FőképPedig azt mondta, talán a Setét Torony ciklust sem fejezi be. Legalábbis nem ezen a földön, létsíkon, vagy mifene. Erre most tessék. Komolyan.Ráadásul a Stephen King regényeket lassan nem is a könyvesboltokban kell keresni, hanem építési szaküzletekben, valahol a tégla és a vakolóanyag környékén. Súlyos mű, szokták mondani, de én eddig azt hittem, ez csak tartalmi megítélés. Ez nem is könyv, hanem fegyver. Mert a toll hatalmasabb, mint a puska. Persze, ha valakit jól fejen dobsz a végeredménnyel. Pedig azt mondta… mindegy. Csak örülünk, nem?
 
Sokfelől hallottam már, hogy Stephen King nem tesz mást, csak jól bevált sablonokat cserélget a papíron. A váz mindig ugyanaz, a vakolat és a festés új. Talán igaz is, meg nem is. Egyrészt Homérosz óta minden író sablont használ, másrészt, ha egy szerző bátorkodik több könyvet is írni, óhatatlanul sablonokat halmoz a fiókjában. Vagy a fejében. Nem igaz viszont abból a szempontból, hogy King könyveit lassan azok is előveszik, akik csak a szépirodalom sorait képesek befogadni. Szerintem King eddig is zseniális író volt, a Duma Key megírásával talán már az irodalmárok szerint is. És ha néhányszor kiolvastuk, jó lesz tégla helyett. Vagy homlokon dobni valakit.
 
Az alaptörténet sok helyről ismerősnek tűnt. King írt már ilyet, nem is egyszer. Számtalan más szerző hasonlóképpen. De a hasonlóság kimerül az alapoknál. Sem a történetvezetés, sem a végkifejlet nem áll rokonságban a korábbi művekkel. A történetet egyes szám első személyben íródott, ami egy ilyen terjedelmű könyvnél egy kicsit ijesztőnek tűnt. Úgy az első oldal feléig.
 
Edgar Freemantle milliomos építési vállalkozóként boldog életet él. Egészen addig, mígnem a szándékosság árnyéka nélkül, ki nem deríti, erősebb-e a terepjárója egy bazinagy darunál. Nem, ezt mi már tudjuk. Jobb karját elveszti, de az adott helyzetben ez tűnik a legkevésbé aggasztónak. (Bolhacsípés! Ugyan már, lecsaptam a karod!) Koponyája vagy öt helyen törik, az agya meg mindenáron körül akar nézni a nagyvilágban. Jön, ami ilyenkor szokás: vagy meghal, vagy roncsként él tovább. De Edgar Freemantle lassan felépül. Mondjuk a karja nem nő vissza, de elvesztett emlékei igen. Ha a baleset nem lett volna elég, felesége huszonöt év házasság után elhagyja. Közben az agyi katasztrófának köszönhetően állandó düh lángol benne.
 
Mivel építési vállalkozóként nincs sok esélye, az orvosa azt javasolja, kezdjen új életet, menjen jó messzire és foglalkozzon azzal, amivel mindig szeretett volna. Edgar Duma Keyre, egy csendes, gyönyörű helyre költözik, és beváltja régi álomzsetonjait: rajzolni meg festeni kezd. Edgar Freemantle rátalál a múzsájára, egy olyan segítőre, akit – ha jobban megismeri – szíve szerint talán minden jóérzésű ember lakat alatt tartana. Olyan jól megy neki a festés, hogy műveiből kiállítást szerveznek. És olyan jól megy neki a festés, hogy ha lefest valakit, mondjuk szem nélkül, az illető megvakul. Vagy akár meggyógyul, ha a művész azt akarja. Közben az is kiderül, nem Edgar az első, akinek ez a titokzatos erő csókot nyomott a homlokára. Ej-ej, nem lesz ennek jó vége!  
 
Lehet, hogy több mint hétszáz oldal és még kinyitni sem könnyű, de letenni sokkal nehezebb.
Jó olvasást kívánok!
 
Kapcsolódó írásaink:
Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