Főkép

Bizonyára mindenkinek van olyan kedvenc műfaja, amiből valahogy mindig többet és többet olvas, ugyanakkor van egy olyan dédelgetett témakör, egy másik műfaj is, amibe nagy kedvvel ásná bele magát az ember, ha lenne rá ideje, mert valamiért birizgálja a fantáziáját. Én így vagyok a skandináv krimivel – alapvetően nagyon szeretem a krimiket, thrillereket könyvben olvasva vagy filmen nézve egyaránt, de úgy vélem, a skandináv krimi a műfaj csimborasszója, a cseresznye a habos tortán. Nagy tapasztalatom ugyan nincs e területen, mégis bizton állíthatom, hogy igencsak sajátos hangvételű regényeket írnak ott a messzi északon. Talán a sarki fény teszi, vagy a hosszú telek, nem is tudom.

 

A terapeuta számomra olyan volt, mint egy különlegesen ínyenc, drága csokoládészelet, mert egyesítette magában mindazt, amit szeretek: a csavaros, aprólékosan felépített, gyomorban lappangó, folyamatosan erősödő feszültséget, vegyítve egy kis pszichológiai háttérrel, remekbeszabott karakterekkel, a miénktől teljesen eltérő társadalmi környezetben tálalva. Csoda, hogy egy szuszra befaltam mind? Egy morzsányi, akarom mondani betűnyi nem sok, annyi sem maradt.

 

A harmincas éveiben járó jó nevű kognitív viselkedésterapeuta, Siri Bergman nagyon sokféle problémát kezel, praxisát számos, merőben eltérő páciens látogatja, s a legjobb tudása szerint próbálja segíteni őket abban, hogy életük összekuszálódott szálait végre kibogozhassák. Férje tragikus halálát követően Siri szinte csak a munkájának él, s amíg szétesett pácienseit igyekszik összerakni, ezzel valahogy önmagát is sikerül kordában tartania, és megőriznie az élet értelmébe vetett hitét. Egy napon azonban nem várt fordulat következik be: rendkívül önpusztító, ám már a javulás útjára lépett páciensét, Sarát holtan találják az öböl vízében lebegve, s történetesen ez az öböl a Siri háza előtti partszakaszon terül el. A hatóságok számára egyértelmű, hogy gyilkosság történt. Sirit rendkívül lesújtja a tragikus eset, önmagát okolja, s mindeközben arra is rá kell ébrednie, hogy valaki vadászik rá. Mivel érzi, hogy egy arctalan idegen les rá a sötétből, saját félelmei és szorongásai eluralkodnak rajta, a múlt elfeledett darabkái pedig szép lassan egyre nagyobb figyelmet követelnek a terapeuta életében.

 

Véleményem szerint ez a történet rendkívül sokrétű. Egyszerre éreztem magam nyomozónak, terapeutának, páciensnek és áldozatnak is, ahogy egyre inkább rezonáltam Siri lelkivilágára. Olvasóként együtt rakosgatjuk vele a mozaikdarabkákat, emlékfoszlányokat, beszélgetéstöredékeket rendszerezünk, a lehetséges gyanúsítottak képeit pörgetjük a fejünkben, s próbálunk rájönni az indítékra: miért pont most? Miért pont Siri? Mi az, amiről még Siri is mélyen hallgat? Kedvemre való volt ez az aprólékos építkezés, ahogy könnyed felütéssel beúszik a regény első oldalán egy fülledt nyári kép, madárcsicsergéssel, emberi nyüzsgéssel, energiával, majd svédcsavarral átvált egy kissé naturális, ám mégis gyönyörűen érzékletes leírásba egy fa alatt heverő holttestről. Először fel sem fogja az ember, mit olvas, annyira szépen van lefestve a jelenet.

 

A finom, „szöszmötölős” attitűd végig megmarad, kellemesen folydogálva, mégis lendületesen zajlanak az események. Jellemző ez a kettősség: egyfelől megélünk valamiféle mozdulatlan állandóságot, egyhelyben toporgást, ugyanakkor a következő pillanatban már két ugrással előbbre találjuk magunkat. A krimi tényleg megmozgatja a fantáziánkat, egy sima „nyomozósdinál” mégis sokkal összetettebb a kép: lélektani folyamatok fonódnak egymásba, ezek eredője a gyilkosság, miközben a szereplők közötti kapcsolati dinamika egyre intenzívebbé válik. Maga a gyilkos kilétének kiderülése is nagyon érdekes élmény, már idejekorán egy renyhe rándulás a gyomrunkban jelzi, hogy valami nem stimmel, de elhessegetjük, szinte már nevetségesnek érezzük magunkat miatta.

 

Nagyon erősen érezhető a regényben a sok feldolgozatlan trauma, gyász és veszteségérzés, melyen ki-ki a maga módján igyekszik túltenni magát. Végre akad egy olyan történet, mint ez, ami leemeli a terapeuta személyét arról a piedesztálról, amire a társadalom állítja. Megmutatkozik, hogy igaziból a terapeuta is esendő ember, akinek ugyanúgy vannak gondjai, rendezetlen ügyei, félelmei, de ettől még képes arra, hogy a páciensei felé vállalt kötelezettségeit teljesítse, mert kellő önismerettel rendelkezik, tudja, hogy mik a saját gyenge pontjai. Egyszer azonban – mint Siri esetében is – egy páciensen keresztül kell ezekkel a gyenge pontokkal szembesülnie, s innentől kezdve a terapeuta és a páciens együtt küzdenek, a terápiás folyamat által együtt tanulnak önmagukról. Láthatjuk, hogy nem csupán a terapeuta formálja a pácienseit, hanem azok is őt. Ebben a regényben, bár küzdelmes, s fájdalommal teli út vezetett odáig, de megtörtént a ráismerés. Sirinek meg kellett harcolni ezért a felismerésért, ki kellett józanodnia, félnie, rettegnie kellett, s legyőzni ezeket a félelmeket, hogy az elfojtott események és emlékek végre a helyükre kerülhessenek, s felépíthessen magának egy kiegyensúlyozottabb életet.

 

Mindent egybevetve azt mondanám, A terapeuta egy sodró lendületű, de mégis komótosan folyó, pszichoterápiába ágyazott ígéretes thriller, ahol a lélektani finomságok igazán bravúros kellemmel, cseppet sem erőltetetten szövik át meg át az egész történetet; amiben nincsenek fekete-fehér karakterek; ahol még a legellentmondásosabb személyiségekkel is együtt tudunk érezni, miközben az érzelmek széles skáláját tapasztaljuk meg a tompa fásultságtól a bénító félelemig bezárólag. Ajánlom azoknak, akik szeretik a krimiket, és azoknak is, akik nem; azoknak, akik átéltek valamiféle veszteséget és megbirkóztak vele; azoknak, akiket érdekel a pszichoterápia világa, de legfőképpen minden olvasást szerető embernek, aki fogékony az igényes, szépen kidolgozott, furcsán esztétikus művek iránt.