Főkép

Valamikor réges-régen, a legendák és a hősiesség korában a mágia szabadon áramlott, ám ez meggyengítette a síkokat egymástól elválasztó szövetet, és az asztrális síkról borzalmas és gonosz teremtmények árasztották el a világot. A Rémek ekkor még gyengék voltak, de idővel megerősödtek, és egyre többen is lettek, mígnem halálos veszélyt jelentettek az élőkre. Senki sem volt képes megállítani őket.

A Therai Birodalom mágusai időben felismerték a Rémek elleni harc kilátástalanságát, ezért felkészítették népüket a hatalmas, föld alatti, mágikusan megerősített és lezárt kaerekben eltöltendő évszázadokra.

Arra azonban még ők sem gondoltak, hogy az embereknek öt évszázadon át kell a föld alatt bezárva élniük, miközben minden egyes nap minden egyes percében azt várják, mikor törhetik már fel a pecséteket, amelyek elválasztják őket szeretett, ám jelenleg Rémek által elpusztított világuktól. Csakhogy a Rémek egyelőre köszönik szépen, jól érzik magukat.

Ebbe a furcsa világba (megálmodói és kidolgozói az Earthdawn nevet adták neki) vezetnek el bennünket a valószínűleg sokak által ismert és kedvelt szerzők (Louis J. Prosperi, Tom Dowd, Christopher Kubasik, Scott Jenkins, Jak Koke, Greg Gorden), akik mindannyian egy-egy különleges hangulatú novellán keresztül mutatják be az elszigeteltség idejének eseményeit. Akik már ismerik a világot, azok a könyv elolvasása után részletesebb és árnyaltabb képet kapnak róla, akik pedig még nem, azoknak lehetősége nyílik az ismerkedésre.

Az írások mindegyikében feltűnik egy talizmán (ez látható a Boris Vallejo által készített borítón is), ami valamilyen szinten mindig központi szerepet tölt be, de legalábbis megváltoztatja az éppen aktuális tulajdonosa életét. Hol egy fiatal lánynál van, aki rádöbben, hogy mindennek megvan a maga ára, hol egy asszonynál, aki képes mindent feláldozni azért, hogy ne kelljen további életét föld alatti elszigeteltségben töltenie, de tanúi lehetünk annak is, hogyan, és milyen eszközökkel próbál meg a Rém újra és újra testet, „élelmet” szerezni magának.

Mindegyik novella más-más szerző tollából származik ugyan, mégis jól kapcsolódnak egymáshoz. Bár hangulatuk nem teljesen ragadott magával, azért egy dolgot mindenképpen elmondhatok róluk: megmutatták, hogy a Gonosz első áldozata Earthdawn világán is a „leggyengébb láncszem”.

A kötetben szereplő írások:
Louis J. Prosperi: Az ékkő börtönében
Tom Dowd: Mindennek ára van
Christopher Kubasik: Mielőtt eljő a vég
Scott Jenkins: Hiába futsz
Jak Koke: Sötét borostyánba zárva
Greg Gorden: Vér és Idő