Főkép

„Szombaton, augusztus utolsó napján már hajnal előtt nekifogtam a munkának. Nem gyönyörködhettem sem abban, ahogy a nap felszárítja a ködöt a fűről, sem az ég egyre szemkápráztatóbb kékségében. A rozsdamentes asztalok mindegyikét tetemek foglalták el, és az Intézetben nincsenek ablakok. A munka ünnepe autóbalesetekkel és fegyverropogással köszöntött be Richmondban.”

Krimiben ritkán olvas az ember ennyire romantikus, és mégis ilyen mélységesen lehangoló első bekezdést. Ám ez nagyjából pozícionálja is, hogy mire számíthat, aki nekiáll olvasni Patricia Cornwell regényét.

A Nyom nélkül szereplőinek egy része (mondjuk úgy, hogy a bűnt üldözők kicsiny csapata) rendszeresen visszatérő figurák Patricia Cornwell írásaiban, akik ezúttal is egy sorozatgyilkossal akadnak össze. Csakhogy ez nem hagy nyomokat. Már több fiatal szerelmespár elhagyott autóját, majd hónapokkal később oszlásnak indult tetemét fedezték fel a környező erdős területen, de Kay Scarpetta doktornőnek még mindig fogalma sincs róla, mi okozta a halálukat.

A legutóbbi eset azonban más. Elsősorban azért, mert az egyik áldozat édesanyja többek szerint az Egyesült Államok következő, egyben első női alelnöke is lehet(ne). Csakhogy lányának eltűnése, a reményteli, majd egyre elkeseredettebb várakozás, végül a holttestek megtalálása teljesen felőrli az idegeit. Többször tesz olyan lépéseket, amikkel romba dönti nehezen felépített karrierjét. Úgy tűnik, az FBI szándékosan nem adott neki megfelelő információkat. Az események alakulásából csak sejteni lehet, hogy ezzel valószínűleg félre akarják állítani. Na de ki? És miért az FBI bevonásával?

Van azonban még valami, ami miatt ez a legutolsó gyilkosság más, mint az előzőek. A lány gerincében ugyanis a doktornő egy golyót talál, ami azt bizonyítja, hogy lelőtték. Persze nem biztos, hogy csak ez okozta a halálát, de legalább már valami eredmény.

Aztán a testek megtalálásának helyszínén előkerül egy töltényhüvely. Csakhogy nem az igazi, azt ugyanis az FBI már begyűjtötte. Erről a tényről (és még sok egyébről is) elfelejtették tájékoztatni a doktornőt, és a richmondi rendőrség veterán nyomozóját. Akik ezt természetesen nehezményezik. Közben felbukkan a doktornő régen látott újságíró barátnője, akit valakik valamiért követnek, akinek lehallgatják a telefonját, átkutatják a lakását, ellenőrzik a postáját. És ebbe lassan beleőrül. Legalábbis ezt mondja. És még sok mindent mást is, csak éppen azt nem lehet tudni, hogy ebből mennyi igaz, és mennyi a kitaláció.

Nagyon jók a jellemábrázolások, ügyesen és logikusan épül fel a ki-kivel-szövetkezett-ki-ellen séma, csak egy kicsit kurtán-furcsán ér véget az egész. A szép ívű elbeszélés után kissé sután jön ki a röviden, tömören megfogalmazott befejezés. Legalábbis nekem ez volt az érzésem.

Ez természetesen mit sem ront a történet színvonalán, sőt. Lehetséges, hogy szándékos volt, de akkor is valahogy mást vártam. Ez a fajta befejezés általában David Morrell regényeit jellemzi. Nála ezt megszoktam, így nem csodálkozom rajta. Lehet, hogy el kéne olvasnom más Patricia Cornwell regényt is, hogy teljesebb képet alkothassak.