Főkép A tinédzser Mia élete tökéletesnek tűnik – boldog családban él, bohém szülei mindenben támogatják, a kisöccse imádnivaló és dacos szembenállás helyett szeretettel csüng nővérén; barátja, Adam személyében pedig máris megtalálta az igaz szerelmet (aki szerette Sam és Grace párosát Maggie Stiefvater Shiver című művében, Adaméket is kedvelni fogja).
 
Aztán… történik valami… és minden örökre megváltozik, Mia pedig olyan döntéshelyzetbe kerül, amely egy sokat megélt felnőttet is habozásra késztetne, nemhogy egy olyan fiatal lányt, aki – minden érettsége ellenére – még nem törte fel a saját tojáshéját.
 
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Mia önállótlan, hisztis kislány, akivel eddig selyemkesztyűs kézzel bánt a sors. A gondtalan élet mázán előfordulnak repedések, de szerencsére az írónő – aki megtörtént eseményre alapozta a művét, tulajdonképpen a gyászmunkájának része volt a regényírás – mellőzte az agyonkoptatott, tragikus kliséket, és éppen a hétköznapi szereplők és problémák teszik műfajában egyedivé a regényt.
 
Sokak számára ismerős lehet az érzés, hogy kívülállónak, egy kirakós játék nem passzoló darabjának érzik magukat a saját családjukban – Mia azért, mert a szüleivel és a kisöccsével ellentétben a komolyzenéhez vonzódik, csellóját a karja meghosszabbításának érzi. Talán ennek a kívülállásnak tudható be melankolikus, visszahúzódó természete is, mint ahogy az is, hogy kimagasló tehetsége és technikai tudása ellenére sincs elég önbizalma, hogy nem találja az összhangot e két tényező között. Elszigeteltsége a párkapcsolatában is jelentkezik, falakat vonva a rocksztárnak készülő Adam és Mia közé.
 
A szerelemhez köthető Mia dilemmája is – Damoklész kardjaként függ a pár feje felett a kérdés, hogy a lány a nívós Juilliard-ra megy-e továbbtanulni, a távoli New Yorkba, amely kapcsolatuk végét jelentheti. Mia ezekkel a döntéshelyzetekkel is nehezen birkózik meg, az ezt követő pedig megoldhatatlan feladatként tornyosul fölé.
 
Ez a regény a döntések könyve. Feladni vagy küzdeni? Menni vagy maradni? A mérleg egyik oldalán az élet, a másikon az ismeretlen. Ezek alapján arra lehetne következtetni, hogy egy nagyon szomorú történettel állunk szemben, ám a jelennel váltakozva felbukkanó boldog emlékek derűs atmoszférát teremtenek és elérik azt a hatást, hogy az érzékenyebb lelkű olvasók egyszerre sírjanak és nevessenek.
 
Bár a könyv a mostanság divatos ifjúsági regények közé tartozik, ezen belül a komolyabb témájú történetek sorát gyarapítja – mint Kevin Brookstól a Lucas, Hanikától a Soha senkinek vagy Laurie Halse Anderson könyvei –, amelyeket elgondolkodtató jellegük miatt érdemes markánsan elválasztani a könnyedebb paranormális és romantikus történetektől, tehát azon olvasók számára is ajánlhatóak, akik úgy érzik, kinőttek már az ifjúsági regényekből.
 
Már csak azért is, mert legfőbb üzenete kortól függetlenül mindenkihez szól. Ráébreszt minket arra, hogy bármi történik, a legfontosabb az életünkben a család, a szeretet, a szerelem – hiszen mi másért érdemes élni?