Főkép

Van egy olyan érzésem, hogy Don Giovanni történetéhez hasonlóan Cyrano de Bergerac életútja sem feltétlenül ismerős mindenki számára – persze ha az események nem is rémlenek, a hihetetlenül nagy orr képe szinte mindenkinek feldereng, amint meghallja a francia nevét. De vajon mi is történt pontosan a nagyszájú költővel és párbajhőssel, hogyan is szól az eredeti dráma? Edmond Rostand még a XIX. század utolsó éveiben színpadra vitte a két-háromszáz évvel korábban élt Cyrano tetteit, aminek hatására az utókor sem feledkezett el róla, ám manapság már Rostand drámája is kiment a divatból, s egyre kevésbé van a köztudatban. Még szerencse, hogy itt van Stefano Benni és újrameséli számunkra (illetve pontosabban a gyermekek számára) a történetet.

 

„Hiába várok? / A színpadból legott büfét csinálok, / És ezt a hurkát szeletekre vágom!” – kiáltja rögtön színpadra lépése után (miközben épp egy gyáva, ripacs színészt tesz nevetségessé) nem sokkal Cyrano de Bergerac, aki kardvívó képessége mellett csodálatos, vagy legalábbis humoros és szórakoztató költeményeivel büszkélkedhet leginkább. Megjelenése után mindig könnyed rímekkel és mókás félsorokkal nevetteti meg a hallgatóságot, s természetesen közben gúnyolódik valakin – legtöbbször de Guiche grófon, aki történetesen unokahúgának, a bájos Roxánnak udvarol. De a fiatal hölgy Christian, a jóképű kadét szívét is meghódította, s úgy tűnik, mintha Roxánnak se lenne ellenére egy közelebbi ismerkedés a fiatalemberrel. S hogy tetőzzük a romantikát, valójában Cyrano is szerelmes: természetesen szintén Roxánba, azonban nem mer felé közeledni, hiszen rendkívül rondának gondolja magát, már csak a hatalmas, óriási, gigantikus orra is borzasztóvá teszi a megjelenését.

 

Kicsit furcsállom, de így a harmadik köteten túl még mindig nem egyértelmű, hogy milyen mesélői stílus, milyen narrátori hang segítségével szeretné a Meséld újra! sorozat megkedveltetni az olvasást a legfiatalabb korosztállyal, de azt hiszem, ez nem is probléma – sőt, talán számon sem kérhető az egységesítés. Miután különböző szerzők jegyzik az egyes köteteket (ráadásul olyan nemzetközileg is elismert írók, akiknek azért már kialakult egy markáns stílusa), ezért természetes, hogy mindenki kicsit más hangvételt próbál előtérbe helyezni, mindenki máshogy viszonyul a gyerekekhez, így aztán a különbözőség nagyon kellemes változatosságot visz a könyvekbe. Stefano Benniről azt tudom elképzelni, hogy leül a földre, köré gyűlnek a gyerekek, és mint egy idősebb báty vagy mint egy laza nagybácsi elkezdi mesélni ezt az izgalmas történetet, amiben van szerelem és kaland, humor és költészet – s szépen lassan a hallgatóságát is maga alá gyűri az irodalom csodája.

 

A Cyrano de Bergerac kapcsán éreztem először azt a sorozatban, hogy Benni nem csupán új ruhába akarja öltöztetni a klasszikus történetet, nem elégszik meg azzal (az egyébként szintén jelentős feladattal), hogy könnyedebben, egyszerűbb, befogadhatóbban újramesélje a kevésbé ismert eseménysorozatot: arra is törekszik, hogy a gyerekek kézbe vegyék az eredeti, talán nehezebben olvasható és nagyobb ráfordítást kívánó drámát is. Nagyon ötletes megoldással ugyanis Cyrano költeményeit, a néha vicces, máskor inkább romantikus verseket az eredeti darabból kölcsönözte – s bár nem tudom, hogy a francia vagy az olasz szöveg mennyire olvasható, de Ábrányi Emil Cyrano-fordítása kifejezetten kellemes élmény (nem túl régies, de azért mutat némi kontrasztot Benni szövegével), minden további nélkül el tudom hinni, hogy a versecskék olvasása után a gyerekek az eredeti színdarabra is kíváncsiak lesznek.

 

Már csak azért is, mert (hasonlóan a sorozat eddigi részeihez) a Cyrano de Bergerac illusztrációi is nagyon izgalmasra sikerültek: olyan érzésem volt, hogy Miguel Tanco nem csupán rajzolt vagy festett, hanem montázsokat, apró kollázsokat készített. Mintha az egyes figurák vagy a háttér számos különálló részből állna össze, amelyek aztán úgy rétegződnek egymásra, úgy kapcsolódnak össze, hogy egy összetett és szép képet adnak ki. Karakteres, sajátos kinézetet kaptak így az egyes szereplők, szóval mindenképpen érdemes hosszasan elnézegetni ezeket a műveket, hiszen számos érdekes apróságot lehet felfedezni. Márpedig erre mindenkit csak biztatnék: fedezze fel ezt a hiánypótló és megvalósításában is rendkívül egyedi sorozatot, hiszen szükség van a „mesék” megmentésére – a világon annyi fontos, de lassan a köztudatból kikopó irodalmi alkotás van, hogy az ilyen kezdeményezéseket mindenképpen érdemes támogatni. Mentsük meg ezeket a történeteket!