Főkép

Napfény fogadta őket. Alexei láthatólag jobban otthon érezte magát a föld alatt; a szabad ég alá érve összerándult.
Bisesa körülnézett, megpróbált tájékozódni. Több út találkozásánál álltak, melyek végigkígyóztak Canaveral lapos partvidéki síkságán, minden irányból tele járművekkel, többségükben teherautókkal. Még valami egysínű vasút vágányrendszerét is megfigyelhette, amelyen csillogó, futurisztikus kabinokból álló szerelvények suhantak. És mindez a forgalom erre a helyre tartott.
A nő fölé hatalmas, rozsdás szerkezet tornyosult, egy állványzat, amely különös módon olajfúrótornyot juttatott eszébe – ez a fúrósziget azonban partra vetődött, és gigantikus lánctalpakra szerelték. A durva kidolgozású fémépítményt telematricázták logókkal: legtöbbön a „Felvonó Konzorcium” név állt, mely valahonnan ismerősnek tűnt. A közelben további különös szerkezetek sorakoztak, fölfelé néző, zömök csövek mobil állványokon, akár a halványkék égre meredő megannyi ágyúcső.
– Ez a valami egészen úgy néz ki, mint a régi „kúszóplatók”, amiken a Saturn rakétákat meg az űrsiklókat a kilövőálláshoz szállították.
– Pontosan az – felelte Alexei. – Egy mozgó kilövőállvány, új célra hasznosítva.
– És mik azok az ágyúk? Fegyverek?
– Nem – mondta Alexei. – Energiaellátók.
– Mihez?
– Sok minden megváltozott, anya – mondta Myra gyengéden. – Nézz föl!
A kúszóplatón valóságos kis ipari létesítmény helyezkedett el: elképesztő kinézetű gépek gördültek ide-oda egyfajta titokzatos koreográfia szabályainak engedelmeskedve. Alapjában véve teherautóknak tűntek, de oldalukból napelemszárnyak álltak ki, tetejükből pedig csigaszerű szerkezetek, amitől leszakadt drótkötélpálya-kabinokra hasonlítottak. Burkolólemezeiken ott virított a Konzorcium logója.
A teherautók valamiféle ezüstösen csillogó szalag előtt sorakoztak föl, amely nem tűnt szélesebbnek Bisesa kezénél, és a platóról indulva az ég felé emelkedett. A járművek egymás után közelebb gördültek, csigaszerű szerkezetüket leeresztették, megragadták vele a szalagot, aztán elemelkedtek a földtől, és sebesen megindultak fölfelé.
Bisesa hátralépett, és fölemelte a fejét, hogy lássa, merre tart a szalag. Megfigyelhette a teherautókat, ahogy fölfelé araszolnak rajta, mint megannyi gyöngy egy végtelen nyakláncon. A szalag ugyanis fölfelé ívelt, és távolodva egyre keskenyebbnek tűnt; fénylő csíkja enyhén eltért a függőleges iránytól, mintha valaki megkarcolta volna az eget. Bisesa még hátrébb hajtotta a fejét, azt kereste, mi tartja az egészet a levegőben…
De nem látott semmit.
– Nem hiszem el – álmélkodott. – Egy űrlift!
Reakciója láthatólag fölkeltette Alexei érdeklődését.
– Mi csak Jákob Lajtorjájának nevezzük. Ma, 2069-ben ez már hétköznapi csodának számít, Bisesa. Isten hozta a jövőben! Jöjjön, ideje megkeresnünk a fuvarunkat. Mit szólna egy kis mászáshoz?

