtő nevezetességeit. Terjedelmének rövidsége ellenére a szöveg nagyon informatív, és a kultúrától kezdve a történelemig, illetve a gazdaságig mindennel foglalkozik.
Ami elsőre szokatlan lesz az érdeklődő számára, az nem más, mint az írásmód megváltozása, a könyv ugyanis a legújabb „szabvány” szerinti formákat használja, így lett Maóból Mao Zedong, a Kuomitangból pedig Guomindang. Elsőre nagyon fura, de úgy vélem a jövőben egyre inkább ezekkel a nevekkel fogunk találkozni.
Ajánlott irodalom:
Eberhard Czaya: A föld folyói
Kapcsolódó írás: