FőképNem véletlenül vitatott téma a klónozás és a nanorobotok ügye. Hiszen egyrészről mindenki szeretné, ha a most még gyógyíthatatlan betegségek nem szednének több áldozatot, ha a még meg nem született gyerekek minden esetben egészségesen jönnének a világra, ha nem lenne fájdalom és szenvedés; másrészről azonban figyelembe kell venni, hogy a tudomány segítségével megszüntetjük az úgynevezett természetes kiválasztódást, a bolygó, amelyen élünk, záros határidőn belül túlnépesedik.

És ha addig nem találunk újabb lakható bolygót, ki fogja eldönteni, ki maradhat életben? Talán a természet, ami mostanában egyébként is túlságosan aktívan próbálja az emberiség tudtára adni, mekkora ereje is van? Vagy generálunk egy újabb világégést, hadd hulljon a férgese?
Esetleg azzal párhozamosan, hogy tökéletesítettük az embert, tökéletesítjük az elpusztítására alkalmas biológiai-, vegyi- és egyéb fegyvereket, csak hogy fennmaradjon az egyensúly?

Dean R. Koontz legújabb regényének főgonosza nem éppen azok közé tartozik, akik ezekre a súlyos, morális kérdésekre mindenki számára kielégítő válaszokat tudna adni. Sőt, minden szempontból megkérdőjelezhető az, amit a távoli múltban, és a jelenben tett.
Hiszen milyen jogon használt kísérleti alanyoknak ártatlan, bele nem egyező embereket, akiknek ezáltal esélyük sem volt a választásra? Akik egészen addig a pillanatig csendben és nyugalomban élték a kis életüket, ami egyszerre megváltozott, sokkal veszélyesebb lett.
És ami még ennél a hirtelen változásnál is szörnyűbb, együtt kell élniük azzal, hogy életük végéig üldözni fogják őket. Egyszerűen azért, mert rosszkor voltak rossz helyen.

Dylan tehetséges fiatal festő, akik egy művészeti fesztiválra utazik autista öccsével, Sheppel. Egy motelban találkoznak Jilly-vel, a humoristalánnyal, akivel később együtt kénytelenek menekülni, mert egy őrült tudós beadott nekik valami titokzatos anyagot, amiről nem tudni, milyen hatással lesz rájuk: lehet, hogy jó lesz, lehet, hogy nem.
De mit fog tudni kezdeni három egyszerű ember azokkal a különleges képességekkel, amik egyszer csak jelentkeznek náluk? És meddig fajulhatnak még ezek a képességek? Az őrült tudós talán (de csak talán) tudna válaszolni a kérdésekre, csakhogy ő Jilly autójával együtt felrobbant. Vagy mégsem?

A történet hozza a megszokott Koontz színvonalat, bár nem tudnám tiszta szívvel az igazán jól sikerült regények közé sorolni. Leginkább azért nem, mert úgy érzem, a történetről és a misztikumról kicsit átcsúszott a hangsúly a szereplőkre, a végén pedig, a szép ívű levezetés helyett olyan kurtán-furcsán ér véget az egész.
Meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen jó kis alapötletből Koontz ennél sokkal jobbra is képes. Talán majd legközelebb.

Életrajz