FőképMár megint a Jézus-történet: „...és Jahve megtermékenyíté az asszonyát, Rybyst, míg Herb Asher krionikus kriptájában feküvék, s szimuláció által homályosan láta, ám felkele, s érzé, ahogy asszonyában Úrrá lesz annak magzata.”
Az idő előrehaladtával Dick egyre komplexebb és földi halandók számára egyre nehezebben befogadható regényeket írt. Életének utolsó előtti könyvében a világnagy káosz akkora, hogy bizony elkel az isteni segítség.

Dick gnosztikus világnézete kihatott írásaira. A CY30-CY30B csillagrendszerben megjelenő Jah akaratából újra a földre száll az emberarcú Isten, igaz, ezúttal űrhajón és Rybys Rommey méhében. Asher mindezt a krionikus altatás félvalóságában nem tudhatná, hacsak Jah bele nem nyúlna az elaltatottak számára sugárzott zenébe.

Asher kedvence az a Linda Fox, aki John Dowland tizenhatodik századi lantműveit ültette át korának popzenei nyelvére, és amikor „a Fox” dalszövegeibe obszcén szavak kerülnek, Asher dühbe gurul. Ki meri e dallamokból a valóság ellen font védművét áttörni? Hát Jah.

A furcsa pár kelletlenül összeszedelőzködik, és deus ex machinák sorozatával segíti hőseinket, hogy elérjék a Földet, ami Belial, a sötétség urának hatalma alatt senyved. Itt kell a világ megváltójának újonnan megszületnie.
A fiú a keresztségben az Emmanuel nevet kapja, és ahogy cseperedik, idővel rá kell ébrednie természetfeletti mivoltára.

Ezen a Zina nevű tündéri, koravén lányka is segít, aki egy Isten hangját közvetítő információs táblát ad Emmanuel kezébe, ezzel terelve a nagyobb tudás felé. És jobb volna, ha mihamarabb rájönne, kicsoda valójában, mert nemsokára meg kell váltania a világot…

Halálához közeledve nem csoda, hogy Dick egyre nyíltabban nyúlt a vallásos témák felé, de amíg korábbi műveiben nagyszerű háttérzenéje volt a tudományos-fantasztikus regény történéseinek, addig az Istenek invázójában már erősen a teológiai értekezések felé tolódott el a könyv hangsúlya.

Kétség sem fér hozzá, hogy az Exegézis írása rányomta bélyegét Dick gondolkodására, de ez nem feltétlenül válik a könyv javára.
Csak félszívvel írom, hogy sci-fi regény volna Dick műve, mert csupán foltokban jelennek meg az SF kellékei és mozgatórugói, és már rég nem a valóságok keveredése, az emberiség (hogyan- és miben)léte körül kering a cselekmény, hanem inkább emlékeztet egy isteni akciófilmre.

Ettől még Dick nagyszerűen zsonglőrködik térrel és idővel, tudatokkal és látomásokkal. Régi témái közül előszeretettel emel át minél többet, így ismerősként üdvözölhetjük korábbi regényeiből megszokott gárdáját: a világ rútságai ellen tehetetlen kisembert, aki valahogy mégis az események közepében találja magát; a gonosz, csalfa, kiismerhetetlen asszonyt, aki pokollá teszi férje életét; a titokzatos és tündérszép leányt, aki felnyitja főhősünk szemét; az égi háború két kapitányát a Világos és a Sötét sarokban.

Ezek mellett kötelező elem még egy rakat klasszikus zeneszerző, lehetőleg John Dowland, Verdi és Wagner minden mennyiségben.

Zeneszerzőhöz kapcsolódik az Istenek inváziójának egyik legszürreálisabb jelenete is, mikor a Földre érve Ashert letartóztatják, mire ő elkezd a rendőrön keresztül klasszikus zenéért könyörögni, majd egy hosszas kiselőadásba kezd Mahler második szimfóniájáról, kimerítő részletességig felsorolva az eredeti felvétel zenekarában fellelhető összes hangszert.

És a legmeglepőbb ebben, hogy ezenközben elmeséli a teljes élettörténetét, szűznemzésestül, Istenestül, sötét hercegestül, a rendőr viszont egyedül a mahleri eszmefuttatást tudja valamire is vélni.

Dick, legyen akármilyen bomlott elméjű, vagy akár tökéletesen épeszű, a humor sosem hiányzott regényeiből.
S ha a vallásos háttér és az összetett cselekmény el is riasztaná az olvasót, mondom, már Dick nagyszerű humoráért is érdemes kézbe venni a kötetet, és meglátja, olvastatja magát ez a bő kétszáz oldalnyi, sci-fibe öntött teológiai értekezés.

Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz

Regényrészlet