Főkép

Here We Remain, azaz mi itt maradunk – ahogy az eredeti cím mondja, de közben érezzük mögötte az érdemi jelentést is: csak mi maradtunk, mert mindenki más már eltávozott, meghalt. Túlélők – mondja a magyar cím egyértelműen, és lassan már mi is átérezzük ennek a súlyát. Egészen eddig mintha Rick élő, eleven, tettre kész ember lett volna, mintha még akart volna tenni valamit a szebb holnapért, de a kormányzó támadása után eljött az a pont, ahol már ő sem látja, mitől lehetne az a bizonyos holnap szebb. Vagy egyáltalán elfogadható. Akármerre jár, mindenhol csak halál, pusztítás és szenvedés veszi körül, ám ő hihetetlen módon még mindig él. Elvesztett barátot, családot, örömet, boldogságot, reményt – a fia, Carl még ugyan megmaradt számára, de lassan kettejük közül a fiú lesz az, aki védelmezi a másikat. Mégis, nincs más lehetősége, mint túlélni. Még a fájdalom, a rettegés és a reménytelenség dacára is.

 

Nem mintha a többiek jobb állapotban lennének. Ez az élhetetlen, zombik által „benépesített” világ senkinek sem kegyelmez, mindenki elvesztett valakit, az elmúlt hónapok alatt mindenki megtört – éppen ezért különösen megrendítő, amikor az emberek már egymást támadják. Homo homini lupus, hangzik fel a fejünkben csendesen a latin közhely, de ez már nem jelent semmit Rick és társai számára: a kormányzó jelentette fenyegetés sem különbözik a zombiktól, elvégre itt is csak túl kell élni. Akármerre nézünk, mindenhol veszély fenyeget, ezt pedig nem csupán fizikailag nem lehet bírni, de ép elmével sem – nem csoda hát, ha sokan lassan megőrülnek a folyamatos káoszban és rettegésben. Ám ez sem jelenthet mentséget, ez sem kibúvó. Túlélni, túlélni, túlélni. Ez egy olyan világ, ahol már csak ez fontos. Vagy ez sem?

 

Mi kell ahhoz, hogy ezt végre a szereplők is belássák? Az elmúlt nyolc kötet során Rick még biztatta a fiát; mint ahogy a legtöbb amerikai családi filmben is hallatszik: „minden rendben lesz”. Ne félj, mert apa majd megvéd. Ne félj, mert lehet, hogy most picit rossz, picit veszélyes, de később minden jó lesz. A múltbeli boldogság még nem elérhetetlen: lesz még újra öröm, kacagás, vidámság ezen a földön. Újra egy család leszünk. A Túlélők lapjain Rick már erre sem képes. Tudja, hogy nem képes megvédeni Carlt; tudja, hogy béna kezével sosem lehet olyan erős és ügyes, mint korábban; s ami a legfontosabb: tudja, hogy hiába győzik le a következő akadályt, hiába jutnak túl a következő zombihordán vagy a következő kormányzón. Nem lesz jobb. És amikor mindezt a fia szemébe mondja, legszívesebben felzokognék: mert olyan szörnyűségeket kellett átélniük, ahonnan már érezhető, hogy nincs visszatérés.

 

Vagy talán mégis? Robert Kirkman játszik velünk: amikor már azt hinnénk, hogy mindent beborít a kétségbeesés, mégis felpislákol valami halvány reménysugár. De lehet egyáltalán még az ilyesmiben hinni? Van még értelme reménykedni? Úgyis csalódás lesz a vége. És itt folytatódik Rick szenvedéstörténete: immár nem dönt. A kezdetben még határozott vezetőből szinte semmi nem maradt. Megbénítja a félelem, csak hagyja magát sodorni az árral – így pedig szinte elkerülhetetlen, hogy az állapota tovább romoljon. De vajon ennek az útnak a végén talán mégis valami jobb vár? Néhányan még hisznek, néhányan még bíznak a jövőben, hiszen más sem maradt ezeknek a túlélőknek. Csak a röpke remény és az állandósult félelem. Élet ez egyáltalán?

 

Furcsa érzés ilyet írnom, de egyre nehezebb olvasom a The Walking Dead képregényt. Nem feltétlenül azért, mert az elmúlt részek alatt annyira a szívemhez nőttek volna a szereplők, mert ez nincs így. Még csak azért sem, mert olyan gyomorforgató és drámai pillanatokat mutatna be, mert ez legfeljebb az előző kötetre volt igaz. A Túlélők sokkal inkább a karakterek érzelmeire koncentrál, ez az, amit nehéz megemészteni, s amit megterhelő olvasni. Nincs egy percnyi öröm ezen a több mint száz oldalon, csak egyre mélyebbre merülünk a karakterek bánatában. De Kirkman sokszor nagyon finom eszközökkel dolgozik, nagyszerűen boncolja a figurák lelkét: talán az első olyan kötet volt, ami annak ellenére is nagyon tetszett, hogy szinte alig történt valami. A történet persze nem állhat meg, a cselekmény iránya is egyértelmű – de hogy jobb lesz-e Ricknek és csapatának, azt majd csak az idő dönti el. Én mindenesetre biztosan ott leszek.