Kalapos Éva: D.A.C. – Egy új élet

Az ember lánya hamar felnő, és bár vannak úgynevezett korosztályos könyvek, a túlnyomó többségük már rég elavult, vagy inkább szól úgynevezett „klasszikus értékekről” (aki akarja, olvashatja ezt gúnyos felhangokkal), mintsem hétköznapi, könnyen érthető dolgokról. Ezzel szemben Kalapos Éva és a Manó Könyvek – egyszerre némileg lazábbra és komolyabbra véve a figurát – megcélozta a mai 15-16 éves lányokat egy mai tiniregénnyel.

Persze, a D.A.C. is szól klasszikus témákról, szerelemről meg barátságról, de romantikus tiniregénynél ez műfaji követelmény, úgyhogy nem is szeretnék ennél több szót vesztegetni rá. Sokkal érdekesebb, hogy Éva afféle hiperrealista mélybúvárként nem félt sötét képet festeni a mai fiatalságról. A főszereplő, Fellegi Flóra ennél valamivel szendébb ugyan, de történetében szó esik – többnyire említés szintjén – gyors, strigulázott numerákról a lányvécében, alkoholgőzös bulikról, klikkesedésről, mindent átható bizonytalanságról, csonka családról, és még számos más olyan problémáról, amely sokszor a szülők és tanárok tudta nélkül lopakodik be gyermekeink életébe, és ver gyökeret a világ önmagukban kétkedő tinikkel zsúfolt részében. A könyvet olvasva nekem már csak a drogok hiányoztak, de azok nagyon, mert nagyon hozzátartoztak volna a környezet realista felépítményéhez. Mármint, említés szintjén akad némi egyszervolt zacskózás, de már bocsánat, manapság a narkó ennél jóval súlyosabban van jelen a fiatalok mindennapjaiban.

Ebbe a környezetbe illeszkedik az új barátságról és a különféle szerelmekről szóló történet, akárcsak a tizenéves fő- és mellékszereplők, akik mind kiválóan kidolgozottak. A könyv hátuljában található adatlapok azt sejtetik, hogy Éva fejében sokkal, de sokkal részletesebbek és élőbbek ezek a karakterek, mint amit mondjuk két vagy három ilyen könyvben át lehet adni az olvasónak – és ez így van jól, hiszen ettől válnak valóságossá, átélhetővé, ettől lesz folytatás, ami remélhetőleg minőségi ugrást is mutat majd.

Aki meg szeretné venni a könyvet, és eddig hezitált, annak azt tanácsolom, hogy inkább vegye meg. Sőt, ha lehetne, ajánlott olvasmánnyá tenném a középiskolák felsőbb osztályaiban, mert összességében (ahhoz képest, hogy a szerző első regénye) mind tartalmában, mind felépítésében a főszereplők korosztályának szól, vagyis olyan könyv, amit érdemes odatenni a mai fiatalok elé. Ugyanakkor, innen csak az olvasson tovább, akit nem zavar, ha technikai oldalról is megemlítek néhány részletet. A szerkesztői szememet megütötte ez-az, olyan „gyermekbetegségek”, amelyek sokszor nem a szerző hibái, de azért ő is javíthat rajtuk a beígért folytatásban. Az első furcsaság az volt, hogy bár Évának kiváló érzéke van a drámához, esemény-jelenetei pörgősek és érdekesek, az üresjáratok elég semmitmondóra sikerültek.

Ami zavaróbb, az a kezdő írókra jellemző többszörös stílus. Ez olyan dolog, ami pályája elején még szinte mindenkinél előfordul, de némi segítséggel kiküszöbölhető. Más-más stílust mutat a bevezető, a cselekmény, és a befejezés is. Jó, lehet mondani, hogy a célközönség ezt talán észre sem veszi, de remélem, nem csak tizenévesek olvassák, mert a könyv ennél jóval többet érdemel. Megérdemelné, például, hogy jegyzett művé váljon, mint modern magyar ifjúsági regény. Merthogy Kalapos Éva személyében egy egyelőre még tapasztalatlan, de erőteljes tehetséget üdvözölhetünk a hazai szerzők hosszú sorában. Jegyezzük meg a nevét, mert még okozhat meglepetéseket.