FőképRózsaszín, királylány, unikornis – a borítóra festett „hívószavak” egyértelműen kislányolvasóért kiáltanak. A kislányolvasó pedig jön, olvas, „jó volt, tetszett”, mosolyog, majd indul a sorozat másik darabjáért – Dudu, a kicsi sárkány –, hogy harmadszorra is kiolvassa. Lehet, a mi kislányolvasónk kicsit fiúsítva van, bár unikornisból is található itthon egy-kettő.

Mivel a Manó Könyvek kiadó új sorozata Olvass velem! felszólítással jelent meg, én is nekilátok az olvasásnak. Az eredeti, nagyon ötletes koncepció szerint az olvasni tanuló iskolásnak eleinte túl nagy falat egy ilyen hosszúságú, mégoly nagybetűs könyv. A „szülő felolvassa a mesét” passzív helyzetéből kívánják ezáltal az aktív olvasóvá válás felé vezetni a gyermekeket, ezért kb. féloldalanként színes, vastag betűkkel szedett mondatok jelzik, hogy „na, most a gyerkőc következik”, ezeket neki kellene felolvasnia. Ehhez természetesen követnie kellett szemmel az eddigi szöveget, ami gyermekközeli, izgalmas, és a sok színes kép is a megértést támogatja. Fő a fokozatosság. A németek nagyon jók ebben, a könyvtárban is rendszeresen egy német kiadó olvasólétra címmel kiadott könyveit céloztuk meg, melyek egyre hosszabb, jó nagy betűvel és sok képpel szedett történeteivel megérkezett a „kiolvastam egy könyvet” élménye és az olvasási rutin. Ez a sorozat is ezt a célt szolgálja, a történet kellően hosszú, fejezetekre bontott miniregény.

S ez a történet nem is áll messze a kislányolvasóktól, akiknek többsége biztosan maga is királykisasszony akart lenni, akárcsak a cukrász lánya, Rozália. (Ez még nem meseország, hanem Németföld lehet.) Beszúrás: sajnos mindig jön ez az idegenség-érzet a nem magyar mesekönyveknél; nekem csak A világ legrosszabb gyereke adja meg a Magyarország-fílinget, de a gyerekeknek természetesen nincs ilyen problémájuk.

Ifjú kora ellenére Rozália kitalált egy olyan tortareceptet, melyet még apjának sem árult el, így ha bejön egy rendelés a híres-neves Rozália-tortára, maga készíti el (sóhaj – 30 év után sem vagyok képes elfogadható kinézetű tortát összehozni, tehát mégiscsak meseország ez). Apukája hálából kis zenedobozzal ajándékozza meg, melyen egy királykisasszony-figura táncol. A kislány fut a szobájába, hogy gyönyörködjön benne, de a hétfejű sárkánynál is gonoszabb fiútesó válogatott csúfolódással igyekszik ebben megakadályozni.

Még jó, hogy forgószél támad, és elrepíti Rozáliát meseországba, ahol (és itt ne számítsunk eredeti ötletre) a gonosz banya éppen megsemmisíteni készül meseország lakóit. Módszere azért mégis egyedi, amnéziát kelt áldozataiban, akik nem voltak képesek a megfelelő, ritka finomsággal megörvendeztetni, így szövegüket elfelejtve meséjük összezagyválódik. (Az enyhe unalommal együtt járó ásítozás után szinte tátva maradt a szám, mikor szegény terülj-terülj asztalkám elbukott a harcban.) Nem árulom el, Rozália hogyan oldja meg a csomót (ha még nem találtuk ki), de reménybeli királykisasszonyból ezáltal valódi meseországi királylány lesz, még a mesekönyvekbe is bekerül.

A kedves kis mesécskét tényleg olyan kislányoknak érdemes megvenni, akiket eszünkbe juttat a borító. Biztosan kedvet csinál majd a további meseolvasáshoz is.