Főkép

Miles Davis 1926. május 26-án született, nem messze St. Louistól, egy tehetős és köztiszteletnek örvendő családban. Ennek köszönhetően sosem voltak anyagi gondjai, sőt, mondhatni biztos jólétben cseperedett fel. Eredetileg orvosnak készült, de menet közben elhatalmasodott rajta a zenemánia, és attól kezdve tudta: muzsikus lesz, egészen pontosan jazzmuzsikus. Amikor megkapta élete első trombitáját, már tényleg nem volt megállás. Természetesen beletelt némi időbe, mire a világ egyik legjobb jazztrombitásaként vált híressé, de ezt a „helyezést” azóta is sikerült megtartania. Azért ez nem semmi.

A némileg formabontó életrajz gyakorlatilag egy monológ, Miles Davis mesél Miles Davisról, és ennek köszönhetően még egy aprósággal szembesül az olvasó: ez az ember nem csupán nagy dumás, de határozott véleménye van a világról, saját magáról, a zenéről, a fehérekről, az öltözködésről, és úgy általában véve mindenről. A terjedelmes kötetet olvasva időnként olyan érzésem volt, mint a Sörgyári capricció munkásainak, akik Koltai Róbert dumáját hallgatják egész nap, és bár látszik rajtuk, szívesen csinálnának valami mást, egyszerűen nem képesek kiszabadulni személyes varázsa alól. Pontosan ilyen helyzetbe kerültem, mivel Miles, ha egyszer szóhoz jut, nem igazán hagyja elkalandozni a hallgatóság (jelen esetben az olvasó) figyelmét. Márpedig van miről mesélnie.

Ha nem tenne mást, mint egyszerű listaként felsorolná mindazokat, akikkel pályafutása során együtt muzsikált, vagy azokat a nőket, akikkel viszonya volt (azért a fontosabbakra így is sor kerül), igencsak hosszú névsort kapnánk. Érthető módon némi visszafogottsággal beszél kábszeres időszakairól (ebből sajna több is volt), és magánéleti zűrjeiről. Ez a távolságtartás nyomokban sincs meg, amikor az öltözködésről beszél, vagy amikor a fehérek és a jazz viszonyát, ne adj isten a fehérek lenyúlási kísérleteit kommentálja.

Minden tiszteletem a fordítóé. Miles Davis ugyanis köszönőviszonyban sincs Shakespeare ékes angolságával, sőt, sok esetben még a hétköznapi nyelvet beszélők sem érthetik elsőre minden szavát. Rengeteg szlenges kifejezést használ, ami már első olvasásra is jelzi, az életet sűrűjében tartózkodó emberről, művészről van szó. Biztosan nem lehetett egyszerű lefordítani a könyvet, de Szentgyörgyi József nagyon jó „munkát” végzett.

Aki teljes képet szeretne kapni Miles Davisról, az nem kerülheti meg a zenét, vagyis muszáj meghallgatni valamelyik gyakran emelgetett albumot, sőt, igazság szerint az tűnik a legjobb megoldásnak, ha már olvasás közben ott trombitál a háttérben ez az önmagát fölöttébb jóképűnek tartó zenész.