FőképA bárányok hallgatnak előzményeiről szóló regény, A vörös sárkány alapján készült első, 1986-os filmadaptáció az emberevő sorozatgyilkos, Dr. Hannibal Lecter első mozis megjelenését jelenti, és egyben elindítja a később kultikussá váló karakter karrierjét is, aki később a trilógia második részében, Anthony Hopkins megformálásában válik főszereplővé.

Csakhogy Thomas Harris regénye Michael Mann feldolgozásában nem az egész családokat tudatosan kiválasztó, különös kegyetlenséggel lemészárló, közben beteges metamorfózisára vágyó sorozatgyilkos, hanem a páratlan képességű bűnügyi profilalkotó, a Dr. Hannibal Lecter elfogása utáni fizikai lábadozáson és idegösszeroppanáson túljutott, az aktív szolgálatból visszavonult Will Graham története, aki ezúttal a sajtóban csak Csorbafogúként emlegetett aberrált nyomába ered.

A bárányok hallgatnak bemutatója előtt öt évvel rendezett, a nyolcvanas évek egyik legjellegzetesebb thrillere tehát a sorozatgyilkos vadállatra megszállottként vadászó FBI ügynök története, aki valószínűleg azért képes a bűntény helyszínén pillanatok alatt beleélni magát a gyilkos helyébe, mert képes behatolni annak pszichéjébe, képes feltárni az annak mélyén rejtőző beteges gondolatokat, képes megérteni a kibicsaklott módon működő, a maga módján mégis logikus és rendszerezett elmét.

Viszont éppen ezért nem csupán az üldözöttre, hanem saját magára, a családjára, és részben a társadalomra is veszélyes. Mert mi van akkor, ha egyszer elszakad az a pókháló vékonyságú szál, ami elválasztja őt azoktól, akiket üldöz, akik miatt nap mint nap alá kell szállnia az emberi lélek legsötétebb, mélységesen mély zugaiba?
Mi van akkor, ha egyszer nem tud visszajönni? Ha egyszer magával ragadja a sötétség? Ha igaza van Dr. Lecternek abban, hogy ők valójában egyformák, csak pillanatnyilag a rács különböző oldalán állnak?

Az 1943. február 5-én, Chicagóban született Michael Mann (Collateral - A halál záloga, Ali, A bennfentes, Szemtől szemben, Az utolsó mohikán, Los Angeles utcáin, Az embervadász, Az erőszak utcáin) filmes karrierje a ’70-es években kezdődött, és kisebb nagyobb kitérőktől eltekintve mindvégig megmarad az érdeklődése a bűnözés és a bűnözői körök iránt.
Ugyanígy egész pályafutására jellemző, hogy meglehetősen szabadon kezeli a filmjei alapjául választott műveket. Éppen ezért nem csoda, hogy ő inkább a nyomozó, mint a sorozatgyilkos személyét választotta központi figuraként, mint ahogy azt a regényből legutóbb 2002-ben készült filmadaptáció rendezője, Brett Ratner tette, aki Mannal ellentétben legalább hű maradt Thomas Harris eredeti koncepciójához.

Ami nem azt jelenti, hogy Az embervadász rossz film, egyszerűen csupán annyit, hogy a nézőpont eltolásával egy alapvetően más, az eredetitől eltérő történetet kaptunk, amivel ha jól tudom, maga Thomas Harris sem volt éppenséggel elégedett.
Az mindenesetre a rendező javára írható, hogy legalább remek operatőrt választott. Dante Spinotti (Az utolsó gyémántrablás, A vörös sárkány, Banditák, Pokoli hétvége, Segítség, apa lettem!, Hazugságok labirintusa, Szigorúan bizalmas, Szemtől szemben, Gyorsabb a halálnál, Az utolsó mohikán, Krumplirózsa, Hudson Hawk, Az embervadász), aki mint a felsorolásból is látható, a későbbiekben több filmben is együtt dolgozott Mannal, tökéletesen oldotta meg a feladatát.

