Főkép

Nem lehetett egyszerű dolga Paul Tobin és Joe Querio párosának, történetesen ugyanis egy olyan világhoz kellett képregényt alkotniuk, melynek ismert és népszerű a vizuális megjelenése (a videojáték-sorozatnak köszönhetően), sőt, az eredeti regénysorozat miatt az olvasótábor megszokott már egyfajta hangulatot és stílust is. Látszólag tehát nincs túl sok helye a kísérletezésnek, mégis, az ilyen adaptációkban számomra pont az a legérdekesebb, hogy az alkotók mennyire akarnak és tudnak elrugaszkodni – vagy éppen hogy mennyire akarnak hűek maradni az „alapanyaghoz”.

 

Szerencsére a Vaják sorozat lehetőséget ad az ismert történésektől teljesen független cselekményre is, méghozzá Geralt szörnyvadász kalandjain át. Ezúttal valahol a Fekete-erdő vidékén járunk, ahol is egy Jakob nevű halásszal találkozik kedvenc vajákunk. Jakob felesége évekkel korábban meghalt, ám ettől függetlenül olykor még látják egymást. Geralt és Jakob együtt indul útnak az erdőn át, ahol egy üvegablakos házba menekülnek a fák között kísértő rémségek elől, de elég hamar kiderül, hogy a házban sem lelhetnek menedékre... sőt, talán ott még veszélyesebb szörnyetegek rejtőznek.

 

Tűnődtem azon egy sort, hogy tulajdonképpen mit várok egy képregényesített vaják-kalandtól, de aztán arra jutottam, hogy olyan nagyon extrém elvárásaim azért nincsenek, csupán jól szeretnék szórakozni. Legyen a történetben egy olyan érdekes rejtély, ami komoly tragédiát kendőz el; ne spóroljon a szerző a szörnyetegekkel, de azért lehetőleg ne csak akcióból álljon a történet; Geralt ne hagyja otthon a humorát, sőt, ha még a személyiségéről is megtudunk ezt-azt, annál jobb; találkozzunk olyan mellékalakokkal, akik ennek a furcsa, szlávos fantasyvilágnak minél több aspektusát képviselni tudják; végül pedig a képek passzoljanak a sötét, horrorszerű hangulathoz. Meglepő módon ezeket tényleg mind tudja Az elátkozottak háza.

 

Paul Tobin persze rutinos képregényes, nem egy adaptációt is készített már (többek között például pont azt a Prometheus történetet az Alien univerzumba, amit a Szukits Könyvkiadó hamarosan szintén megjelentet), de valahol váratlanul ért, milyen jól eltalálta a Vaják-stílust. Nem érződik erőlködésnek, láthatóan nem is nagyon akarta túlbonyolítani a dolgokat, de egyszerűen jó olvasni ezt a természetesen gördülékeny, jó dinamikájú képregényt. Talán nem fogunk a körmünket lerágva izgulni rajta, de a rejtély végig fenntartja a figyelmet, érezhető a feszült hangulat, mindehhez pedig továbbra is hibátlanul illik Geralt hűvös, de közben mégis érzelmes, fenyegető, de egyben humoros figurája. Ráadásul a szukkubusz ki nem mondott, valamint Jakob és feleségének nagyon is levegőben lebegő tragédiája olyan erős töltést adott a lapoknak, ami az erdőben és a házban lapuló szörnyekkel együtt hatásos kombinációnak bizonyult.

 

Querio rajzaiban sem találtam túl sok kivetnivalót, bár azért az emberek arca sokszor zavaróan elnagyoltnak tűnt, és talán az akciójeleneteket sem mind sikerült olyan dinamikussá és pergővé tenni, mint amennyire a cselekmény igényelte volna. Viszont szörnyalakjai nagyon látványosak (különösen a lesi), Carlos Badilla színezővel együtt ügyesen teremtették meg az atmoszférát, ami ehhez a baljós történethez elengedhetetlen.

 

Az elátkozottak háza bátran ajánlható azoknak is, akik esetleg nem olyan nagy rajongói még ennek az univerzumnak – ezek után majd valószínűleg kíváncsiak lesznek másra is (a rajongóknak természetesen kötelező). Talán nem világmegváltó képregény, de szerintem abszolút szórakoztató, ráadásul most, hogy véget értek a regények, valamivel mindenképpen ki kell tölteni az űrt... Hamarosan érkezik a képregénysorozat következő része Rókagyermek címmel; bízom benne, hogy az is ilyen kellemes „pótlék” lesz.