Főkép

A szerző történészi tudását és írói tehetségét legsikeresebben számomra A második világháború című művében bizonyította. Az iraki háború sem volt rossz, de egyrészt az esemény időbeli közelsége, valamint a háború egyoldalú tárgyalása (jelenleg még nem ismeretesek a védők szándékai és tettei) miatt nem okozott akkora „megvilágosodást”.

Sajnos azt kell mondanom, A háborús felderítés sem éri el a második világégéssel foglalkozó könyv szintjét. Pedig a témaválasztás sokat ígérő: mennyire hasznos a hírszerzés a háborúban? A válasz kézenfekvő: nagyon. Aminek azonban ellentmond az a tény, hogy hiába álltak rendelkezésre pontos adatok az ellenségről, voltak katonai vezetők, akik ennek ellenére hibásan értékelték a helyzetet, és ezért vereséget szenvedtek.

Nosza, módosítsuk az állítást oly módon, hogy a hírszerzés nagyon hasznos a háborúban, ha a parancsnok képes helyesen értelmezni a befutott adatokat. Igen ám, de hiába a megfelelő döntés és parancs, ha a katonák mégsem tudják teljesíteni (elszántság hiányában, a körülmények alakulása miatt, stb.).

Talán ebből is látszik, az egyszerű kérdésre nincs egyszerű válasz. Keegan az évezredek óta bevált módszerrel igyekszik kiokosítani bennünket, ezért törvények és szabályok helyett példameséket mesél. Természetesen történész lévén nem kitalált eseteket használ, hanem az utolsó bő kétszáz évből válogat, Napóleon korától egészen az 1982-es argentin-angol konfliktusig.

A példák önmagukban is érdekesek, csak olvasás közben ne tévesszük szem elől, hogy nem a történelmi eseményeken van a hangsúly, hanem az ebből levonható, hírszerzéssel kapcsolatos következtetéseken. Van, ahol ez a kettősség nem okoz gondot (Napóleon üldözése), de van, ahol befejezetlennek tűnik a történet (1982) – pedig nem az, csak a hírszerzés kihangsúlyozása miatt másról, mint lényegtelen elemről nem esik szó.

Azért Keegan nem hagyja magára az olvasót, az utolsó részben kapunk egy alapos összefoglalást, ha úgy tetszik, végkövetkeztetést, ami nem más, mint: hiába a pontos hírszerzés, ha a megszerzett adatok felhasználásának módja nem megfelelő. Vagy ahogy Helmuth von Moltke mondta: „Nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való találkozás első öt percét.”