Főkép

Még mindig szeretem Pratchett könyveit, mert továbbra is a hamisítatlan angol intellektuális humor jellemző rájuk. Terry úgy hasznosítja világunk jellegzetességeit, hogy a végeredményen muszáj nevetni. Ráadásul ez az ember nem csak egyszerűen idéz és kifiguráz, hanem azonmód megcsavarja, a saját univerzumába tuszkolja dolgainkat, amelyek így új értelmet nyernek. Ezen fejlődés eredménye ugyan számomra időnként érthetetlen és különös, ám vitathatatlanul működik – legalábbis papíron.
 
Terry Pratchett nem csupán vicces könyveket ír, hiszen műveiben a cselekmény egyáltalán nem a kacagásnak alárendelt valami, hanem alaposan kidolgozott vezérfonál, amely nem a poénok kénye-kedve szerint kanyarog, hanem logikusan halad valahová, csak menet közben magához vonz minden közelben tartózkodó humorszilánkot.
 
Na, most is ez a helyzet. Elég csak megnézni a címlapot (Josh Kirby műve), ahol a Halál (ki más) száguld egyedi tervezésű kétkerekűjén, miközben a szabadság érzete hömpölyög körülötte, s nem utolsó sorban egy elektromos gitár lóg az oldaláról. Az egész roppant mód emlékeztet az angolszász nyelvterületen komoly sikert aratott Bat out of Hell című Meat Loaf lemez borítójára, ahol szintén felfelé száguld a nem evilági motoros.
 
Farkas Veronika egyébként szerencsés módon számtalan magyar vonatkozást ferdített a szövegbe. Kedvencem a „Fiúk a Pall utcából” együttes, vagy, ahogy az Edda nóta szövege bekúszik a regénybe. Ennek köszönhetően a magyar kiadás teljesen egyedi és utánozhatatlan lett. Azon mindenesetre a mai napig filózom, hogy minden bajok elindítója (Micky) vajon Mick Jagger vagy Jim Morrison alapján született.
 
Muszáj megemlítenem, hogy a Halál mostani felejtőkúrája során (igen, Kaszás elvtársnak ismét gondjai vannak) megidéződik a maga korában etalonnak számító, mára az ismeretlenség homályába süppedt légiós történet, melynek az első két kötetét ajánlom mindenki figyelmébe.
 
A Kék csillag trilógia magyarul is megjelent párszor, szerzőjük Percival C. Wren, az első két kötet pedig A Kék Csillag (Beau Geste), valamint A sivatag titka (Beau Sabreur) címre keresztelődött. Természetesen a nosztalgiázás Pratchett módra történik, szóval semmi sem olyan, mint az eredeti, de ettől függetlenül garantált a fetrengés.
 
Egyéként is szürrealisztikus mutatvány, ahogy az alapállapotában is lökött fantasy világot megfertőzi a rock ’n roll láz, meg a punk, és boldog-boldogtalan a zenélni kezd, vagy koncertre jár, vagy zenekart alapít. Márpedig ez határozottan ellenkezik az érvényes céhes szabályokkal, úgyhogy ettől kezdve valóban minden a feje tetejére áll minden városok leglepukkantjában.
 
A szerző életrajza