Főkép

Tobias (Toby) Temple német származású szülők gyermekeként született Detroitban. Nehéz gyermekkora volt, de szigorú édesanyja mindent meg is tett annak érdekében, hogy egyengesse fia jövőjét. Még attól sem riadt vissza, hogy amikor Toby teherbe ejtett egy lányt, segített neki megszökni a kényszerházasság elől.

A tizennyolc éves fiú útja New Yorkba vezetett, ahol az anyjától kapott száz dollárral indult neki a sikerhez vezető útnak. Rátermettségének, pimaszságának, méretes férfiasságának és természetesen tehetségének köszönhetően – némi késlekedéssel és sok-sok kitérővel ugyan – előbb sztárrá, majd nem sokkal később szupersztárrá vált.

Josephine Czinski a texasi Odessa-ban, viharos körülmények között született. Apja az ő születésekor halt meg, ezért mosónő édesanyja egyedül nevelte fel. Josephine szívesen játszott gazdag osztálytársaival, és többre vágyott annál, amit az a város adhatott neki.

17 éves korában összeszedte kis motyóját és útnak indult Hollywoodba, hogy beteljesítse élete legnagyobb álmát: színésznő akart lenni. Az ezerötszáz mérföldes út közben megszűnt létezni Josephine Czinski, és megszületett helyette Jill Castle. A nagyvárosban mindent megpróbált, hogy munkát szerezzen.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, és csodálatos szépsége egyre fakult, úgy halt ki belőle minden, ami fontos volt számára.

Toby Temple és Jill Castle találkozása elkerülhetetlen volt. Mindketten megszenvedtek azért, amit elértek, és közben teljesen elveszítették önmagukat, magányos, kiégett emberekké váltak. Kapcsolatuk mindkettejük életébe visszahozta a színt: Toby sikeresebb lett, mint valaha, Jill pedig bosszút állhatott mindenkin, aki semmibe vette vagy kihasználta őt évekkel korábban.

Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy a boldogság mennyire pillanatnyi, mennyire törékeny, és a múlt árnya mindig ott ólálkodik, hogy a lehető legváratlanabb pillanatban csapjon le.