Főkép

Egy titkos Budapest… Amikor Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor Budapest a diktatúrák árnyékában című „bédekkere” a kezembe került, elkezdtem új fényben látni azt a fővárost, ahol már olyan sokszor jártam. Utazni kezdtem, gondolatban, a Google utcaképei segítségével, majd, amikor legközelebb megfordultam valamely, a könyvben említett helyszín közelében, már nem tudtam nem gondolni arra, mit is olvastam erről vagy arról az utcáról, háztömbről. A kötet, amely a huszadik századi magyarországi diktatúrák sötét és nevezetes helyszínei közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, új érdeklődést támasztott. Egyre többeket kezdte el érdekelni saját múltjuknak az a része, ami, ha nem is az utcán hever, de ismerős ablakok függönye, ismerős kapuk szárnyai, ismerős lépcsőházak hátsó kijárata mögött húzódik meg.

 

Tabajdi Gábor második könyve, A III/III. krónikája méltó folytatása volt az előző munkának: ezúttal nem a terei, hanem a résztvevői szempontjából ismerhettük meg a hozzánk legközelebb eső diktatúra, a Kádár-kor belső elhárításának munkáját, mégpedig izgalmas és szórakoztató szerkesztésben, kronológiai sorrendben.

 

A mostani új Tabajdi-könyv, a Budapest a titkosszolgálatok hálójában ezt a két közelítési módot kapcsolja össze. Bemutatja az 1945 és 1989 között Magyarországon működő „titkosszolgálatok”, a PRO, az ÁVO, az ÁVH, a Belügy, a különböző hírszerző szolgálatok, a Rendőr-főkapitányság és a szovjet titkosszolgálatok működési helyeit, titkos objektumait és nyíltan vállalt székházait, s e felsorolásból végül különös kép bontakozik ki a mindenhol jelen lévő, mindent gátlástalanul behálózó titkosságról – vagyis a diktatúra egyik legfontosabb jellemzőjéről.

 

A mozaikszerűen megszerkesztett kötetből számtalan izgalmas kérdésre kaphatunk választ. Mit csinált egy SZT-tiszt és hol? Milyenek voltak a titkosszolgálati taxik és hol rejtőztek? Hol tartott fenn titkos lakásokat a belügy? És mi a különbség T-lakás és K-lakás között? Hol bújtak el az ávósok 1956-ban? Mit tanultak a felvettek a titkosszolgálati iskolában? Miért volt nevezetes az Irén utcai buszmegálló? Melyik volt a Fehér Ház? Melyik eszpresszókban találkoztak egymással az ügynökök és tartótisztjeik a Kádár-korszakban? És hova volt tilos belépni egy titkosszolgának a Rákosi- és a Kádár-korban? Hogyan élt, hol üdült és hova járatta a gyerekeit egy Kádár-kori belügyes? Ám ezek a témák csak a könyv egyik felét jelentik.

 

A könyv második részében ugyanis konkrét ügyekről olvashatunk: követésekről, megfigyelésekről, találkozókról, s közben új életre kel a hatvanas-nyolcvanas évek Budapestje. Megyünk az utcán, s hirtelen beazonosíthatjuk azt a házat, ahol a Rajk-butik működött, ahol titkos szemináriumot tartottak a kizárt kispapok, ahol titokban összejártak a parasztpárti politikusok, ahonnan Lengyel Gábor aradi újságíró rózsákat árulni indult, vagy ahol Örkény István Fekete Sándorral kávézott… A poros dossziékból kiválasztott megfigyelési fotókon nosztalgiával nézhetők a régi feliratok, a negyven-ötven évvel ezelőtti üzletportálok: s közben természetesen dühöngve elmélkedhetünk azon, hogyan örökített meg tökéletes, bürokratikus gátlástalansággal csókokat, kacsintásokat, táskaigazításokat és temetéseket az állambiztonság, sokszor egészen közvetlen közelről. Bejuthatunk követségekre, börtönökbe és szállodákba, sőt, arról is képet kaphatunk, hogyan örökítette meg magát filmen, könyvben és szoborban a Kádár-kori belső elhárítás.

 

A Budapest a titkosszolgálatok hálójában az a könyv, amit érdemes nemcsak elolvasni, de újraolvasni is. Lapozgatva és egyvégtében, az utcákon bolyongva, címeket keresve és otthon, a karosszékben, a korszak tanújaként vagy fiatal olvasóként: e különös útikönyv mindenképpen jó kalauzul szolgálhat saját történelmünkben.