Mit várunk a 25. Könyvfesztiválon?

Egy könyvrajongó évében két igazán ünnepi esemény van: az egyik az Ünnepi Könyvhét, míg a másik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (és akkor most tekintsünk el a karácsonytól, a születésnaptól meg a többi hasonló alkalomtól, amik remek indokot szolgáltatnak arra, hogy „márpedig-ezek-közül-keressetek-ajándékot” könyves listákkal bombázzuk a rokonokat). Bár látszólag mindkettő esetében a könyveken van a hangsúly, azért kicsit más a kettő – ki egyiket, ki másikat szereti jobban –, az viszont biztos, hogy nem tudunk szótlanul elmenni mellettük.

 

Akárcsak az elmúlt években, most is arra kértük az ekultura.hu szerkesztőségének tagjait, hogy válasszanak ki egy olyan könyvet, ami valamiért érdekli és foglalkoztatja őket, vagy egyszerűen csak valami zavarba ejtő kíváncsiságot éreznek az ominózus kötet iránt. Úgy gondolom, hogy válogatásunk rendkívül színes lett, akárcsak a hamarosan kezdődő Könyvfesztivál kínálata – úgyhogy következzenek a könyvek, mi pedig arra biztatnánk mindenkit, aki teheti, hogy legalább egyik nap látogasson ki (a bátrak szombaton, a többiek inkább pénteken vagy vasárnap!), és üljön be pár előadásra, vagy egyszerűen csak bóklásszon a könyvektől roskadozó standok között. Az idei díszvendég Daniel Kehlmann, mellette pedig a Szerbia irodalma kerül a fókuszba.

 

Baranyi Katalin

 

Benjamin Black: A fekete szemű szőke – Philip Marlowe visszatér

(Gabo, fordította Roboz Gábor)

 

Ki hitte volna, hogy ez megtörténhet? Philip Marlowe, a klasszikus kemény krimi legszerethetőbb detektívje, az esszenciális magánnyomozó visszatér. Egyik kedvenc krimiszerzőm, a hard boiled detektívregény koronázatlan királya, Raymond Chandler főhősét olyan kortárs szépíró támasztotta fel, mint John Banville, aki szellemes álnév mögé rejtőzve talált ki újabb kalandot a bátor, magányos, együtt érző, könyörtelen és ironikus Marlowe-nak. Ismét vele járhatjuk be Bay City bűnös utcáit, miközben a detektív az ötvenes évek gazdagjainak cinikus és önző világában nyomoz. Alig várom, hogy olvashassam a történetét!

 

 

 

 

 

Ferencz Anita

 

Naomi Alderman: A hatalom

(21. Század, fordította Borbély Judit Bernadett)

 

Naomi Alderman regényére már akkor felfigyeltem, mikor még nem volt szó a hazai kiadásáról. Szeretem azokat a történeteket, amelyben megfordulnak a szerepek, és hirtelen a nők kerülnek valamiért fölénybe (például Horgonyhely, Védett férfiak). Remélem az ütős borító és a remek alapötlet egy valóban jó olvasmányélményt tartogat számunkra.

 

 

 

 

 

 

Galgóczi Móni

 

Auður Ava Ólafsdóttir: Hegek

(Polar Könyvek, fordította Rácz Katalin)

 

Amikor legutóbb izlandi könyvet olvastam (Steinar Bragi: Felföld), hetekig velem volt a hangulata. Bár tudom, hogy ez itt valami egészen más lesz, valahogy mégis vonz, mint lepkét a gyertya fénye. Ráadásul a témája sem tűnik egyszerűnek, de talán éppen ezért keltette fel az érdeklődésemet. Meg persze a címe és a borítója miatt, ezek ugyanis annyi, de annyi mindent takarhatnak, én pedig annyira, de annyira szeretném ezeket kideríteni, hogy már számolom a napokat addig, amíg közelebbről megismerkedhetünk egymással – a kötet és én. Hiszem, hogy kellemes órákat fogunk együtt tölteni.

 

 

 

 

Galgóczi Tamás

 

P. G. Wodehouse: Naplemente Blandingsben

(Ciceró, fordította Kövesdi Miklós Gábor)

 

Minden elhunyt írónak van utolsó könyve, mi több, sokan be sem tudták fejezni azt, így az utókor a legtöbb esetben csak találgatni tud, hogy vajon mit is gondolt ki a szerző. A 2018-as Könyvfesztiválra jelenik meg Wodehouse utolsó és egyben befejezetlen regénye. Ezt azért várom, mert még sosem jelent meg magyarul, valamint kíváncsi vagyok Richard Usborne miként szerkesztette sajtó alá, illetve a kiegészítő jegyzetből megtudom, milyen lezárást álmodott meg kedvenc angol kastélyomba Wodehouse. Remélem mindezen túl kapok párat azokból a zseniális párbeszédekből.

 

 

 

 

 

 

Palczer-Aschenbrenner Eti

 

Daniel Kehlmann: Tyll

(Magvető, fordította Fodor Zsuzsa)

 

Régóta szemezek Daniel Kehlmann könyveivel, olvasgatom a kritikákat, sőt, már egy kötete vár is a könyvespolcomon. De aztán mindig csak halogattam, jött mindig valami más, ami megelőzte. Most, hogy ő lesz a könyvfesztivál díszvendége, nincs több kifogás. Nagyon várom, hogy az új könyvét, a Tyllt kézbe vehessem, és reményeim szerint, dedikálva olvashassam. Hatalmas irodalmi szenzáció volt a hazájában, egyenesen a fő művének tekintik – bevallom, ez a mondat, ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet. Igazi irodalmi csemegére számítok, a fülszövege alapján.

