N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Képzelj el egy világot, ami sosem nyugszik. Bármelyik nap számíthatsz arra, hogy megremeg a föld, és akkor számodra véget ér az eddigi nyugalmas életed. Kitör egy szupervulkán, hamu lepi el a levegőt, a tektonikus lemezek mozgása olyan rengést indít el, ami városokat dönt romba. Tudnál ilyen állandó félelemben élni? Nem mintha Rezdületlen (micsoda ironikus név!) lakóinak lenne választása. Állandó készültség, a házak padlójában ott a rejtett vészpakk, és az első gyanús jelre összezár a közösség – hiszen együtt túl lehet élni. A kasztrendszer biztosítja, hogy az évszaki szükségállapotban mindenki tudja a helyét (az erőshátúak fizikai munkát végeznek, a vezetők irányítanak, a tenyészek erős és egészséges utódokat hoznak létre, és így tovább), és amikor bizonyos időközönként (ami lehet pár évtized, vagy akár több évszázad is) beköszönt az ötödik évszak, a közök, ezek a falunyi települések, mint önálló társadalompolitikai egységek, már készen állnak a megpróbáltatásra.

Ám az orogéneknek köszönhetően nincs olyan gyakran évszak. A köznyelvben roggának gúnyolt emberek (akikről szerződés mondja ki, hogy nem is emberek) ugyanis rendelkeznek olyan képességekkel, amivel csillapítani, irányítani, akár teljesen megszüntetni is képesek a különböző szeizmikus aktivitásokat. A társadalom nem-orogén része mégis úgy kezeli őket, mint a két lábon járó pestist, hiszen a képességük, a szenzelés rendkívül erős, és ezt közel sem képes mindenki irányítani. Már a csecsemőkben is megvan az ösztönös képesség, de megfelelő felkészülés nélkül akár katasztrófát is okozhatnának az orogének. A Fulkrumban kegyetlen módszerekkel, erőszakkal, félelemben tartva, terrorizálva, lelkileg megtörve képezik az orogéneket az őrzők felügyelete alatt, akiknek a rendje azért jött létre, hogy a képességekkel rendelkező embereket irányítsák – és szükség esetén megöljék. De elérkezik egy újabb ötödik évszak, ami ezúttal nemcsak pár évig, évtizedig, hanem évszázadokig vagy akár több ezer évig is eltarthat...

N. K. Jemisin nem bánik kesztyűs kézzel a karaktereivel. Damaya szülei például onnantól kezdve félnek a lányuktól, hogy tudomást szereznek a képességeiről, és az istállóban, az állatok szintjén kell élnie, amíg végül érte nem jön egy őrző Fulkrumból – de vajon ott jobb élete lesz? Szienit egészen szépen halad felfele az orogén ranglétrán, a belénevelt fegyelemnek köszönhetően mindig engedelmeskedik a feljebbvalóinak, ám amikor egy küldetésre küldik a lehető legerősebb orogénnel, Alabástrommal, akkor minden megkérdőjeleződik az eddigi életével kapcsolatban. Már csak azért is, mert a küldetésnek része, hogy szülessen gyereke a nagy hatalmú férfitól... még ha ezt egyikük sem akarja. Essun már kétgyerekes családanya, aki valahogyan meg tudott szabadulni a Fulkrumtól, ám amikor kiderül, hogy a gyerekei is örökölték a képességeit, a köz, ahol elrejtőzött, kitaszítja magából. Fiát a saját apja veri agyon, hogy aztán a lányával együtt elhagyja a közt, Essun pedig utánuk ered, miközben az egész világ széthullik körülötte. Három orogén nő, három különböző életkorban, azonban a problémájuk közös: egy olyan társadalomban próbálnak túlélni, amely inkább holtan szeretné őket látni.

Talán ez legérdekesebb aspektusa Az ötödik évszaknak: Jemisin egy robbanásig feszült társadalmi helyzetet teremtett, ahol az orogénekkel szembeni rasszizmus olyan erős, hogy még a „hasznosságuk” sem képes árnyalni a képet (pedig elsőre azt vártam volna, hogy a kasztrendszer több probléma forrása lesz). Ez (illetve a fulkrum-béli embertelen „nevelés”) pedig olyan lelki traumákat vált ki minden szereplőből, hogy ezek után a történetben lévő nagymértékű erőszak szinte sem fel tűnik. Erre a forrongó helyzetre pedig tökéletesen épül az egész geológiailag instabil világ, ami állandó veszélyforrást jelent. Jemisin nagyon átgondoltan építi fel a hátteret, gyönyörűen látszanak az ok-okozati összefüggések, ahogy a történelem egybekapcsolódik a mitológiával, a hiedelmekkel, a berögzült szokásokkal, és hogy az egész miként van hatással a szereplők életére és viselkedésére. Lenyűgöző egységet ad ki, miközben olyan eseményláncolatok kezdődnek el ebben a kötetben, amikre egyelőre még csak apró utalásokat kapunk (kőfalók! lebegő obeliszkek!), ám a későbbiekben egy mindent felülmúló fináléban csúcsosodhatnak ki.

Az ötödik évszak ugyanis egy sorozat első része, és önállóan nem állja meg a helyét. Megmondom őszintén, ez engem kicsit rosszul is érintett, mert sokáig abban a hitben voltam, hogy a mostani kötet végére minden konfliktus meg fog valamilyen módon oldódni – de amikor a regény harmadánál még a kérdésektől is messze voltunk, nemhogy a válaszoktól, akkor realizálódott bennem, hogy itt még várnom kell a folytatásra. Ettől függetlenül viszont nagyon izgalmas élmény olvasni: Jemisin az egyik legprofibb fantasy-író, akitől mostanában megjelent könyv hazánkban, és itt még csak nem is a nagyon izgalmas, egyes szám második személyű narrációra gondolok, hanem arra, hogy milyen finoman képes kezelni például a szexuális beállítottság kérdését. Én ugyan nem voltam mindig kibékülve a cselekmény ritmusával (néha nekem kicsit leült, sőt, olykor határozottan nem éreztem eléggé egységesnek a történetet, mintha bizonyos elemek csak utólag kerültek volna a szövegbe), de ezt betudom a meleg időjárásnak – elvégre amikor már belelendültem az olvasásba, akkor nagyon ritkán szerettem volna abbahagyni, annyira jól működtek az egyes fejezetek.

Talán ez a három pillér, amire épülve Az ötödik évszak ennyire jó lesz: a sérült, de mégis küzdeni akaró karakterek; a minden ízében eredeti, megfejtendő rejtélyekkel és lenyűgöző ötletekkel teli háttér; no és persze az olykor a letehetetlenségig felpörgő cselekmény. Ha már unod az elfeket, a vámpírokat vagy a középkori környezetet, ha szeretnél valami újat és semmi mással össze nem hasonlíthatót olvasni, akkor ez a te könyved lesz. Régóta várom már, hogy valamelyik kiadó be merje vállalni N. K. Jemisin életművét, és nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy végül az Agave Könyvek lesz ilyen merész – Jemisin egy olyan hang a kortárs fantasy-ben, akire érdemes figyelni. Van egy gyanúm, hogy a folytatás még ennél is jobb lesz. Várom.

Részlet a könyvből