Rozsdás létrafokokon kellett fölkapaszkodniuk a kúszóplató oldalán. Bisesa még mindig nem nyerte vissza erejét a hibernálás után, úgyhogy küszködött a kezeslábasba zárva. A többiek igyekeztek megkönnyíteni a dolgát; Alexei előtte mászott, Myra pedig követte.
Amikor fölértek a platóra, adtak neki néhány másodpercet, hogy visszanyerje a lélegzetét. A teherautók ott sorjáztak körülöttük jöttükben-mentükben, katonás rendben; motorjuk halkan zümmögött.
Bisesa elszégyellte magát gyenge kondíciója miatt, ezért megpróbált valami értelmeset kérdezni.
– Miért a kúszóplató?
– Legjobb a lift alapját mozgásban tartani – válaszolta Alexei. – Ami azt illeti, a legtöbb tengeri létesítmény, átalakított olajfúró tornyok, meg ilyesmik. Mint az első, a Bandara.
– Bandara?
– Az ausztrál lift, Perth mellett. Most Bandarának nevezik, az őslakosok legendáinak világfája után.
– De miért kell mozgatni az alapot? Mondjuk hurrikánveszély esetére?
– Nos, hát azért is, bár, mint mondtam, manapság elég ritkák a forgószelek. – Az égre pillantott. – Magasabban viszont annál több a veszély. Kiszolgált műholdak földközeli pályán. Valamint más objektumok, például aszteroidák. Ez a szalag jó hosszú, Bisesa, és így sok minden jelenthet rá veszélyt. Készen áll rá, hogy továbbinduljunk?
Az egyik teherautóhoz vezette őket. Csak úgy emlegette, a „pók”. Oldalához összehajtogatott napelemszárnyak simultak, tetején pedig ott volt az az összetett csigaszerkezet. Átlátszó burkolata mögül előtűnt rakománya; raklapok és ládák sorakoztak benne. A pók valójában mozgott, de lassabban, mint egy sétáló ember; együtt haladt a többi egyforma járművel, amelyek csupán a falukra nyomtatott regisztrációs számokban különböztek. A szalag felé araszoltak, Bisesa számára úgy tűnt, valami bonyolult csigavonalban.
Alexei a teherautó mellett sétált. Előkotort egy hokikorongnyi műanyag lemezt a zsebéből, és odanyomta a pók oldalához.
– Egy pillanat, és feltöri a kódot, aztán kapcsolatot teremt… – Fürgén fölugrott a pók tetejére, és egy másik hokikorongot tapasztott a csigaszerkezetre. Mikor ismét visszatért a földre, mosolyogva konstatálta, hogy hátracsúszott egy átlátszó ajtó. – Bent vagyunk. Myra, segítenél nekem? – Könnyedén beugrott a járműbe, és elkezdte félredobálni a rakományt az ajtóból. Myra segédkezett ebben.
– Csak hogy tisztán lássak – szólalt meg Bisesa bizonytalanul –, ugye, nem lenne szabad ezt csinálnunk? Sőt mi több, szerintem potyautasként készülünk felszállni egy teherszállító járműre.
– Embert is szállíthat – jelentette ki Alexei magabiztosan. – Nyomás alatt áll. Jó a sugárzásvédelme is, amire szükségünk lesz; jó hosszú időt töltünk majd a Van Allen-övben. Igyekeztem mindenre felkészülni, sok felszerelést hoztam. Úgy gondoltuk, jobb minél előbb kijuttatni magát a bolygóról, Bisesa.
– De miért? Myra, te menekülsz valaki elől? Vagy én?
– Valahogy úgy – mondta Myra.
– Igyekezzünk! – szólt rájuk Alexei. – Már majdnem a szalagnál vagyunk.
Amint a rakomány elkerült az útból, Alexei magához hívta bőröndjét. Az kis, hidraulikus lábakat engedett ki, hogy gond nélkül beugorhasson a pók rakterébe. Myra is követte, és akkor már csak Bisesa sétált a lassan guruló jármű mellett.
Lánya feléje nyújtotta a kezét.
– Anya! Gyere már! Csak egy kis lépés!
Bisesa körbenézett, túl a pókok dzsungelén, Canaveral kék egére, a távoli kilövőállványokra. Különös megérzése támadt arról, hogy talán soha többé nem jön vissza ide. Talán soha többé nem teszi a lábát a Földre. Mély lélegzetet vett; még az olaj és az elektromosság szagán keresztül is megcsapta orrát az óceán sós illata.
Aztán határozottan fölemelte lábát a kúszóplatóról, be a jármű rakterébe: egy lépés, kettő. Myra megölelte, így üdvözölve a fedélzeten.

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.