Főkép

Charlie Hunter egy dokumentumfilmben azt mondta, hogy a groove mindennél fontosabb. Jó dobos és ütőhangszeres nélkül a zene mit sem ér, az a lelke az egésznek. Ezért úgy érezte, hogy ha jó gitáros akar lenni, akkor ütőhangszeren is jól kell tudnia játszani.

Ez elgondolkodtatott. Több albumán is együtt játszott Bobby Previte dobos/ütőhagszeressel. Ráadásul duóban. Azok az albumok (2003-ban a Come in Red Dog, This Is Tango Leader című stúdióalbum, majd egy koncert a New York-i Knitting Factoryban) finoman szólva is mellbevágóan jók. Ha a groove-ot keresem, akkor akár el is lehet kezdeni Bobby Previte-tal, mondtam.

Az első album, ami a kezembe került, a 2003-as Counterclockwise volt. Megnéztem a zenészeket, és vettem egy nagy levegőt. Szépen becsatoltam a biztonsági övet, fejemre húztam a sisakomat, és kapaszkodtam. Volt miért.

A Bump egy egyedi formáció, tagjai a modern (és free) jazz nagy alakjai:
Marty Ehrlich (tenorszaxofon)
Steve Swallow (basszusgitár)
Curtis Fowlkes (pozan)
Wayne Horvitz (billentyűs hangszerek)
Timothy Young (gitár)
Bobby Previte (dobok)

Fowlkes neve Charlie Huntertől volt ismerős, ő fújt a pazar Right Now Move című 2003-as albumon; Horvitz pedig Tim Younggal együtt a Zony Mash oszlopos tagjai.

Bevallom, hogy a jazzben (is) egy kicsit leragadtam. Főleg azokat hallgattam, akik a hatvanas években a Blue Note kiadó köré csoportosultak. Éppen ezért féltem attól, vajon mit tudok kezdeni egy olyan bandával, amelynek producere és billentyűse (Horvitz) John Zornnal játszott sokáig együtt.

A nyitó dal torkon ragadott, és egy percre sem eresztett. Ahogy a lemez sem. Nehéz lenne megfogalmaznom, mi történik az albumon. Először is, irgalmatlan a tempója. Igaz, nem olyan, mint Zorn és Ornette Coleman kiemelkedő darabjai, de azért nem andalodnak el a zenészek. A tempóhoz meg ugye kell a groove. Minél többször hallgatom, annál jobban kell rájönnöm, hogy ez mindennek az alapja.

Previte annyira feszes, pontos groove-ot hoz, hogy arra nem lehet nem építeni. A zenészek ezt ki is használják. A harmóniaépítés finoman szólva is szokatlan, de egy percig sem atonális, egy percig sem befogadhatatlan. Elképesztő hallgatni, hogyan és mire jár az agyuk.

A groove-ot tehát Previte adja hihetetlen összhangban a ritmusszekció két másik tagjával, Horvitz-al és Swallow-val. A fúvósok pedig szabadon improvizálnak egymást váltva, egymást kiegészítve. Ehhez még hozzájön Young nagyon kemény, rock alapú gitározása, amitől iszonyú jó hangulata lesz az albumnak.

Amikor pedig egy kicsit lelassítanak, Horvitz veszi át a stafétát éteri, nagyon tiszta és szinte kísérteties zongorajátékával. Néha felbukkan a free-elem is, de számomra meglepő módon nagyon integrálisan. Gondolati egységben játszanak: Horvitz monoton, gyönyörű dallamait egy közös őrjöngés váltja, és ez az, aminek nem lehet ellenállni. Aztán Ehrilch bontja tovább a témát, a háttérben Young ad hozzá pár finom akkordot, Swallow iszonyú ízlésesen kontrázik, aztán lassan visszatér minden a tempós, kemény főtémára.

Ez egy kalandlemez. Ahogy vannak kalandfilmek, úgy vannak kalandlemezek. Soha nem lehet tudni, mi lesz a következő futamban, mi fog történni a következő nótában, milyen harmónia kerül sorra, azt hogyan variálják, bontják ki.

Számomra a Counterclockwise az egyik legjobb kalandlemez: számtalan hallgatás után is érnek meglepetések, egyre jobban magába szív, megragad a muzsika. A trükkös harmóniák, a nyaktörő váltások, és az elképesztő zeneiség számomra az utóbbi idők egyik legnagyobb élménye. Azt nem mondom, hogy értem már a groove-ot, nem is biztos, hogy érteni kell, de kezdem kapiskálni. És azt kell mondanom: még többet az ilyenekből.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. 877-Soul
2. Counterclockwise
3. 614-Soul
4. Bobby`s Nexts Mood
5. 111-Soul
6. Patricia
7. 312-Soul
8. And the Wind Cries Mademoiselle Katrine
9. 498-Soul

Kapcsolódó írások:

Zony Mash: Upper Egypt
Bobby Previte: The Coalition of the Willing