Főkép

Alig vártam már: és végre itt van. Polt felügyelő visszatért! Alfred Komarek osztrák szerző vidéki detektívjének, a bor- és magánykedvelő Poltnak a harmadik nyomozását Polt felügyelő és a nadragulya címen adta ki a Napkút Kiadó. A szerző Bűntények a pincesoron-szériájának, amely hazájában öt regényből és két kisregényből áll, melyek alapján sikeres tévéfilmek is születtek, ez a harmadik darabja.

 

Már a szerző előző két regénye, a Polt felügyelő sírdogál és a Polt felügyelő virágot kap is teljesen új színt hozott a magyar nyelven elérhető detektívregények közé. Mindkettő hangulatos és sajátos környezetben játszódott, különleges, kisvárosi (falusi) gyilkosságokról szólt, s az erőszak bemutatása helyett a mindennapi tragédiák, s a kis közösség anekdotikus, kedves vagy épp tragikus alakjainak ábrázolására helyezte a hangsúlyt. Ami pedig a legizgalmasabb volt mindkettőben, hogy olyan helyre vezetett el, amelyről keveset lehet olvasni magyarul: az osztrák borvidék a múltat konzerváló, mégis folyamatosan fejlődő, egyszerre falusi és városi világába.

 

Az új regény sem marad el társaitól: szintén önmagában is megálló, kerek és súlyos történet. Ám talán még rejtélyesebb és sajátosabb hangulatú, mint az előző kettő. Kínos, kellemetlen és ostoba eseményekkel kezdődik: valaki odapiszkít a községháza elé, ellopják a pap kakasát, felakasztanak egy őzet, a tűzoltóságon pedig gyújtogatás történik. A pincetulajdonosok között is harag, irigység, vita üti fel a fejét, és a helyzetet csak fokozza a „gyüttment” (városi) bor- és ételszakértő érkezése és gúnyos megjegyzései. Poltnak azonban sokkal nehezebb dolga van, mint eddig bármikor: azt ugyanis lehet érezni, hogy valami nagy baj készülődik a borvidéken, de hogy mi fog történni, megjósolhatatlan. Egészen a könyv közepéig kell várnunk, hogy megtörténjen a – már a fülszöveg beharangozta – bűneset: a pap szakácsnéját mérgezi meg valaki, stílusosan borral... Vajon ő volt a kiszemelt áldozat vagy más? Van-e köze a gyilkosságnak a korábbi különös eseményekhez? Mit jelent a furcsa kalaprajz, amit a csínyek elkövetője otthagyott tetteinek színhelyén? Mit tud az alkoholista tanár és mit a plébános? Mit az ételszakértő és mit a titokzatoskodó pincetulajdonosok? Vajon hallgathat-e Polt szerelmére, Karin tanárnőre, vagy ő is leplez valamit? Milyen titkot őriz a kőfejtő és a sírdomb?

 

A regénynek már az eredeti címe is rendhagyó: az addigi szokványosabb címszerkezetek után (Polt muss weinen, Blumen für Polt) Komarek veszélyes játékba keveri hősét, amikor nevét a menny és a pokol összekötőjeként helyezi el a Himmel, Polt und Hölle formula közepén. Ilyen maga könyv is: Polt sokáig (látszólag) csak téblábol a sok szereplő és a sok probléma közepette; hol a mennybéli dolgokról társalog a plébánossal és a sekrestyéssel, hol a szerelem és a lélekmentés pokláról; hol a szerelem égi örömét érzi, mert Katrin meglátogatja, hol ördögien sötét dolgokkal kell foglalkoznia a bűntények kapcsán. Végül azonban sikerül eljutnia a megoldáshoz: szépen kiegyensúlyozva ezzel a világegyetem szimmetriáját. A gyilkos megbűnhődik, de – ahogyan az már a Polt-regényekben szokásos – sajnáljuk és szánjuk is, nem csak elítéljük. Polt történeteinek egyik legfontosabb eleme ugyanis a megértés. A csendőrfelügyelő az igazságot képviseli, ezért utoléri és leleplezi a gyilkosokat. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy mindenkiben az embert lássa, akit meg kell érteni: aki hibákat követ el, önző, beképzelt, gyáva, önpusztító, vagy épp bűnös – de ember, éppúgy, mint Polt.

 

Amiért azonban a könyvet nagyon lehet szeretni, nem ez a drámai-tragikus alapvetés, hanem a – sötét cselekmény ellenére is rendületlenül – anekdotikus és kedélyes hangulat. Egy Polt-regényben minden ilyen részletet szeretek: a két kis falu, Burgheim és Brunndorf lakóinak ábrázolását, a pincesor különös pincetulajdonosainak jellemzését, a falusi pletykákat, a falvakat körülvevő gyönyörű természeti környezet leírását, az ízes nyelvű vitákat. S bár nem értek igazán a borokhoz, még azt a szinte szertartásos hangulatot is szeretem, amivel egy-egy pincegazda lemegy a pincéje lépcsőjén, alászáll a hordók alvilágába, hogy aztán felbukkanjon egy-egy saját termésű borkülönlegességgel, amelyről aztán kóstolás után illő részletes, dicsérő véleményt mondani, majd tovább üldögélni a pince felső részében, ízlelgetni a pohárban álldogáló nedűt, nosztalgiázni, esetleg közben nyomozgatni…

 

A Polt felügyelő és a nadragulya remek szórakozás és jó olvasmány: egyszerre nyugat- és közép-európai, anekdotikus és tragikus, izgalmas és szomorkás könyv. Érdemes belekóstolni!