Főkép

Kezdhetném ugye azzal, hogy Joe Hill (Joseph Hillstrom King) nem más, mint Stephen King fia… bla-bla-bla. De tehetség nélkül ez nem érne semmit az égvilágon, és Hill először novelláival, majd egy remekül sikerült szellemtörténettel (A szív alakú doboz), ezt követően pedig egy inkább mulatságos dark fantasynek, mint félelmetes horror regénynek tekinthető művel (Szarvak) már demonstrálta, hogy nagyobb író ő annál, hogy csak apja rávetülő hírnevéből próbáljon megélni. A „genetikai örökség” azért mégis kiütközött, hiszen Hill harmadik regényének már a mérete is igazán királyi - a majd’ ezer oldalas NOS4A2 a fantasy és a horror mezsgyéjére kalauzolja el kitartó olvasóit.

 

Képzeljük el, hogy van egy ország – hívjuk Karácsonyországnak –, ahol egész évben havazik, folyton karácsony van, és minden ott élő gyermek boldog, soha semmi szomorúság, ártalom nem történhet velük. Csokoládék, cukorkák, sütemények és játékok, csodálatos ajándékok kényeztetik őket ezen a helyen életük végéig. Hoppá! Nem is addig, hiszen aki Karácsonyországba költözik, az egyúttal halhatatlan is lesz! Ez aztán a remek hely! Igaz ugyan, hogy nem található meg egyetlen térképen sem – kivéve a Find my iPhone alkalmazást –, de az öreg Charles Talent Manx és régi, Rolls-Royce Wraith típusú autója mindig könnyen megtalálják az oda vagy vissza vezető utat. Évente viszont csak egy-két gyerek költözhet Karácsonyországba, mégpedig a kiválasztottak: olyanok, akikkel szüleik erőszakoskodtak vagy egyszerűen csak elhanyagolták őket. De ezekről a vásott szülőkről Manx és barátja, a Gázálarcos Ember szíves örömest gondoskodik a szegény gyermekek jóléte érdekében… Nincs itt kérem semmi átverés – Mr. Manx sosem hazudik! Annyi csak, hogy attól még, hogy ő megmenti a gyermekeket gonosz szüleiktől, ez még gyermekrablás a javából, szóval Charlie és a Törvény manapság nincsenek túl jó viszonyban…

 

…és persze ott van még egy ártatlan kislány is, Vic, akinek igen különleges képessége van: meg tud találni dolgokat - biciklijére felpattanva és egy képzeletbeli, rozoga hídon áthajtva mindig pont oda érkezik meg, ahová szeretne. A két helyszín közt lévő hatalmas fizikai távolságokat ez a néhány méteres híd könnyedén átíveli, és hát nem megéri az anyja vagy a barátnője öröme azt a szörnyű, hasogató fejfájást, ami az egyetlen ára a kiruccanásainak? Hát persze, hogy meg! Vic teljesen véletlenül szerez csak tudomást Charlie Manxről és annak gyermekmentő akcióiról, és persze kettejük találkozása innentől elkerülhetetlen. Annyi csak a kérdés, hogy vajon Vicnek hogy tetszik majd Karácsonyország és annak megunhatatlan csodái?

 

A történetmesélés csínjáról-bínjáról Hill bizony mindent ellesett hírneves ősétől. A vaskos könyv igen gördülékeny, ráadásul a nagyjából egy emberöltőn keresztül átívelő alaptörténet mellett tele van érdekes, apró háttér-sztorikkal, információ morzsákkal, színpompás karakterleírásokkal, a gyerekes fűzfapoéta Bing és a mindig jó hangulatot árasztó Charlie Manx (alias Vérapó) jóvoltából sziporkázó humormorzsákkal, és egy szórakoztató, kidolgozott és személyiségében sokat változó főszereplővel. De ne szépítsük, a regény bizony jócskán túlírt, könnyen, minőségvesztés nélkül is belefért volna a felébe is, de legalább az a „felesleges” másik fél sem érdektelen, nem fogja untatni az olvasókat. Első a hangulatkeltés! Valami ilyesmi cél lebeghetett a szerző előtt és ezt a célkitűzését csont nélkül abszolválta is.

 

Manapság divatja van – főleg képregényeknél és szuperhősös film-franchise-oknál – annak, hogy különböző (egymással egyébként semmiféle kapcsolatban nem lévő) hősöket/gonosztevőket egy közös „univerzumba” próbálnak beilleszteni. Ez a tendencia Stephen King egész munkásságára jellemző volt. Rengeteg regényében – különösen a Setét Torony sorozatban – bukkan fel egy-egy utalás más könyvek szereplőire vagy egészen más munkáiban történt eseményekre. Mostantól azok, akik a King-regények közti kusza kapcsolatok feltérképezésével molyolnak szabadidejükben – sokan vannak ám! –, a Hill könyveket is vizsgálhatják. A NOS4A2 ugyanis teljesen „kompatibilis” King jó néhány munkájával. Vic (és Manx) egyaránt ugyanazzal a képességgel rendelkeznek, mint A ragyogás és az Álom doktor Dan Torrence-e, csak az ő erejük másként manifesztálódik. Még erősebb kapocs, hogy az Álom doktorban megismert Igaz Kötés tagjait Manx konkrétan meg is említi – igaz, True Knot-nak nevezi őket, mivel sajnos a nevüket nem fordította most le nekünk a könyv fordítója, Uram Tamás. De ezeken kívül is könnyen felfedezhető még néhány utalás King-regényekre (Végítélet, Az), amik szintén igen jó hatással voltak a hangulat-teremtésre és a most születő „Hill-univerzum” is rögtön gazdagabb lett tőlük, mélységet kapott.

 

A hangulatiság előtérbe helyezése viszont azzal járt, hogy – bár a könyv valóban valahol a fantasy és a horror közt egyensúlyozik – félelmetesnek nem igazán mondható. A feszültség maximum egy jó thriller szintjén van és inkább csak a természetfeletti vonal miatt süthető rá a bélyeg: horror. Van benne jócskán vér és erőszak, de ezekről nem igazán fogunk olvasni, csak a tett megtörténte utáni hatásokkal szembesülünk majd. A hullák is a könyv sodorvonalán kívül – valahol máshol / valamikor máskor – gyűlnek csak.

 

Valami komoly probléma lehetett a Kingek családi karácsonyaival, ha az ifjú Hill úgy döntött, ideje megfosztani az olvasókat is egy időre a szeretet ünnepének varázsától és emelkedett hangulatától. Sikerrel járt!