FőképVolt idő, amikor Gwyneth Paltrowt még nem bulvárlapokban csócsált magánéletű, Oscar-díjas sztárként ismerték, hanem olyan kultusz- és művészfilmek ígéretes mellék- vagy főszereplőjeként, mint a Hetedik vagy a Magyarországon furcsamód kevésbé népszerű Emma, melyben Gwyneth páratlan, és szerintem azóta is utolérhetetlen alakítást nyújtott.

Alfonso Cuarón nevéről pedig nem a Harry Potter és az azkabani fogoly jutott rögtön az eszünkbe, hanem az akkoriban hollywoodi babérokra törő, tehetséges mexikói rendezőnemzedék. Kettejük, valamint a pályája második csúcsára érő Robert De Niro, a Diploma előtt egykori ellenállhatatlan csábítója, Anne Bancroft, és a Gattaca egyik főszereplőjeként hírnevet szerzett, modellarcú Ethan Hawke közös munkájának édes-keserű gyümölcse a Szép remények.

Cuarón legfőbb erénye az atmoszférateremtés képessége. Ha létezik – nem környezetvédő értelemben vett – zöld film, akkor a Szép remények az. A képi kompozíciókban a zöld szín dominál; szinte minden jelenetben láthatni valami zöldet, legyen az fa, festék, vagy ruha. A szín fokozatosan szimbolikus jelentések miriádjait kapcsolja magához.
És jelképes a filmben szinte minden mozdulat, helyszín, mondat és cselekedet is. Ezt a szimbolizáló hatást erősítik a művészien megoldott kamera beállítások és mozgások, valamint a film tempóját hibátlan érzékkel meghatározó vágások.

A másik cuaróni sajátosság a gyerekszereplők ösztönös ráérzéssel való kezelése. Amit a rendező a Harry Potter és az azkabani fogolyban elért velük, azt már jóval korábban, a Szép reményekben is tökéletesen megvalósította. Mintha csak érett, a filmszakmában több évtizedes tapasztalattal rendelkező színészeket látnánk, amikor a gyerekszereplős jelenetek döbbenetes valósághűségén csodálkoztunk.

A történet Charles Dickens azonos című regényének mai korba helyezett, mégis szinte minden pillanatában viktoriánus légkört sugalló adaptációja. A cselekmény két, többszörösen összefonódó szálon fut. A tehetséges Finn Bell, aki gyermekkorában egy szökött fegyencnek segített – noha csak időlegesen – a menekülésben, egy rejtélyes jóakarónak köszönhetően valóra válthatja álmait, és úgy tűnik, ragyogó festőművészi karrier vár rá.
Finn gyermekkori szerelme, Estella viszont annak a Nora Dinsmoornak a nevelt leánya, akit esküvője napján faképnél hagyott a vőlegénye, aminek eredményeképp a nő józan eszét vesztette, és az egész életét annak szentelte, hogy Estella révén megbosszulja a férfiak kegyetlenségét.
A film tehát Finn és Estella önmagukat és egymást kínzó kapcsolatának elbeszélése, aminek hitelessé tételéhez mindegyik szereplő a maximumot adta.

Külön említést érdemel még Patrick Doyle néhol John Williams, másutt Michael Nyman filmzenéit idéző, ugyanakkor teljesen eredeti muzsikája, amely a Tori Amoshoz, Chris Cornellhez vagy Iggy Pophoz hasonló hírességek által komponált betétdalokkal váltakozik; valamint Estella különleges, a mellvonalban egy gombbal összekapcsolt felsőrésze, ami akkoriban rövid időre divatot teremtett.

Talán nem túlzok, ha kijelentem, hogy a Szép remények örökérvényű film, egyrészt a filozofikus kérdésfelvetés folytán kortalan eredeti történetnek, másrészt a minden elemében tökéletes megvalósításnak betudhatóan.
Ajánlhatom mindenkinek, aki kicsit többet szeretne kapni a sokszor sablonos amerikai moziknál, de a leplezetlenül művészi vagy művészieskedő darabokat még nehezen fogadja be. E film talán segíthet neki átlépni ezt az elsőre rémületesnek tetsző határt, hogy a jövőben megértő módon élvezhesse az artisztikusabban a vászonra álmodott történeteket.

DVD extrák:
Mozielőzetes