Főkép

Szépséges halványkék borítójú, vaskos könyv. Fedelén koszorú övezte medálionban egy figyelő nyúl bájos profilképe látszik. A borítótábla jobb felső sarkában felirat: Ünnepi kiadás: 40 éve bestseller. Bizonyára sokan kétkedve veszik kézbe a kötetet: mi ez a mű – állatregény, klasszikus, világszerte ismert gyerekkönyv –, amiről itt, Magyarországon szinte nem is lehetett hallani? Ám aki fellapozza Gesztenye és barátai történetét, legyen felnőtt vagy gyerek, olyan különleges utazáson vehet részt, amit biztosan nem felejt el egyhamar.
 
A Gesztenye, a honalapító Richard Adams angol szerző képzeletének gyermeke. Ahogy az legendás könyvekkel történni szokott, a mű először csak házi használatra íródott, azokból az elbeszélésekből, amelyekkel Adams a gyermekeit szórakoztatta. Később számos kiadó visszautasította, amikor azonban 1972-ben végre valaki fantáziát látott benne, azonnal könyvsikerré vált. Mára már több mint 50 millió példányban kelt el, nemzedékek kedvenc olvasmányává lett, s Nagy-Britanniában előfordul, hogy akár fél éven át ezt tanulmányozza egy-egy osztály irodalomórán, mégpedig kötelezőkhöz nem illő módon örömmel... A legváratlanabb helyeken utalnak rá, például tucatnyi könnyűzenei szám említi a regényt és hőseit. Pedig a mű alaptörténete végtelenül egyszerűnek tűnhet: egy összetartó, bátor nyúlcsoport megérezve, hogy régi tanyájukat valami nagy veszély fenyegeti, felkerekedik, s hosszú vándorút után új lakóhelyet talál magának. Az, hogy ennek a vándorlásnak az elbeszélése letehetetlenül izgalmas és költői szövegű regényt eredményez, három dolognak köszönhető.
 
Az első ezek közül, hogy Richard Adams a legjobb angol(szász) irodalmi hagyományokat követi. Nagyívű, arányosan szerkesztett, mégis kellemesen elterpeszkedő szövegű, epikus szövetű elbeszélése egyszerre olvasható meseregényként és pontos természeti megfigyeléseket tartalmazó állattörténetként Hősei, az okos, vezetésre termett Gesztenye, a középkori lovag módjára élő harcos, Bósás, a látnoki képességű Vakarcs, az állhatatos Ezüst és a többiek közeli rokonai például a Micimackó remekül, egyszerre emberien, mégis valóságosan ábrázolt szereplőinek. A barátság és összetartozás, a közös célok bátor, minden akadályon átjutó megvalósítása rokonítja őket Kenneth Grahame Szél lengeti a fűzfákat (más néven Békavári uraság és barátai) című klasszikus könyvének hőseivel is. Ahogyan a gyakorlatias Vízipatkány és a szeretnivaló átlagember Vakond előtt kitárult a folyópart világa, úgy fedeznek fel és hódítanak meg a Gesztenye, a honalapítóban a nyulak is számukra ismeretlen, veszéllyel teli vidékeket és szereznek olyan új barátokat, mint például Kehár, a bajba került sirály, akit Gesztenye ment meg, mivel szívjósága és kíváncsisága felül tud emelkedni az ismeretlen madártól való félelmén és idegenkedésén. Miközben mesébe illő kalandok tanúi lehetünk, rengeteg valóságos információt is megtudhatunk a nyulakról: hogyan élnek, mivel táplálkoznak, milyen a vadnyúltársadalom felépítése.
 
A Gesztenye azonban önmagát író mitológiaként is működik. Ahogyan Tolkien mítoszokat és nyelvet adott A Gyűrűk Ura fantasztikus világának, úgy Adams is megteremti azt a képzeletvilágot, amely új értelemmel látja el a nyulak történetét. Számos betételbeszélést olvashatunk Frithről, a csodás, napalakú istenségről, a legbátrabb és legelső nyúlősről, El-ahrairahról, és a furfangos Csoszi nyúlról, a nyúlmitológia állandó hőséről. Ezek a szereplőket mitikus távlatba helyezve értelmezik a vándorlás eseményeit, és a nyúlgondolkodásba is bevezetnek. Mindjárt gyanakodni kezdünk például, ha egy látszólag barátságos nyúlközösség nem ismeri az alapvető mítoszokat. A lapine fantázianyelv segítségével pedig, amely walesi, ír, gael és arab elemeket tartalmaz, teljesen azonosulhatunk a nyúlvilággal, rettegve az eliltől (mindenféle veszély), örömmel sorra kerülve a silflayben (szabad élelemgyűjtés, legelészés), kölönös haint énekelve a régi nyúlidőkről (dal), vagy épp idegesen hrakálva (bogyózva)…
 
Aszámos értelmezési réteg a legizgalmasabbja mégis az, hogy a regény filozofikus példázatként is olvasható. Bár köteteket töltenek meg az erről szóló elemzések, épp erről nem szabad sokat írni: hiszen bármit elárulni elronthatja a könyv élvezetét. Ám annyi bizonyos: egy olyan regény, ami már ajánlható egy érett tízévesnek is, ám egy felnőttnek is izgalmas, felkavaró, és megható, csak épp mást sugall; az a mű, amelyben egyszerre találhatunk utalást a kereszténységre és a diktatúrák működésére, Homérosz eposzaira és a királydrámákra, az apokalipszisre és a társasjátékokra, a huszadik századi történelemre és az angol vidék természetrajzára, Dantéra és az ind mítoszokra; s az a könyv, amelyben a fejezetek mottói között Clausewitztől, William Blake-től, Thomas Hardytól és A zarándok útjából éppúgy szerepel idézet, mint a South Sea Company 18. századi prospektusából – csak különleges lehet. Aldo Galli egész oldalas, elképesztően szép illusztrációival, Székely Kata avatott fordításában ott a helye mindenki könyvespolcán.

Részlet a regényből