Főkép

A finn szerzőpáros, Timo Parvela és Virpi Talvitie Mérleghinta című kötetét nagyon szeretem, és a két továbbiról is csak jókat tudok mondani. Az abban megismert szereplők közül többel is újra találkozhatunk a két folytatásban.

 

A Körhinta központi témája az idő. Fazék, a kis csirka nem tart a többiekkel délre, a tél elől, mert még kicsi, nem tud repülni. De talál egy barátot, Feliciánt, a harmonát, aki tud repülni, mégis vele marad. Mert ilyen a barátság. Hanem az idő, az aztán nagyon sokféle módon tud telni, és erről Timo Parvela egyszerűségében is költői, szépséges módon ír – erről is, meg az évszakok váltakozásáról, a világ körforgásáról.

 

Aztán a Szerencsekerékben ismét felbukkan Pí, akit a Mérleghintán ülve ismertünk meg, de Fazék és Felicián is, és így tovább. A mese szól a szerencséről is, de leginkább barátságról, boldogságról, arról, hogy mire érdemes várni, mikor kell cselekedni, és hogy mennyire fontos, hogy higgyünk az álmainkban.

 

Mindez talán sablonosnak hat így leírva, de csak így. Sőt, annyira sajátos világa van ennek a három könyvnek, hogy az olvasó szinte észre sem veszi, hogy Parvela lényegében élni tanít velük. Nem szájbarágósan; amiket kimond, azokat inkább őszintének és alapvetőnek érzem, és jó akaratúnak. Egyszerre van olyan érzésem az olvasásuk közben, mintha egy baráttal beszélgetnék, vagy mintha egy nagyon jó szülőt, nagyszülőt vagy pedagógust hallgatnék, és mintha mindez nem beszéd lenne, hanem cselekvő tanítás, segítés: mintha ahelyett, hogy rá akarna beszélni valamire, egyszerűen kézenfogna, odavinne és megmutatná. Újfent csak Lázár Ervin gyerekeknek is írt történeteit meg A kis herceget tudom felhozni párhuzamként, a bölcsesség és játékosság ezekben is egyszerre van jelen.

 

Virpi Talvitie fura, sajátos képi világú illusztrációiban egyre többet látok. A textúrák, a kifejezések, a színek, minden részlet ad valamit a történethez. És most, hogy ezt leírtam, félek, hogy mindez elrettentően hangzik, művészieskedőnek, elvontnak tűnhetnek ezek a mesék, pedig az az egyik legfőbb erényük, hogy szórakoztatóak és szerethetőek is. Amilyennek a meséknek lenniük kell. S emellett lehetőséget adnak arra, hogy az olvasó elgondolkozzon, hogy elbeszélgessen a gyerekével, meg ilyesmik.

 

Gondoltam, hogy idézek valamit ide a cikk végére, de most úgy érzem, rossz ötlet volna. Kiragadva bármit úgy tűnhetne, ez is holmi idézetgyűjtemény, holmi nagyotmondós, világmegfejtős valami, Coelho gyerekeknek, holott erről szó sincs. Sajátos hangulata, sodrása van a három kötetnek, és ugyan sok mindent ki lehetne emelni belőlük, mégis egyben az igazi, úgy van helyük, értelmük a bölcsességeknek. És ez így hiteles, hiszen minden lépésre szükségünk van ahhoz, hogy eljussunk valahonnan valahova. És ez a három könyv pont ezt teszi, s velük az olvasó is.