FőképIdőben utazni legalább olyan izgalmas, mint térben. Ezt a mélységbe történő letekintés hasonlatával lehetne továbbvinni. Márpedig itt nem egy-két év, vagy akár egy emberöltő távlatába pillantunk alá, hanem súlyos évezredeket igyekszünk felfogni szemünkkel. Az értelem pedig, szokás szerint, csak késedelmesen érkezik.

Hiszen elsőre egyáltalán nem könnyű felfogni és értelmezni azt a tényt, hogy több mint hétezer évvel ezelőtt már városokban laktak az emberek a Közel-Keleten. Ez ugye gazdaságot, szervezettséget, civilizációt jelent. Az akkoriak – hozzánk hasonlóan – beszélgettek, udvaroltak, tervezgettek, és mára nem maradt más nyomuk, mint néhány eszközmaradvány, pár sír és romos épület.

Hol voltak akkoriban az ősmagyarok, az Egyesült Európa? Hétezer év – túl sok. Egyszerű ember nem is igazán tud mit kezdeni ezzel, de szerencsénkre vannak elhivatottak, akik arra tették fel az életüket, hogy megértsék és a nyilvánosság számára érthetővé tegyék a régi időket. Az ő eredményeikről szól ez a könyv. Bár a témáról számtalan kötet jelent már meg, három érdekességet azért mégis kiemelnék.

Az első: Nagada arról híres, hogy az ősi település temetőjéből az első fáraók előtti időből származó sírokat tártak fel a régészek. Az itt talált tárgyak igen fejlett tudásról tanúskodnak.

A második: Nem csupán férfiak viselték a fáraói címet, hanem egy nő is. Hatsepszut fia nevében/helyett uralkodott, de valószínűsíthetően a papság támogatását bírta. S egyáltalán nem lehet azt mondani erre a húsz évre, hogy eseménytelen lett volna. Halotti temploma már lassan három és félezer éve hirdeti építtetője dicsőségét (fantasztikusan néz ki, talán Petrához lehetne hasonlítani – 75. oldal képei).

A harmadik: Múmiákat már biztosan látott mindenki (ha mást nem is, de a filmet biztosan). Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy egy időben festményeket készítettek a halottakról. A Fajjúm-oázisban talált testeknél, az arc magasságában (a vászonra vagy a koporsó fedelére) ráfestették az elhunyt arcvonásait.

Az egyiptomi emlékeknek az a szerencséjük, hogy az állam évezredeken keresztül folyamatosan jelen volt, s így hivatalból óvta az épületeket. Róma bukása után pedig nem voltak olyan komoly és véres háborúk, amelyek a teljes pusztulást okozták volna. Bár a mohamedánok egyszer elkezdték elbontani az egyik nagyobb piramist – szerencsére parányi sikerrel).

A Tigris és az Eufrátesz völgyének városai sokkal hátrányosabb helyzetben voltak. Itt sokkal nagyobb volt a jövés-menés, és a különböző népcsoportok előszeretettel rabolták ki, pusztították el a korábbi lakókat – épületeikkel együtt.
Így jártak a sumerok és az asszírok is. Pedig Ur, Ninive és Babilon neve egy időben a hatalmat és a gazdagságot jelképezte. Babilon zikkuratuja példának okáért 90 méter magas volt. Ha belegondolunk, hogy egy modern tízemeletes panel mennyire magasodik a föld fölé, akkor ezt is elég nehéz elsőre elképzelni.
Micsoda szervezettségre volt szükség az építkezésnél. De úgy látszik, akkoriban az időnek és a leleménynek nem voltak híján.

Kicsit közhelyesen hangzik, mégis el kell mondanom: a könyv minden tekintetben megéri az árát. Kivitelezésében és tartalmában igényes, rengeteg információt tartalmaz, amit elsőre nem is igazán lehet teljes mértékben feldolgozni. Ebből viszont többszöri lapozgatás és olvasás következik.