Főkép

2013-ban a Delta Vision Kiadó új szerzőt mutatott be a hazai nagyközönségnek, a skót születésű Dave Duncan személyében. A Kanadában lakó író fent nevezett könyve A Király Pengéi sorozat első része, Az aranyszín lánc volt, ami látszólag egy tizenkettő-egy-tucat, kvázi-középkori, kardos-boszorkányos fantasy, amitől ráadásul még az igen gyalázatosra sikeredett borító is csak elrettenteni tudja a reménybeli olvasóit, de megfogni magának semmiképp. Pedig 2013-ban Az aranyszín lánc volt az egyik – ha nem A – legjobb, leghangulatosabb epikus fantasy könyv, amit volt szerencsém elolvasni.

 

A Király Pengéi egy olyan testőrgárda, amelynek tagjai jórészt kitaszítottakból, árvákból verbuválódnak, és kiképzésük végén páratlan kardforgatókká válnak. Ekkor a király egy mágikus rituálé segítségével magához – vagy bárkihez, akihez kedve szottyan – köti őket egyenként, és onnantól nem lesz szükségük alvásra, saját testi épségükkel mit sem törődve óvják védencüket minden veszélytől. Ez a kötés eltéphetetlen, megkérdőjelezhetetlen és egészen addig tart, amíg a király fel nem oldozza az őrt, ami tíz év után szokott bekövetkezni, hiszen addigra a testőr úgyis veszít már halálos képességeiből, és az új Penge-generáció különben is türelmetlenül vár már a sorára. A „robotmódba" kapcsolt Pengék a kötelesség és a szabad akarat hiánya miatt nem ritkán kerülnek olyan morális választás elé, amiben szinte lehetetlen jól választani, vagy ha nem is lehetetlen, de a választás valamilyen káros hatással jár – és általában az életébe kerül.

 

A Tűzföldek ura a trilógia második része, ám a szerző a történetmesélés rögösebb útját választotta, és a sztori nem Az aranyszín lánc után folytatódik időrendben, hanem azzal párhuzamosan, jórészt új szereplőkkel a középpontban. Az aranyszín lánc úgynevezett életút-regény, a főszereplő, Sir Durendal egész életét felöleli, míg a második részben Sir Durendal – nyúlfarknyi szerepében – nagyjából negyven éves, és az események sokkal inkább Penge-társára, Sir Darázsra és annak barátjára, Rablóra koncentrálnak, akik a kalóz-birodalom, Baelmark (a „vikingek") nevében öldöklő háborúba taszítják a chiviali királyságot (a „franciákat", már csak a Dumas-könyvekbe illő Pengék miatt is).

 

A két regény tehát külön-külön is egész, a második kötet élvezhető akár az első rész olvasása nélkül is – hogy erre miért vetemedne valaki, azt mondjuk nem tudom –, de a trilógia egyben egy igazán nagy, epikus történetet ad ki. A könyv előszavában Duncan előzékenyen felhívja a figyelmet arra, hogy a két kötet eseményeiben látszólagos ellentmondásokra bukkanhat a figyelmes olvasó, amiket majd csak a harmadik kötet fog megmagyarázni! A könyv nagy erénye, hogy az intrikus részek egyenértékű minőséget képviselnek az akciókban, világi kalandokban gazdagabb részekkel. Szerencsére a karakterfejlődés ezúttal is töretlen, a két főszereplő folyamatosan érik, változik nemcsak a telő idő miatt, hanem az események hatására is.

 

A regény nem lineáris: a két Penge-jelölt történetével nyitunk, amit hamarosan felvált Rabló visszaemlékezése apjára, ami a teljes szöveg felét is simán kiteszi. Közben néha vissza-visszaugrunk Rabló jelenébe, majd egyszer csak valóban elkezdődik hőseink kalandja is – a könyv közepén (egyébként ez a furcsa, ide-oda ugráló elbeszélésmód már az első kötetre is jellemző volt, gyanítom a harmadik is hasonlóan „kaotikus" lesz majd). A sorozatban központi szerepet kap az elementáris mágia, ami egyedi és jól kitalált, nem nyomja el a történetet a csodái sorával, hanem finoman beleépül és erősíti. A cselekmény pedig a mágia ellenére is roppant reálisnak, majdhogynem „hihetőnek" hat, ami újabb pozitívum.

 

A szerző kiváló – sokszor humoros, néha véres és majdnem mindig komor, sötét – stílusa nélkül azonban ez a sorozat valószínűleg tényleg csak átlagos lenne, így azonban kötelező olvasmány a fantasy-t olvasók számára, ami egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat – Dave Duncan méltán említhető együtt Robin Hobb-bal, George R. R. Martinnal, Glen Cookkal, vagy David Eddings-szel. Még nincs megbízható információ arról, hogy a trilógia harmadik része, A Kardok Ege mikor is fog megjelenni – remélem nem kell újabb két évet várni rá! –, de természetesen az a kötet is várólistás, a sorozat pedig még mindig abszolút kedvenc. Sok ilyet kérek még! Szerencsére van rá esély, hogy a harmadik rész után is kedvenc Pengéimmel maradjak még jó ideig, hiszen Duncan még két trilógiát írt, ami ezen a világon játszódik.