Főkép

Az 1972-ben, Észak-Írországban született Maggie O’Farrell második regénye egy nem mindennapi szerelem története. Lily egy héttel azután, hogy egy partin megismerkedett az elbűvölő Marcussal, beköltözik hozzá, és lakótársához, Aidenhez. Igaz, csak albérlőként. Bár Marcus iránt valami szerelemfélét érez…

Lily mindenre hiperérzékenyen reagál, egyébként, vagy éppen ezért mindent túlságosan mélyrehatóan tanulmányoz. Mondhatni, sokat agyal a saját, és környezete ügyein, ezért gyakran elveszik a részletek között. Ha nem így lenne, sokkal könnyebben képes lenne megfogalmazni Marcus iránti érzéseit. Lily mostani szobájában korábban egy számára ismeretlen lány lakott, akinek a neve még mindig szerepel a kapucsengőn. Aki a jelekből ítélve sietve távozott. Aki a szekrényben hagyott egy sötétkék ruhát. Aki ott van, de mégsincs ott.

Lily teljesen kiborul, és kérdőre vonja a fiúkat. Érzi ugyanis, hogy ők tudnak valamit, amit neki is tudnia kéne, csak nem mondják el neki. A titokzatos kék ruha kapcsán feltett kérdésekre adott sejtelmes válaszok alapján aztán megalkotja elődjét, aki fel-felbukkan a lakás különböző pontjain. Lily egyre feszültebb a rejtélyes dolgok miatt, de a két fiú nem segít feloldani a lelkében mind jobban fokozódó feszültséget. Ezért a lány kénytelen egyedül a dolgok végére járni. Az igazság pedig hosszú távú hatással lesz mindannyiuk életére.

A történetet nagyrészt Lily meséli el nekünk, ezért nem csoda, hogy az egész ugyanolyan zaklatott és töredezett, mint a lány lelki világa. Olykor a felidézett múlt is egyszerre több idősíkon jelenik meg, ami nem hogy bonyolítja, hanem inkább egyszerűsíti a dolgok megértését.

 

Olyan az egész, mintha valamiféle ködön keresztül szemlélnénk az eseményeket. Olykor kristálytiszta minden, máskor a hirtelen, alattomosan előszivárgó pára ellágyítja a körvonalakat, sejtelmessé teszi a tárgyakat, ezzel mintegy lángra lobbanva a képzeletet.