Interjú: Boldizsár Ildikó - 2013. június

Boldizsár Ildikóval a nemrég megjelent Mesekalauz úton lévőknek című könyve apropóján beszélgettünk.

 

Ha jól tudom, akkor már három éve működik a Meseterápia Központ. Mesélnél az eddigi eredményeitekről, tapasztalataitokról?

 

Így van, a Központ valóban három éves. Itt állami gondozásban lévő gyerekeket fogadunk, és a meseterápia módszerével dolgozunk velünk. 315 gyerek volt nálunk a három év alatt terápián. Nyomon követjük az életüket, és azt látjuk, hogy nagyon jó eredményeket lehet elérni a mesékkel. A gyerekek megtapasztalják, hogy a világnak van egy másik arca is, nem csak az, amit ők ismernek. Ezt a másik arcot a meséken keresztül érzékelik, és megtanulják, hogy mindazt, ami a mesékben megtanulható a hősöktől, hogyan tudják alkalmazni az életükre. Erről szól a mi munkánk és a visszajelzések, valamint az utánkövetések alapján elmondható, hogy a módszer működik.

 

Jól tudom, hogy a Központ nem teljesen zárt, évente egy alkalommal, Nyitott Nap keretében bárki megtekintheti az intézményt?

 

Most vagyunk túl a második Nyitott Napunkon, amely mindig pünkösd hétfőjére esik. A Meseközpont a gyerekek személyiségi jogai miatt zárt, nem mutogatjuk sem őket, sem a helyet, ahol ők gyakorlatilag gyógyulnak. Viszont nagy volt az igény a Központ megtekintésére, nagyon sokan szeretnék látni, noha ez nem mesepark, nincsenek Hófehérkék, Bambik és Walt Disney-figurák a kertben. Van viszont egy természetközeli, paradicsomi állapot. Ez az állapot azért fontos, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a természettel és a világgal való egységet. Ez az alapja a munkáknak, s ahová ők érkeznek, az valóban egy teljességet sugárzó paradicsomi állapot külsőleg és a mesék miatt belsőleg is.

 

Új év, új könyv. Meddig tudod tartani ezt a tempót?

 

Azért nem vagyok olyan szerző, aki minden évben ír egy könyvet… Az új könyv még számomra is meglepetés volt, mert amikor elkezdtem írni, kiderült, hogy a meséknek több száz új aspektusa mutatkozik meg, ha az életfordulók szempontjából gondolom őket végig. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kötetben szereplő 43 mese az emberi élet rendjére fűződött föl, és amikor elkezdtem a meséket az emberi élet fordulói és szakaszai alapján vizsgálni, óriási meglepetés volt, hogy egészen új dolgokra jövök rá, és új dolgokat látok meg a mesékben, olyanokat, amelyeket eddig még nem. Egyrészt olyan mesékkel dolgoztam, amelyek a születéshez, a fogantatáshoz kapcsolódnak, itt is rengeteg új dolgot találtam. Aztán a gyerekkor meséinél rájöttem, hogyan tükrözik a mesék a gyerekkori gondolkodást. Aztán az érett férfi, az érett nő meséinél arra figyeltem fel, milyen pontosan megmutatják a mesék, hogy egy életkor után a nő és a férfi hogyan válthat dimenziót az élettel szemben, hogyan tudja másként látni önmagát és az életét. Óriási meglepetés volt az öregkor meséinek a vizsgálata is, az, hogy a mesék az öregkorban milyen új feladatokat és kapukat nyitnak meg az öreg emberek előtt.

 

Jól érzem, hogy magyarázatok megírását jobban élvezted, mint a mesék kiválogatását?

