Főkép

Paolo Bacigalupi a sci-fi irányzat egyik új üdvöskéje, aki már első könyvével (A felhúzhatós lány) elnyert egy rakás nagy díjat. Második regénye, a Hajóbontók valamelyest ifjúságinak mondható, bár vannak benne olyan kemény részek, amelyeket 15-16 éves kor alatt szerintem nem kellene olvasnia senkinek (méghozzá a realizmusa miatt, nem azért, mert mondjuk holmi tinivámpír vért szürcsöl).

 

Bár elvileg nincs köze A felhúzhatós lányhoz, ez a történet is játszódhatna annak a világában, épp csak egy másik fertályán. A regénybeli jövőben a környezetszennyezés és a génmanipuláció meg a többi hatására olyan világ alakult ki, melyben a lecsúszottak irdatlan tömegei kb. úgy élnek, ahogy manapság a hajléktalanok, és tőlük alaposan elkülönülve tengetik napjaikat az előbbiek által flancosoknak nevezett gazdagok. Ők azok, akik csodás klippereken szelik a tenger távoli vizeit, rendre álmodozásra bírva Véznát, történetünk főhősét. A tizenéves kölyök New Orléans maradványainak környékén él, abból, amiből tud: lévén kicsi, ügyes és fürge, be tud hatolni a múlt partra vetett maradványaiba, a hajóroncsokba, hogy értékes, újrahasznosítható fémekre vadásszon. Ez ad neki valamiféle megélhetést, ám élete folyamatosan veszélyben van. És nem csupán a munkája, vagy a különféle hajóbontó klánok közötti harc miatt, hanem mert van egy olyan apja, akit a drogok kiszámíthatatlanná, egyik pénzkereseti forrása, a ketrecharc pedig agresszív állattá tett, és bármikor, okkal-ok nélkül képes elverni a fiút. Aki ennek ellenére mindent megtesz, hogy kimentse az épp drogmámorban lebegő apját a viskójukból, mikor rátör a partra a városrombolónak nevezett vihar…

 

Véznára végül rámosolyog a szerencse, vagy legalábbis elsőre azt gondolja: egy barátjával rátalál egy klipperre, amit a vihar tört ketté. Ez olyan óriási zsákmányt jelent, ami elképzelhetetlenül gazdaggá tenné őket. De hogyan tartsák titokban, és mihez kezdjenek a hajó belsejében találtakkal? Annyi bonyodalmat jelent a klipper, hogy Vézna élete a feje tetejére áll, és az a legkevesebb, hogy apja meg egy emberből, kutyából és tigrisből kitenyésztett lény is a nyomába ered…

 

Noha nem megy annyira bele a részletekbe, mint A felhúzhatós lány, a Hajóbontók háttere is alaposan, logikusan és meggyőzően lett felépítve. A szereplők is jók, bár Bacigalupi azon sci-fi szerzők közé tartozik, akiknél az üzenet, a jövőkép és a történet előrébb való, mint a karakterek. De történetesen Vézna egy olyan világban tesz tanúbizonyságot erkölcsi tartásról, amelyben jószerével senki nem képes erre, hiszen a megélhetés, a túlélés ösztöne felülírja az ilyesmit. A sztori pedig nagyon izgalmas. Nem indul be gyorsan, az író előbb megmutatja, meg kell mutatnia, miféle iszonyatos jövő várhat ránk, de aztán belehúz, és lélegzetvételnyi szünetet nem engedve rohan végig az eseményeken. Olyannyira, hogy a végén még szívesen olvastam volna egy kicsit Vézna és a többiek további sorsáról. Mert úgy tudom, a The Drowned Cities című kapcsolódó regény egy másik, amúgy rém izgalmas szereplő további útját meséli el.

 

Akár sci-fiként, akár kalandregényként, akár a jövőről való gondolatok ébresztőjeként, de szimplán kikapcsolódásként is remekül olvasható regény ez. És remélem, inkább elborzasztó, észhez térítő könyvként kell olvasnunk, semmint felkészülésként az eljövendő rosszra.