Főkép

Habár az Agave Kiadó Lawrence Blockot a Bérgyilkos című regényén keresztül mutatta be a magyar közönségnek – véleményem szerint helyesen –, az író legnagyobb sikerét a Scudder sorozattal könyvelhette el. Noir-jellegű krimiszériája szinte az összes létező díjat besöpörte, melyek felsorolásától most nyugodtan eltekinthetünk (különösen, hogy az érdeklődők megtalálják ezeket a kötetben). A lényeg, hogy – saját bevallás szerint – az íróval együtt öregedő főhőst végre országunkba is elküldték. Az apák bűnei az ő bemutatkozása.

Matthew Scudder, az egykori zsaruból magánnyomozóvá vedlett főhős egy szokványosnak tűnő ügy kapcsán ismeri meg Cale Hannifordot. Nevezett úr lányát ugyanis brutálisan meggyilkolták, s az első számú gyanúsított egy lelkész ártalmatlannak látszó fia. Aki, mellesleg, szintén halott: a gyilkosság után pár nappal felakasztotta magát a cellájában.
Az apa, mivel változtatni már nem tud semmin, s az elmúlt években teljesen eltávolodott lányától, arra kéri Scuddert – némi díjazás fejében, természetesen –, tudjon meg mindent gyermekéről, ki is volt ő valójában.

Eddig az alapsztori. S mivel krimiről beszélünk, nem is lenne ildomos belemenni a részletek boncolgatásába – akit érdekel, úgyis el fogja olvasni. Ahogy egyébként sejthető, a könyvben a nyomozást fogjuk végigkövetni, a megbízástól egészen a végkifejletig, végigjárva pár, detektívregényekben megszokott helyszínt.

Noha az első benyomás nem feltétlen sugallja az olvasónak, hogy szokatlanul körmönfont történettel áll szemben, azért elbóbiskolni semmiképp nem fogunk. Nem igazán jogos a főhős Kellerrel való összehasonlítása, lévén két teljesen eltérő könyvről van szó, komolyabb hivatkozási alap híján talán egy rövid gondolatot mégis megér. Kedvenc bérgyilkosunkhoz hasonlóan Mr. Scudder is egyedül végzi a dolgát; szintén eltökélt, tökös fazon; de jelleme talán kevésbé árnyalt. Ez persze komoly hibának semmiképp sem róható fel, elvégre egy sorozat első kötetét nem is szokás mélyanalízissel indítani. Ráérünk.

Ugyan köztudott, hogy nem a könyv hossza a lényeg, hanem a tartalma, azért egy kis fintorra mégis okot ad a soványka terjedelem. A rövid nyomozásért viszont kárpótol a Bérgyilkosban már megismert stílus. Bár a magyar olvasó még a Block-életmű rettentően vékony szeletét ismeri csupán, ez mégis elég volt ahhoz, hogy felismerjük, kinek a regényével van dolgunk. Néhol, ha úgy tartja kedve, a szerző részletez; bizonyos dolgok meg teljesen kimaradnak – attól persze nem kell tartani, hogy esetleg elveszítjük a fonalat. A történet ugyanis, mint mondottuk volt, nem túl komplikált, de brutalitása ellenére mindenképp élvezetes olvasmány.

Külön öröm egyébként Block előszava, direkt a mi kiadásunkhoz, melyben még némi magyar rokonsági kapcsolatról is szó esik. Scudder tehát becsöngetett végre hozzánk is, és hamarosan folytatja, amit elkezdett. Talán sokak nevében beszélek akkor, amikor azt mondom: alig várjuk!


Regényrészlet:

Részlet Lawrence Block: Apák bűnei című könyvéből


Kapcsolódó írás:

A betörő, akit Bernie Rhodenbarrnak hívnak
Interjú Lawrence Block-al - 2011. nyár