Kerstin Gier: Rubinvörös – Időtlen szerelem
Írta: Hollóssy Amadea | 2011. 03. 24.

Az aggodalmam szerencsére alaptalannak bizonyult; már az első fejezet olvasása közben beleszerettem Gwen történetébe. Nem, igazából már a fülszöveg olvasása közben megtörtént, a „Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták?” mondaton többször felnevettem, és még elég sokszor olvasás közben.
Nagy gyengém a karakteres ház- és a habókos család-motívum, ebben a regényben pedig mindkettő jelen van. Ráadásul a szereplők jól megrajzolt, karakteres egyéniségek, a pöffeszkedő Glenda nénit nem lehet nem utálni, a termetes, vaskos akcentussal beszélő Madame Rossinit, a „jelmeztervezőt” nem lehet nem imádni, és valószínűleg minden hölgyolvasó szeretne tőle ruhát rendelni. A történetben kulcsszerepet játszik a titokzatos Saint Germain gróf, a kevés információ miatt Kerstin Gier sok mindenre „felhasználhatja” a gróf karakterét, kíváncsi vagyok, a későbbiekben hogyan alakul a regénybeli sorsa.
A főszereplő, Gwendolyn bájosan esetlen kamaszlány, a történelemről csupán annyit tud, amennyit a DVD-filmek ábrázolnak, az idegen nyelv tudása hézagos és a keringő lépéseit sem ismeri, tehát az időutazás sokszorosan izgalmas kalandnak ígérkezik. A cselekményen érződik, hogy egy sorozat első részéről van szó, de ezt leszámítva nem lehet rá panaszkodni, sok ifjúsági regénnyel ellentétben nem bugyuta, logikátlan történet, hanem kellemesen szórakoztató, tökéletes kikapcsolódás.
Az időutazás-motívum nagyon jól kidolgozott, sablonmentes, még az sem hat hiteltelenül, hogy az időutazók képesek különféle tárgyakat magukkal vinni, Gwennek legalább nem kell a ruhaszerzés égető kérdésével foglalkozni, mint szegény Henrynek Az időutazó feleségében. Azonban úgy érdemes nekikezdeni, hogy az olvasónak legyen néhány rászánható órája, hogy belezökkenjen a történet hangulatába, tízperces időkerettel ugyanis nehéz beleélni magunkat az eseményekbe.
Külön kiemelem a kiadás minőségét, mert a belbecs mellett a külcsín is figyelemre méltó. A borítója gyönyörű, ezért nagyon örülök, hogy a magyar kiadó – ellentétben például az amerikaival – átvette az eredeti tervet, ráadásul keményfedelesben bőrhatású. A betűk sötétvörös tintával vannak szedve, az ilyen különlegességbe már a Shiver – Borzongásnál beleszerettem. Ráadásként csak egy-két elütést lehet felfedezni, úgyhogy a nagyon szőrös szívű kritizálók sem tudnak kifogást emelni a kötet ellen.
Összegzésként ki merem jelenteni, hogy a Rubinvörös az újhullámos ifjúsági irodalom gyöngyszeme (bocsánat, rubinja), minden megvan benne, ami élvezhetővé teszi. Remélem, hogy a további két kötet – ugyanis trilógiáról van szó –, a Zafírkék és a Smaragdzöld legalább ilyen színvonalú történet lesz. A folytatás magyar nyelven előreláthatóan idén ősszel jelenik meg.