Főkép

Ha szereted a detektívregényeket, ha kedveled az abszurd történeteket, ha elvárod, hogy egy regénynek jó legyen a vége, ha inkább arra szavazol, hogy egy könyv befejezése lepjen meg, ha Agatha Christie a kedvenc szerződ, vagy ha úgy érzed, regényei a krimi őskövületei, ha vidám regényt akarsz olvasni, és ha megdöbbentőt – akkor Carmen Posadas Meghívás gyilkosságra című könyve telitalálat számodra!

 

A Kossuth Kiadó Spanyol krimi sorozatának ezen kötete igazi meglepetés: komoly és humoros, megdöbbentő és kedélyes, az élet sötét oldalát felvillantó és abszolút szórakoztató könyv. Tisztességesen nyomokat fejtegető és tanúkat kihallgató detektívtörténet és posztmodern, áthallásokkal teli modern regény egyben.

 

Szerzője, Carmen Posadas (*1953) urugayi születésű spanyol írónő, akinek kalandos és változatos életéből (diplomata édesapjának a foglalkozása miatt lánykorában végigköltözte Argentínát, Spanyolországot, Nagy-Britanniát és a Szovjetuniót) e szórakoztató krimiben is felmerül néhány abszurd élmény, amilyen a moszkvai nem-is-annyira-elit iskola káposztaszaga… Posadas az oxfordi egyetemre járt, bár sosem fejezte be, s spanyolországi tévés-forgatókönyv- és gyerekkönyszerzőből vált elismert krimiíróvá, miután 1995-ben kiadta Öt kék légy című első bűnügyi regényét (amely várhatóan szintén ebben az évben jelenik majd meg a Kossuth sorozatában). A Meghívás gyilkosságra 2010-ben jelent meg először, így gyakorlatilag a legfrissebb kötete: azóta mindössze egyetlen könyvet publikált.

 

A regény pontosan úgy kezdődik, ahogyan a címe is ígéri. Olivia Uriarte, a gazdag, okos, vonzó és cinikus szépasszony élete fordulóponthoz érkezett. Botrányos utolsó házassága megfosztotta vagyona nagy részétől, az, hogy szeretett férje épp egy férfival csalta meg, elég rossz fényt vetett híres intelligenciájára és vonzerejére is, bátor cinizmusa azonban egy percre sem hagyja el. Így kiválasztja életének négy legfontosabb ellenségét, s hozzátartozóikkal együtt mesés tengeri körutazásra hívja őket. Senki sem sejti azonban, hogy a cél nem a szórakozás, hanem a gyilkosság…

 

Elég persze annyit elárulni, hogy a puccos jachtot, amelyen a társaság útnak indul, Sparkling Cyanide-nak hívják, s máris eszünkbe juthat Agatha Christie Gyöngyöző ciánjának kezdőhelyzete: ahol „Hat ember gondolt Rosemary Bartonra, aki most egy éve halt meg…” Bár Olivia – egyelőre – még jó egészségnek örvend, a rá gondolók közül most sem hiányozhat az elhanyagolt és szürke kisegér húgocska, akit itt stílszerűen Ágatának hívnak… Az ő feladata lesz majd, hogy – amikor a jachton elfogyasztott pazar vacsora után megszólal a Tíz kicsi néger gramofonlemezének természetfeletti hangjához hasonlító vádló, s elsorolja, mit is követtek el a vendégek Olivia ellen, majd pedig valóban gyilkosság történik – kinyomozza, ki volt az, aki végül tényleg megfosztotta nővérét az életétől. Az eldobott szerető? A baráti orvos? A bosszúálló fiútestvér? A nagyhatalmú matróna? A sikeres filmszínész? A naiv kisleány? A rajongó feleség? Vagy valaki más?

 

A regényben nagy szerep jut néhány dedikált Agatha Christie-kötetnek, számos filmes idézetnek, egy internetes blognak, melyet Madame Poubelle (vagyis Lady Lelki Szemetesláda) vezet, s szépen, lassan beevez az értelmezés horizontjára A Manderley-ház asszonya is… Biztos vagyok benne, hogy a csúfondárosan szórakoztató stílusú regényt az is tökéletesen élvezheti, aki még soha életében nem olvasott el egyetlen krimit sem, nemhogy épp egy Christie-félét. Ám minél több idézetet és utalást értünk a szövegből, annál jobban fogunk szórakozni, annál többet fogunk találgatni, s annál inkább meglep majd a befejezés.

 

És annál inkább élvezni fogjuk Carmen Posadas könyvét, amelyben a várva várt gyilkosság ugyan csak a százötvenedik oldal táján következik be, ám nem csoda, hisz a szerző, a gyilkos, és legfőképp az áldozat is jól ismeri Agatha Christie Éjféltájt című könyvének bevezető sorait: „Szeretem a jó detektívregényeket. (…) De tudják, egyik sem a megfelelő momentummal kezdődik! Folyton a gyilkossággal kezdik. Pedig a gyilkosság már a vége! A történet már jóval előbb elkezdődik… olykor évekkel előbb… Mindazon okokkal és eseményekkel, melyek egyszer csak bizonyos embereket egy bizonyos időben s egy bizonyos helyen összehoznak.” Ezúttal a bizonyos idő hajnali két óra, a boszorkányok órája, a hely pedig a Gyöngyöző Cián jacht. „Tessék kinyitni, mindenki megjött!”…

 

A szövegben szereplő Agatha Christie-idézeteket Köves Erzsébet és Fehér Katalin fordította.