FőképA szerző előző könyve, a Halál egyenes adásban biztos kézzel nyúlt a valóságshow-k álomvilágához, hiszen miközben odamondogatott a közízlésnek, nem csupán leleplezett pár kulisszatitkot, hanem izgalmas krimivel is megörvendeztette az olvasót.

A Parázs a hamu alatt többféleképpen értelmezhető regény. Ha akarom krimi, ha akarom roppantul őszinte korrajz Angliáról (a punk, az újhullám és a brit metál zenei bogáncs és virágorgiájának teljes mellőzésével) és a halvérűnek gondolt angolokról (akik valójában britek, skótok és még sorolhatnám).
A két egykori szerelmes találkozása nem csupán a múltat kavarja fel, hanem a jelent is, sőt, tagadhatatlanul az olvasót is, amikor az jámboran találgatja a következő fejezet fejleményeit, összekötve mindezt az adott korról származó ismereteinek felidézésével.

Az tisztán látszik, hogy Elton művét túlzás lenne jelenkori Rómeó és Júlia reinkarnációként felfogni, inkább egyfajta modernizáltan kifacsart Trisztán és Izoldának tűnik, ahol Izoldának se férje, se macskája, míg Trisztán megátalkodottan ragaszkodik karrierjéhez és kötelességéhez, amit egyébként önként választott.
Ez így bizonyára bizarrnak tűnik, pedig nyugodt szívvel mondhatom, ez a kis létszámú szereplőgárdát felvonultató kamaradarab többet érdemel annál, mintsem, hogy egyszerű mezei kriminek tartsa bárki.
Elton ugyanis, miközben bűnügyi történetet mesél, nem rest az emberi cselekvések hátterét profi hentesként feltárni előttünk, oly módon, ami garantáltan elnyerné bármelyik lélekbúvár elismerését is.

A műfaji sokféleség látszata ellenére mindenki akkor jár a legjobban (kivéve a gyakorlott Elton olvasókat), ha élvezetes, szokatlan hangvételű, szépirodalommal kacérkodó regényként veszi kézbe – a többi meg már megy magától.