Főkép

Esélyes, hogy az Érkezés című film nemcsak az év, de minden idők egyik legjobb sci-fi filmje lesz. Az alapjául szolgáló, már-már kisregény hosszúságú novellát „Életed története” címmel Ted Chiang írta, és hét másikkal együtt szerepel ebben a kötetben.

 

A kínai származású, de amerikai Chiangnek összesen úgy 15 publikált írása van, csupa kispróza, és szinte mindegyiket jelölték különféle díjakra. Például az „Életed története” el is nyerte a Nebula- és Sturgeon-díjakat. Chiang tehát maximálisan a minőséget helyezi előtérbe a mennyiséggel szemben, és bárcsak így tenne minden író!

 

Bár mindegyik írás más és más, apránként kirajzolódik általuk egy rendkívül nyitott és éleslátó, tájékozott és alapos utánjárásra sem rest, gondolkodó és gondolkodásra késztető, bátor és magabiztos író, akinek sajátos ötletei mellett saját stílusa is van. Az, hogy az emberek lelkivilága érdekli, Bradbury-re emlékeztet, de a tudományos precizitás és kidolgozottság inkább a hardcore sci-fi szerzőkkel hozza őt rokonságba. Bradburyhez mérten Chiang nem mutat annyi együttérzést, megértést és szeretetet úgy általában az emberek iránt, de így is nyilvánvaló, hogy mikor szimpatizál a szereplőivel – ahogy az is, hogy jellemábrázolás terén messze felülmúlja a legtöbb sci-fi szerzőt. Olyannyira, hogy ez a kötet legalább annyira szépirodalom, amennyire „csodálatosan fantasztikus”. Sci-finek pedig a kifejezés eredeti értelmében számít: bár vannak itt is űrhajók és földönkívüliek (épp az „Életed történeté”-ben), a maga módján mindegyik írás tudományos fantasztikum. Vagyis Chiang azt teszi, mint megannyi nagy sci-fi író (és a világ folyását megváltoztató gondolkodó és felfedező): eljátszik a „mi-lenne-ha” kérdésével. S teszi mindezt így vagy úgy tudományos alapon, vagy ha mégsem, akkor attól „tudományos”, amilyen pengeéles logikával és aprólékosan építi fel a történetet.

 

Utóbbira jó példa a nyitó „Bábel tornya”, melyért 1991-ben Nebula-díjat kapott. A bibliai történet ezen feldolgozásában a torony évszázadok óta épül, hónapokba telik feljutni a tetejére, s végül el is éri a mennyek boltozatát. Amit pedig az építők találnak, az épp annyira szédítő az elme számára, mint lenézni olyan magasságból…

 

„Értsd meg!”: a kötet legkorábbi írása, és a szuperintelligenciáról szól, arról, hogy mire jutna az ember, akinek emberfelettivé turbózzák az elméjét.

 

„Nullával való osztás”: megrázó erejű írás egyfelől a matematikáról, meg általában a tudományba vetett hitről (ha nem képzavar ez a megfogalmazás), de egyúttal a párkapcsolatokról is.

 

„Életed története”: ez is többrétegű írás. A földönkívüliekkel való találkozás és kommunikációs próbálkozások olvasata is nagyszerű (szerintem úgy helyes, ha az alienek tényleg idegenek, nem csak annyiban különböznek tőlünk, hogy mondjuk zöld a bőrük). De a sava-borsa az, ahogy megjelenít egy, a mi nyugati civilizációnkban bevett gondolkodásmódtól gyökeresen eltérő rendszert – olyan erővel, hogy az olvasót is ki tudja zökkenteni. S nem mellesleg ismét megrázó, amit az emberi kapcsolatokról elmond.

 

„Hetvenkét betű”: bár a múlt század végén játszódik, és van benne némi viktoriánus/steampunk beütés, meg gólemek és kabbalizmus és az, hogy Isten nevével miként lehet mozgásra bírni gépeket (és ez mind szuper, még akkor is, ha így-úgy hasonlót más is írt már), számomra ennek a kisregénynek az adja legfőbb erejét, hogy (feltehetőleg) milyen tökéletesen visszaadja az akkoriban uralkodó világértelmezést és tudományos felfogást. Nyilván alternatív világban játszódik, de közben nagyon is a mostról és a közeljövőről szól (robotok, elembertelenedés, az emberi élet elértéktelenedése meg hasonlók); a végkifejlete egyenesen hátborzongató.

 

„Az emberi tudomány fejlődése”: rövid és velős jövőkép arról az időről, amikor az „átlag” ember már nem lesz képes követni a szuperintelligenseket…

 

„A pokol mint Isten hiánya”: újabb megrendítő kisregény, egy olyan világról, ahol Isten léte senki számára sem kétséges, köszönhetően a mindettől függetlenül megmagyarázhatatlan és kiszámíthatatlan jelenéseknek, illetve angyali beavatkozásoknak. Mintha valami bibliai történet alternatív és modern továbbgondolása lenne, főszerepben egy emberrel, akinek a felesége egy jelenés halálos áldozatai közé kerül, és aki emiatt végképp elveszti hitét Istenben – csakhogy ha nem hisz benne és nem szereti, akkor nem kerülhet a mennybe, egy helyre imádott nejével… Nem ez az első írás a kötetben, mely Istennel foglalkozik, és bár Chiang nem úgy ír, hogy azzal bárkit megbántson, elég nyilvánvaló, hogy mi az ő véleménye róla…

 

„Szépségvakság: Dokumentumműsor”: bár Chiang állítólag nem volt elégedett eme kisregénnyi novella végkimenetelével, én bizonyos szempontból mégis ezt az írást találtam a legerősebbnek. És legszívesebben odaadnám mindenkinek, aki csak ebben a nyugati civilizációban él, melynek egyik alappillérét az ókori görögök szépség-imádata adja. Mi lenne, ha létezne egy anyag, amely kiiktatná a szépség észleléséért felelős idegpályákat? Bizonyára kevésbé tudna minket befolyásolni a másik ember szépsége vagy épp csúfsága. Talán tisztábban látnánk igazi értékeit. Ez azonban csupán egy a rengeteg vélemény közül, mely ebben a sajátos felépítésű, mintegy interjú- és naplórészletekből felépített novellában előkerül. Chiang a saját, egyszerre körmönfont és mérnöki pontosságú módján megmutatja, hogy mennyire befolyásolnak minket a külsőségek, na meg a reklámok, a média s még mi nem, és hogy ehhez milyen gyakran a szépség a hordozó eszköz. Szoktam mondani, hogy Aldous Huxley Szép új világ című regénye receptet adott a világot mozgató hatalmaknak, és valahol a „Szépségvakság” is azt gondolja tovább. És van ebben az írásban annyi erő, hogy felnyissa az olvasó szemét. Ez pedig talán a legtöbb, amit egy sci-fi író megtehet – de így és ennyire, mint Chiang, csak nagyon kevesek képesek rá.