Főkép 1963-ban elkészült a regény filmváltozata, de nem véletlen, hogy ennek A meztelen diplomata lett a címe, ugyanis Palásthy György rendező nem tudta visszaadni a humornak és a kriminek azt az elegyét, ami oly jellemző Rejtő műveire. A történet alapvető pontjainak a megváltoztatása pedig csak rontott a helyzeten, ezért az elkészült mozi csak nyomokban emlékezetett az eredetire, csupán néhány párbeszéd és jelenet élte túl a forgatókönyvíró ámokfutását.
 
Pedig a vesztegzár megérdemli a törődést, lévén az általam eddig olvasott Rejtő könyvek közül egyedül ez játszódik zárt helyen. Mind a légiós, mind a western, mint a kikötői/alvilági sztorikban komoly távolságokat tesznek meg a szereplők, de legalább elhagyják a civilizáció csúcsát jelentő várost. Ebben a történetben ellenben szó sincs önfeledt csatangolásról a város utcáin, verejtékszagú menetelésről a sivatagban, vagy természetközeli lovaglásról a vadnyugaton, helyette a vendégek egy már nem éppen ötcsillagos szállodában kénytelenek eltölteni pár hetet.
 
Mivel a borítón Rejtő neve olvasható, szó sem lehet a Ragyogásban megismert horrorisztikus szállodáról, itt az épület helyett inkább a személyzet és a fizető turisták, valamint jogilag a két csoport között elhelyezkedő magánzók okoznak meglepetést. Élükön az illegálisan itt tartózkodó, ezért roppant mód zaklatott Félix, aki hol gyilkosnak, hol kémnek, hol pedig nemes egyszerűséggel éhesnek vallja magát, és a ruházkodással is állandóan meggyűlik a baja. De ezek pusztán átmeneti kényelmetlenségek ahhoz a tragédiához képest, ami trópusi viharokra jellemző váratlansággal sújt le rá – hősünk szerelmes lesz. Ez mondjuk a szerző rajongóinak nem jelent újdonságot, mindazonáltal Félixet számos hihetetlen lépésre készteti, nem is szólva azokról az mulatságos, vagy épp ellenkezőleg, kifejezetten morbid jelenetekről (például a boncolás), amelyek megtapasztalására a hétköznapi életben esélye sem lenne, bár gyanítom, nem is nagyon vágyna effélékre.
 
Miközben hősszerelmesünk kényszerű ámokfutóként élelmet, ágyat és öltözetet keres magának a szállodában, mások az esős évszak okozta fülledtséget flörtöléssel, alkoholizálással vagy még ennél is veszélyesebb kedvteltetésekkel oldják, amit a vesztegzárra felügyelő rendőrség konok fogcsikorgatással szemlél, mivel mindeközben haláleset is történik az épületben, és a nyomozást nagymértékben hátráltatják az öntörvényű vendégek.
 
Az egészből színpadra illő bohózat kerekedik, amelyben a humor mellett komoly szerepet kap a krimiszál, és a mintegy mellékesen a köztudatba hajított mellékszereplők nagy pillanatai (erről a fogásról bővebben itt). Nyugodt szívvel állítom, a statiszták többségéről jóval többet tudunk meg, mint amennyit elsőre érdemesnek tartanánk. De többek között ebben rejlik Rejtő nagysága: úgy tálalja elénk az elcsábult háziasszony, a saját egzisztenciáról álmodó mosónő sorsát, hogy azt cseppet sem érezzük filmklisének, hanem teljesen hétköznapi esetnek, amely a baráti körünkben is bármikor előfordulhat. Mindez kiegészítve az alapötlettel, a jól kidolgozott történettel, a humorral olyan élményt jelent, amelyhez sajnálatos módon csak elvétve van szerencsénk könyves kalandozásaink során.