Arról viszont ő sem tehet, hogy a főbb szereplők közül csupán William L. Petersen (A manipulátor, Rat Pack - Sztárok egy csapatban, Tizenkét dühös ember, Rettegés, A szörny, Texasi krónikák - A vad vidék, Boldog boldogtalan, A vadnyugat fiai 2., Némasági fogadalom, Az embervadász, valamint a CSI – A helyszínelők című tévésorozat) képes hitelesen, csaknem emlékezetesen megformálni Will Graham alakját.
Bár ha jobban belegondolunk, nála sem elsősorban a színészi játék, hanem sokkal inkább a belőle sugárzó egyéniség, és nem az igazán erős érzelmek visszaadása az, amitől képesek vagyunk elfogadni őt a megszállott bűnüldöző szerepében.

A Will Graham-et az aktív munkába visszahívó Jack Crawford szerepére kiválasztott Dennis Farina (Az iskoláját!, Totál káosz, Blöff, Drogosztag, Ryan közlegény megmentése, Buddy Faro, Mint a kámfor, Öri-hari, Eddie, Szóljatok a köpcösnek!, Világverők, Zsarulesen 2., Árral szemben, Érinthetetlenek, Éjszakai rohanás, Az Alcatraz foglyai, Az embervadász, Az erőszak utcái) ugyan elég erős kisugárzású egyéniség, mégsem képes visszaadni a bűnügyi személyiségelemzés megteremtőjeként számon tartott, egyébként a Jack Crawford alakjához mintául használt John Douglas szellemiségét.

A Dr. Hannibal Lecter szerepére kiválasztott Brian Cox (Trója, A Bourne-csapda, Adaptáció, A kör, A Bourne-rejtély, Az utolsó éjjel, A királyné nyakéke, Baromi őrjárat, Sinatra árnyékában, Mambómánia, Nürnberg, A pálya csúcsán, Poodle Springs, Gyilkos donor, A bunyós, Tisztítótűz, Az embervadász, Ünnepség közben) sem volt éppen könnyű helyzetben, hiszen az egyik leghátborzongatóbb sorozatgyilkos alakját kellett magára öltenie, igaz, bizonyos szempontból csak epizodistaként.
Bár, ha jobban belegondolunk, egy erőteljesebb színész lehet, hogy ebből a pozícióból is elvitte volna a filmet. Mint ahogy azt a 2002-es feldolgozásban Anthony Hopkins meg is tette.

A Francis Dollarhyde, vagy ha úgy jobban tetszik, a Csorbafogú szerepében felbukkanó Tom Noonan (Az ígéret megszállottja, A 12-es körzet, Az asztronauta, Robotzsaru 2., Az embervadász) esetében viszont éppen elég az, hogy már a puszta megjelenésétől is kiveri az embert a hideg veríték, nem is kell, hogy komolyabb színészi alakítást nyújtson. Ennek ellenére tökéletesen megoldotta a rá kirótt feladatot, bár abban is biztos vagyok, hogy a 2002-es változatban, amikor az ő személyén van a hangsúlyt, nem állta volna meg a helyét.

Sajnos semmivel sem üt el a többiektől a Reba McClane-t alakító Joan Allen (Bourne-csapda, A manipulátor, Leszakad az ég, Divat az őrület, Pleasantville, Jégvihar, Ál/Arc, A salemi boszorkányok, Nixon, A bajnok, Ethan Frome, Az elnök szolgálatában, Tucker, az autóbolond, Az embervadász) alakítása sem, pedig övé lehetne a film egyik kulcsfontosságú jelenete. Ehelyett semmi extrát nem nyújt, ezért elsőre szinte nincs is tudatában az ember, hogy milyen szerepe is van a filmben.

Az eddigiek fényében úgy tűnhet, hogy teljes kudarcnak tartom a filmet. Pedig ez valójában nincs így. Egyszerűen csak csalódott vagyok azért, hogy egy ilyen remek, erőteljes történet alapján készült film nem volt képes az átlag fölé emelkedni. Bár, ha figyelembe veszem, hogy tizenkilenc évvel ezelőtt készült, talán képes vagyok egy kicsit elnézőbb lenni. De csak talán.

Kapcsolódó írás:Thomas Harris: Hannibal ébredése