 

 

 

 

Szabó Dominik

 

Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

(Agave, fordította Juhász Viktor, Benkő Ferenc, Ballai Mária, Török Krisztina, Bosnyák Edit, Beke Zsolt, Rácz Péter, Molnár Berta Eleonóra)

 

Olyan mennyiségű érdekesnek és izgalmasnak tűnő fantasztikus könyv jelenik meg a könyvfesztiválra, hogy vétek egyet kiválasztani közülük (kiszemeltemen kívül például jön új Brandon Sanderson, V. E. Schwab és Pierce Brown, bemutatkozik Rivers Solomon és Django Wexler, lesz két órási antológia a Fumaxtól és a Gabótól... és még lehetne sorolni), de Ken Liu novellagyűjteményét azóta várom tűkön ülve, mióta először hallottam a magyar kiadásáról. Mondom ezt annak ellenére, hogy valójában sokat nem tudok a kötetről – csak látom a gyönyörű borítót, emlékszem Liu remek elbeszélésére a tavalyi „év legjobbjai” antológiában, meg tudom, hogy a szerző aktívan fordít és szerkeszt kínai műveket angolszász nyelvterületre. Szóval leginkább csak reménykedek: valami különlegesben, valami egyedi ízben és látásmódban – olyan zseniális fantasztikus novellákban, mint mondjuk Ted Chiang esetében.

 

 

 

Szabó Sarolta

 

Kazuo Ishiguro: Noktürnök

(Európa, fordította Todero Anna és Polyák Béla)

 

Engem annyi minden érdekel, hogy talán sose leszek képes minden kíváncsiságomat kielégíteni. Igaz ez az idei Könyvfesztivál újdonságaira is: bele kell nyugodnom, hogy képtelenség lesz mindent megvennem és elolvasnom, amit megkívánok… A legjobban mégis Kazuo Ishiguro novelláskötetének fogok örülni. Nem azért, mert ismeretlen, nem azért, mert kíváncsi vagyok rá, hanem pontosan, mert már tudom, mit rejt. Bár nem ez a kedvencem Ishiguro művei közül, de reményeim szerint az újraolvasása segít majd feleleveníteni azokat a perceket, amikor első Kínában töltött hónapom során kissé elveszetten böngészgettem angol sorait. Nem beszélve azokról a pillanatokról, amikor az unalmasba forduló nyelvórákon beszuszakoltam az e-könyv olvasómat a pad alá, hogy valamivel szórakoztassam magam…

 

 

 

 

Takács Gábor

 

Naomi Alderman: A hatalom

(21. Század, fordította Borbély Judit Bernadett)

 

Lehet azt mondani, hogy a nők helyzetével foglalkozni ma már divat. Lehet, de ez annak a ténynek az elutasítása, hogy az emberiség felét megkülönböztetik, kisebb-nagyobb mértékben háttérbe szorítják, és ilyen-olyan hátrányokat szenvednek a mindennapi életben. De mi történne, ha egyszeriben a nők hatalomhoz jutnának? Olyan hatalomhoz, amit felhasználva megszüntethetik ezt a helyzetet. Naomi Alderman könyve nagyon érdekel, kíváncsi vagyok, hogyan nyúl ehhez a nagyon releváns és nagyon sok vitát kiváltó témához. Reményeim szerint nem a nők sérelmeinek sorolása lesz, sem pedig az A szolgálólány meséje-szerű disztópia, hanem valami olyasmi, ami elgondolkodtat, ugyanakkor tűélesen megmutatja, mit is jelent hatalommal és anélkül élni. Mit jelent elnyomottnak lenni, és milyen az, amikor az elnyomott végre felszabadulhat. Hogyan változna meg a társadalom, ha hirtelen nem lehetne bármit büntetlenül megtenni egy nővel. Kiforgatja sarkaiból a világot, és ezzel mutatja meg, mennyire abszurd valóságban élünk, és talán azt is, hogy mit kellene tennünk, hogy ez megváltozzon.

 

 

 

 

Uzseka Norbert

 

Majoros Nóra: Pityke és prém

(Móra)

 

Majoros Nórától két dolgot nem olvastam még: 1. olyat, ami ne tetszett volna nagyon, 2. olyat, ami számottevően hasonlított bármely másik írására. Felteszem, új regénye is ilyen lesz, merthogy ifjúsági fantasyt még nem olvastam tőle korábban. De ha csak fele annyi ötlet és gondolat lesz benne, mint elődeiben, már akkor is biztosan tetszeni fog.

 

 

 

 

 

Vörös Eszter

 

Neal Stephenson – Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása

(Fumax, fordította Kodaj Dániel)

 

Az egyik legtöbbet emlegetett név Neal Stephensoné volt az annak idején frissen megszerzett fantasztikumot olvasó ismerőseim körében, így azóta valamiféle feltételes reflex alakult ki bennem, és biztosan kíváncsian felkapom a fejem, amit Stephenson nevét hallom. Mindezzel ellentétben, talán pont azért, hogy ne múljon el a varázs, mindeddig nem vetettem rá magam a Stephenson életműre, még a magyarul már megjelent kötetek közül is csak a Seveneves-t olvastam, ami hiába tetszett, valahogy mégsem teljesen az volt, mint amire számítottam az előzetes áradozások alapján. Viszont a D.O.D.O. története pont olyan elborultnak és eszementnek ígérkezik a fülszöveg tanúsága szerint, amilyen könyveket én nagyon szívesen olvasok újabban. Hiába nem lesz valószínűleg ez sem klasszikus Stephenson-mű, mégis azt hiszem, az idei Könyvfesztiválos megjelenések közül talán ez mozgatja meg leginkább a fantáziám.