FőképTalán mindjárt azzal kezdeném, hogy aki kicsit berozsdásodott Dűneileg, az kezdje a könyv végén található, Dr. Torkos Attila által összeállított kronológiával. A legnagyobb és legismertebb – nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha ezt állítom róla – magyar Dűne szaktekintély által készített időrendi áttekintés minden olyan fontosabb mozzanatot tartalmaz, amelyek révén felelevenednek bennünk az emlékeink és ismét „képbe kerülhetünk.”

Miután a Duncan Idaho és Sheeana elszöktek a Káptalanházról egy nem-hajóban – számos útitárssal (Miles Teg, a Bene Gesseritek Bashar gholája, közel száz Bene Gesserit Tisztelendő Anya, a rejtőzködő zsidók és az egyetlen életben maradt tleilaxi Mester, Scytale) – folyamatos menekülésbe fognak a titokzatos Ellenség elől. Azt nem tudják, hogy ki vagy mi tör ellenük, abban azonban biztosak, hogy semmilyen körülmények között sem találhat rájuk.

Murbella, aki egyrészről Tisztelendő Anya, másrészről a Szétszóródásból visszatérő Tisztelet Matrónája is, tűzzel-vassal küzd azért, hogy a két rendet összeolvassza egy Új Renddé, amely eredményesen lesz képes szembe szállni az emberiséget fenyegető Ellenséggel. Tervét ugyan néha megdöbbentő kegyetlenséggel hajtja végre, ám hatékonyságához kétség sem fér. Majdnem egy évtized alatt sikerül elérnie, hogy az addig szemben álló két fél (Bene Gesserit – Tisztelet Matrónái) elfogadja egymást, sőt, képesek lesznek hatékonyan együtt is működni. Ráadásul Murbella rájön, hogy honnan is származnak voltaképpen a Matrónák és mit követtek el, amivel magukra haragították az Ellenséget. Ezek további kijátszható kártyák az Új Rend létrehozásának játszmájában.

Felbukkan egy harmadik hatalmi tényező, a Dűne regényfolyamában eleddig csatlós szerepet játszó faj, az Arctáncoltatók. A Szétszóródásban genetikailag tökéletesített alakváltók immáron úgy képesek bárki bőrébe bújni, hogy lehetetlen felfedezni őket. Ennél is veszélyesebb azonban az a tény, hogy ugyan színleg az Ellenségnek dolgoznak, valójában saját pecsenyéjüket sütögetik, ami nem más, mint az univerzum leigázása és az emberiség elpusztítása.
Nem folytatom, de természetesen fontos szerepet kap a regényben még többek közt a Liga, a Tisztelet Matrónái és az Ellenség. Sokkal inkább fontosabbnak érzem azt, hogy nem nagyon van változás az összképet tekintve Brian Herbert és Kevin J. Anderson írásában A Dűne legendái trilógiához képest.

És azt hiszem, hogy ez nagy baj, a regény ugyanis borzalmasan el van nyújtva. Ha egy lépést hátralépünk a képzeletbeli idővonaltól, akkor azt kell látnunk, hogy alig történik valami a regényben elbeszélésre kerülő majdnem két évtizedben. Ezen kívül a szerzők nem tettek le arról a rossz szokásukról, hogy olyan mellékszálakat pakoljanak a könyvbe, amelyek nyom nélkül elhalnak. Legalábbis Murbella két tanácsadójának felbukkanása, majd eltűnése A Dűne vadászai tekintetében teljesen elhagyható. Semmire és senkire nem gyakorolnak sem életükben, sem haláluk után olyan befolyást, amely miatt ne lehetne egyszerűen kihagyni őket a regényből.

Ami azonban sokkalta nagyobb problémám a szerzőpáros tekintetében, hogy a történet elmesélésén kívül nem áll mögötte mélyebb, filozofikus tartalom. Nagyon sokan nem is tudományos-fantasztikus műként tekintenek a Frank Herbert által megírt Dűne-regényekre, hanem vallásfilozófiai értekezésként. Nos, ez az aspektus teljességgel hiányzik Brian Herbert és Kevin J. Anderson alkotásából, ami sajnos erősen csökkenti a Frank Herbert tollához szokott olvasó élvezeti indexét.

Mégis, akkor miért is olvassa el az ember A Dűne vadászait? Szerintem viszonylag egyszerű a válasz: kíváncsiságból. Mert ha egyszer már eljutottunk egy pontig és ez a pont jól érzékelhetően magában hordozza a folytatás/befejezés lehetőségét, akkor meg kell adni magunknak az esélyt, hogy a dolgok végére járjunk. Ráadásul Frank Herbert végjátékra vonatkozó jegyzetei is fennmaradtak, tehát Brian Herbert és Kevin J. Anderson nem légből kapott ötletek alapján dolgozott, mindössze megpróbálták kidolgozni ezeket. Egy-két alkalommal határozottan úgy éreztem, mintha egy-egy történést Frank Herbert leírt volna, amik egy az egyben bele lettek téve a könyvbe. Vagy csak a szerzőpárosnak akadtak fantasztikus pillanatai, amikor igazándiból ráéreztek a dolgok lényegére. Hogy igazam van-e? Olvasás után kiderül.