Főkép„Mindketten tízévesek vagyunk, de én húsz perccel idősebb. Én voltam az erőszakosabb, aki elsőnek bújt elő. Garnet volt a második.
Apuval és a nagyival élünk.
Megesik, hogy a reggelinél még apu sem tud bennünket megkülönböztetni, ilyenkor ugyanis még nincs rendesen nyitva a szeme. Csak felhörpinti a kávét, felkapkodja a ruháit, és rohan a vonathoz. Apu egy irodában dolgozik Londonban. Utálja. Este mindig hulla fáradtan ér haza, de akkor már meg tud bennünket különböztetni. Este könnyebb. A copfom addigra kibomlik, és rendszerint a pólóm is foltos. Garnet mindig olyan, mint akit skatulyából húztak elő.”


Így vall magukról Ruby, az egypetéjű ikerpár talpraesettebb tagja. A lányok ikrek ugyan, de szerencsére csak külsőleg. Belső tulajdonságaik egészen mások. Ruby imád szerepelni, gyakran hagyja, hogy indulatai szabadon garázdálkodjanak, és szinte mindig eléri azt, amit akar. Ezzel szemben Garnet csendes, visszahúzódó és könnyen befolyásolható (ezt testvére gyakran ki is használja).

A különbözőségek ellenére mégis olyanok, mintha egy lélek lenne szétosztva két testbe. Elég egymásra nézniük, vagy saját titkos jelrendszerüket használniuk, máris őrületbe kergetik környezetük legerősebb idegzetű tagjait is.
Persze csak akkor, ha teljes köztük az összhang. Hiszen ahogy nőnek, úgy változik körülöttük a világ, úgy változnak ők is. És az apukájuk is. Aki felesége halála óta visszahúzódó életet élt, de aztán megismerkedett egy nővel, bemutatta a családnak, vett egy kis vidéki könyvesboltot, és a nagyit (az anyósát) leszámítva az egész pereputtyot áttelepítette oda.

Ezzel a lépésével alaposan magára haragította a lányokat, akik ettől kezdve különösen undokul viselkedtek velük, sőt, az iskolában is. Tanulmányi eredményük leromlott, verekedésbe keveredtek, mi több, meg is szöktek, amikor apukájuk nem engedte el őket egy meghallgatásra.
Ruby-nak ugyanis legnagyobb álma, hogy színésznők legyenek. Együtt. Garnetnek erről más a véleménye, de ez senkit nem érdekel. Főleg a nővérét nem.
Aztán apjuk megkérdezése nélkül írtak annak a bentlakásos lányiskolának, ahol azt a filmet forgatják, aminek nem ők lettek a főszereplői. Amikor megérkeztek a prospektusok, és kiderült, hogy tandíjat kell fizetni, mégpedig nem is keveset…

Jacqueline Wilson legjobb tudomásom szerint első magyarul megjelent regényét bárkinek nyugodt szívvel merem ajánlani, aki elmúlt már 8 éves, és szereti a vidám történeteket és rajzokat, illetve aki már felnőtt, gyermeke van, és szívesen adna gyermeke kezébe szórakoztató, burkoltan nevelő célzatú könyvet.