Főkép

Már megint a korommal van baj, de az is lehet, hogy csak túl sokat olvasok. Ha ugyanis tizen- vagy huszonévesként most ismerkednék a sci-fi irodalommal, mégpedig az újdonságok felől közelítve, vélhetően dicsérném Collins könyvét. Mivel azonban korábban már számos, hasonló tematikájú regényt és novellát olvastam, így nem tudok felhőtlenül örvendezni Az éhezők viadala című opus megjelenése okán.
 
Számomra már nem jelent újdonságot, hogy a ki tudja milyen távoli jövőben a világ nem válik jobbá, hanem éppen ellenkezőleg, visszafelé fejlődik. Főleg mert a Mad Max 1-3 része után egy időben divat volt a világvége utáni emberiség szomorú állapotának ábrázolása, mind filmvásznon, mint pedig könyvben. Köszönhetően jelen kötet hátsó borítójának, vélhetően senkinek sem árulok el nagy titkot, hogy már azt a poént is elhasználták korábban, miszerint ebben a nem túl fényes jövőben rendszeresek az olyan versenyek, ahol emberek vadásznak egymásra, és csak egyetlen nyertes maradhat (A tizedik áldozat, A menekülő ember, stb), s ráadásul mindezt a tévé élőben közvetíti.
 
Mindezek fényében az 1964-ben született Suzanne Collins műve legjobb esetben is az újrahasznosított kategóriába kerül nálam, de hogy még bonyolultabb, vagy épp ellenkezőleg, egyszerűbb legyen a pozicionálás, a történet főszereplője egy tizenhat éves lány. Első felhördülésként arra gondoltam, Collins az éppen aktuális tinikönyv divatot lovagolja meg, mivel úgy tűnik, Amerikában jelenleg ezzel lehet sikeres egy író. További filózás helyett elolvastam a regényt. Most azt mondom, hogy Collins jól ír, szemlátomást érzékkel alakítja a cselekményt, és kellő teret szentel a fontosabb szereplők bemutatásának (plusz pont, hogy hősnőnk korához méltóan viselkedik szerelmi ügyekben, lásd a befejezést).
 
Ráadásul kellő mértékben adagolja a világ bemutatását, ebből sosem kapunk sokat, egyszóval nem válik unalmassá, szájbarágóssá. Az ötlet meg ugye már alapban is jó, amit csak elrontani lehet, de szerencsénkre erre nem kerül sor, végig megmarad a feszültség, s úgy fejeződik be a könyv, hogy a nyájas olvasónak gusztusa támadjon a következő kötethez is (trilógia lesz belőle ugyanis).
 
Kapcsolódó írás:Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
 
Részlet a regényből