FőképHím létemre elolvastam mindkét Bridget Jones könyvet, és azt hiszem, nem ártott meg egyik sem. Így aztán bátran ültem be a 2. rész filmverziójára is, pláne, hogy az elsőt eléggé szórakoztatónak találtam.
Igaz, elég fáradt voltam, mikor a mozizásra sor került, s egyetlen vágyam egy buta film volt, amin nem kell agyalni. Bejött, de megbántam, hogy ezt kívántam. Van ilyen.

Szóval, én már a könyvvel is úgy voltam, hogy hát azért izé, ez már sok. Az első résszel úgy voltam, hogy Hornby (Pop, csajok, satöbbi) gyenge szőkenős kópiája, de azért mókás, aranyos, lehet szeretni.
Mi több, noha sem szőke, sem nő, sem harmincas, sem szingli nem vagyok (mi több, akkoriban, mikor olvastam, sem voltam), voltak dolgok benne, amikre azt mondtam, hogy hát igen, ilyen az élet, ilyenek vagyunk mi, emberek, meg minden. Mondom, ez az első résznél volt.

A másodiknál már azt mondtam, hogy hát jó, irodalmilag fejlődött Fielding, de a sztori azért már túlzás. Ennyire senki nem lehet hülye. De azért elment.

A filmmel az a nagy gond, hogy az nem lett jobb „irodalmilag”, viszont Bridgetből még a könyvhöz képest is totál hülyelibát csináltak. Szóval ennyire iszonyatosan hülye senki nem lehet, hé!
De az még mind semmi. Végül is azt mondja rá az ember, hogy ez egy burleszk, olyan sírva röhögős, néha tényleg olyan, és akkor jól van, bánom is én.

A legnagyobb gáz az, hogy Bridget-Zellweger elvesztette a báját. Ide az kívánkozik, hogy „miközben túlnövelte a háját”.
Hát igen. Ez a nő itten már nem bájosan duci, aki minden pasasnak bejön (merthogy „van rajta mit fogni”), hanem kínosan dagi, és még ez sem lenne baj, de hozzá kínosan hülye, és kínosan bájtalan. Bocs, de nem lehet szeretni.

És mivel ő a főszereplő, aki iránt ez esetben mégiscsak szimpátiát kéne érezni, ez tényleg gáz. Nem mondom, pár alkalommal aranyos, de ennyi, kifújt. És egy Bridget Jones című film esetében ez gáz. Nagyon nagy gáz.

Jó, hát gondolom az összes nőszemély elolvad Mark Darcy-tól, ami eleve kib...ás a részükről, a valós életben is ilyen figurákkal szemben (mindenki tegye a szívére a kezét), meg amikor Darcy bunyózik Cleaver-Granttel az tényleg annyira béna, hogy egyértelműen a film csúcspontja. De ez minden.

Fielding meg odáig jutott, hogy az új könyvében már Al-Kaida is van... Leírtuk, vége. Hornby, mikor lesz már új könyved?!