Főkép

Nehéz velem filmet nézni, mert eléggé válogatós vagyok, nem szeretem az agressziót és a patakokban folyó vért (plusz a szellemeket és a misztikus dolgokat sem). Pillanatnyi elmezavar vagy rövidzárlat azért néha nálam is előfordul, valószínűleg így történhetett, hogy elhagyva a megszokott komfortzónámat, önszántamból választottam egy skandináv krimit a következő ajánlóm témájául – pedig ebben minden volt, amit tudatosan kerülök: visszatérő lelkek, megmagyarázhatatlan hangok, összefonódó ügyek, amelyek egy lakatlan, rejtélyes szigetre visznek. Az Emlékszem rád című kötet okozott egy-két álmatlan éjszakát: először azért mert nem tudtam letenni, annyira kíváncsi voltam a végére, aztán meg azért, mert már mindenhol szellemeket láttam és a jeleket kerestem...

 

Adott két cselekményszál, aminek semmilyen köze sincs egymáshoz – látszólag. Három fiatal elindul egy elhagyatott szigetre, hogy ott a frissen megvásárolt házukat felújítsák és vendégházzá alakítsák. Eközben, néhány kilométerre onnan, a fjord túlpartján betörnek egy óvodába, mindent összetörnek, és a falra csúnya szavakat pingálnak. Ráadásul van még egy lezáratlan ügy is: a nemrég kinevezett klinikai pszichiáter kisfia néhány éve eltűnt, de eddig semmit sem találtak, ami segíthette volna a nyomozást. Van tehát egy felújításra váró ház, ahol szellemek járkálnak; egy talán elrabolt és/vagy megölt kissrác és egy feldúlt óvodai csoportszoba. Eddig kicsit kaotikus a kép, mintha csak véletlenszerűen történnének az események, ám hamarosan újabb tragédia történik, egy öngyilkosság, amely segít felgöngyölíteni a lezáratlan ügyeket és összeilleszteni a mozaikdarabkákat...

 

Talán nincsenek nagy jellemfejlődések, és a pszichiáteren kívül, aki Freyr névre hallgat, nem ismerünk meg senkit sem igazán (a többi szereplőnél inkább csak sötétben tapogatózva lehet kikövetkeztetni a múltbeli eseményeket, a motivációjukat vagy a valódi személyiségüket), de pont emiatt – hiába erőlteti Yrsa Sigurðardóttir a Gardar-Líf-Katrín felújító brigád sztoriját – nekem mindvégig Freyr marad a középpontban. Az Ő lelkét és belső világát részletesen leírja a szerzőnő, számomra a kötet végéig ő marad az origó, mert mindenkit hozzá mérünk, mindenkit rajta keresztül ismerünk meg. Minden páratlan fejezet a szigeten játszódik és minden páros a városban, így ugyan kicsit bulvárosnak tűnik a szerkesztés, hiszen minden fejezet egy nyitott kérdéssel ér véget, de a szerző ezzel is csak fokozza az izgalmakat – amiből azért nem volt hiány. Csak hát mielőtt megkaptam volna a várva várt válaszokat, mindig el kellett kicsit kanyarodni a másik történetszál felé is.

 

Viszont muszáj külön kiemelnem, hogy a lezárás viszont mesteri lett, hiába jöttem rá a könyv felénél, hogy mi lehet a kapcsolat és hogyan lehetne végleg elvarrni a szálakat, nem kaptam meg a várva várt feloldozást. Egy ironikus csavarral vége lett ugyan a kriminek, de mégis azzal a nyugtalanító érzéssel tettem le a kötetet, hogy ez még korántsem lefutott meccs, várható a folytatás hamarosan. Napokig agyaltam még a lezáráson, ami ismét okozott néhány átvirrasztott órát. Bár a krimi kategóriába sorolta a kiadó is a kötetet, nemcsak a skandináv vonal kedvelőinek ajánlom ezt a regényt, hanem a misztikus, paranormális sztorik rajongóinak is. Garantált a borzongás.