 

Mind a kettőt egyformán élveztem, ugyanis a munka első része a mesék kiválogatása volt, ez nagyjából 8-10 hónapig tartott. Egyrészt a bőség zavarával küzdöttem, másrészt pedig nagyon alaposan mintegy „előgondolni” kellett mindazt, amiről írni akartam. A mesékhez sok idő kell. Egy mesét végiggondolni nem öt perc, nem tíz perc, de nem is két nap. Van olyan mese, amellyel hetekig birkóztam, hogy értsem, miről szól pontosan. A mesék üzenetekkel vannak tele és az üzenetek előhívása mindig komoly munkát igényel. De nagyon élveztem ezt is. Amikor elkezdtem írni, azt már kevésbé élveztem, mert az nagyon nehéz volt. Olyan dolgokat kellett megírni, egy olyan nyelvet kellett „lefordítani” köznyelvre, aminek a lényege pont az, hogy szimbolikus. Egy szimbolikus nyelv hétköznapivá alakítása fölött állandóan ott lebeg a banalitás és a közhely veszélye. Ebben a könyvben minden mondat tényleg centiméterrel van mérve, ráadásul folyamatosan egyensúlyozni kellett aközött, hogy tudok-e újat mondani életről, halálról, szerelemről, házasságról, öregkorról a mesék szempontjából. Ezekről beszélünk, mióta az ember végiggondolja önmagát. A mesék pedig pontosan, de a mai kor embere számára meglehetősen újszerűen beszélnek ezekről a dolgokról. Meg tudom vajon ezt ragadni, ki tudom hozni ezt a történetekből? Ez volt a tét. Nem mondom, hogy mindig, minden mesekalauzt élveztem, de azért a 43-ból mondjuk 35-öt biztosan. És volt néhány, amiért nagyon meg kellett küzdenem. Ez viszont azért fontos, mert a megküzdések azt jelentik, hogy nekem ott dolgom van, ott én még valamit nem értek, valamit nem tudok jól csinálni, és nem látom azt a rendet, ami felé a mese el akar vezetni ebben a történetben.

 

Több helyen azt olvastam, hogy számodra a mesékben a legfontosabb a rend. Ez alatt mit is kell érteni?

 

A mesék megőrizték az emberi létezésnek egy bizonyos rendjét, azt többek között, hogyan tud az ember a folytonos változásban ember maradni. Milyen minőséget kell megőriznie önmagában, hogyan kell viszonyulnia a folyton változó világhoz, a saját változó életkorához, az életszakaszokhoz. Az ember nem arra született, hogy káoszban vergődje végig az életét, hanem arra, hogy valamilyen rendre fűzze föl – és a mesék ezt, az emberi létezés rendjét tudják nagyon pontosan elénk tárni és megmutatni.

 

Új könyved bevezetőjét úgy is értelmezhetem, hogy a pszichológus látogatása helyett inkább mesét kellene olvasniuk az embereknek?

 

Kinek a pszichológus jön be, kinek a mese… Én azt gondolom, hogy mindenki forduljon ahhoz a segítőhöz, akiben bízik, akitől segítséget remél. Abban biztos vagyok, hogy a mesék szigorú segítők: meg kell érteni őket, majd a megértésből nyert tapasztalatot cselekvéssé kell alakítani. Ha ezt nem teszed meg, a terápia megreked, veled együtt.

 

Mi alapján döntöd el, miről szól a következő könyved?

 

Egy következő könyv mindig arról szól, mennyit fejlődtem az előző könyv óta tudásban, emberségben, segíteni tudásban. Vagyis tulajdonképpen én csak az életminőségemmel döntök róla.

 

Az egyik sci-fi történetben az egyik szereplőnek az a „zseniális ötlete támadt, hogy modernizálja a meséket, így Piroska például piros színű szkafanderben indult el az űrállomásról. Szerinted szükség van aktualizálásra, vagy a régi mesék úgy jók, ahogy vannak?

 

A régi mesék pontosan úgy jók, ahogy vannak.

 

Szerinted meg lehet tanulni mesét írni, vagy erre születni kell?

 

A meseírás megtanulható, a mesemondásra viszont szerintem születni kell.

 

Utolsó kérdés: melyik a kedvenc meséd?

 

Igazságtalan lennék azokkal a mesékkel, amelyek kimaradnának, és az igazság az, hogy én tényleg mindegyiket nagyon szeretem.

 

Köszönöm szépen a beszélgetést.

 

Én is köszönöm.