Főkép

A 2012-es Ünnepi Könyvhét egyik kellemes meglepetése volt számomra Hahner Péter új könyve. Amikor tavaly megjelent a második tévhitgyűjtemény, egyértelműnek tűnt a nyilatkozatok alapján, hogy nem lesz folytatás. Ezen állítás igaznak bizonyult, csak azt nem kérdezte meg senki, hogy akkor mi lesz helyette. Szerencsére az érdeklődés hiányában sem ért véget a történet, és a sokak által szeretett szerző egy másik kedvenc témájával kapcsolatban osztja meg velünk tudását, ez pedig nem más, a Vadnyugat, amiről azért jópár könyv megjelent magyarul, szóval aki érdeklődik a téma után, az biztosan olvasott már ezt-azt róla. Legutóbb például Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem műve került újra a boltokba. Vagyis teljesen helyénvaló a kérdés, miben más, vagy mi újszerűt képes mondani ez a könyv?
 
A válasz két részből áll. Egyrészt időben jóval szélesebb merítésről van szó, hiszen kis túlzással a fehér ember első találkozásától (leszámítva a vikingek ténykedését) kezdve a múlt század első harmadáig követhetjük az eseményeket. Ráadásként pedig húsz „hős” pályafutását ismerhetjük meg. A hős kifejezés nem egészen fedi a valóságot, mivel párat közülük nem tudok tiszta szívvel példaképül állítani az ifjúság elé (Narcissa Whitman például), illetve semmi kiemelkedőt nem tett, csak elmondta véleményét (Frederick Jackson Turner). Ami nagyon fura volt, és beletelt némi időbe, mire megszoktam, az nem más, mint a névhasználat. Tény, időről-időre megváltoznak egyes külföldi elnevezések magyar megfelelői (ez történt, történik manapság a japán és a kínai nevekkel, fogalmakkal), de elsőre meglepett, hogy a megszokott törzsi elnevezések más alakban bukkannak fel a szövegben. Így lett a csejenekből sájen, a komancsokból kamencsik.
 
Ezért a kényelmetlenségért bőven kárpótol a szöveg. Hahner Péter a korábban megszokottaknál legalább egy lépéssel messzebbről láttatja az eseményeket, melyek ebből a szemszögből nézve úgy tűnik, minden korábbinál összetettebb, átfogóbb képet adnak a vad nyugatról. Aminek egyébként a földrajzi helye időről-időre változott, egészen 1890-ig, amikor a népszámlálásért felelős állami hivatalnok közölte az országgal, gyakorlatilag nincsenek nagy lakatlan területek, és ezért már határvidékről sem lehet beszélni. Mintha egyik reggel arról értesülnénk a rádióból, hogy a Balaton feltöltődött, ettől kezdve nincs magyar tenger. Na legalább ilyen döbbenetes hatással volt az amerikaiakra a bejelentés.

Értelemszerűen a kötetben nem csak az indiánháborúkról esik szó, hanem a telepesekről, katonákról, földvásárlásokról, marhapásztorokról, törvényen kívüliekről, a törvények védelmezőiről, a farmerekről, bölényekről és nem utolsó sorban a vasútról. Természetesen egyetlen vadnyugati könyv sem lehet meg a western említése nélkül. Nincs ez másként ezúttal sem, a függelékben nagyon jó összegzést kapunk a westernfilmekről, régiekről és újakról egyaránt. Sajnos regényekről már jóval kevesebb szó esik – de mivel ezt nálunk legfeljebb a futottak még kategóriában jegyzik, tulajdonképpen érthető.
 
Dedikálás közben érdeklődtem a jövő iránt, de a szerző csupán annyit árult el, hogy írja az új könyvét, azonban annak tartalmáról, illetve pontos megjelenési dátumáról nem tudtam meg közelebbit.