Főkép

Az Új Nap Könyvei sorozat második része ez, mely 1981-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Nebula Award-ot. Mondhatni, hogy ott folytatódik, ahol az első rész, A kínvallató árnya abbamaradt, azaz tovább kísérhetjük a kegyvesztett kínvallató-tanonc Severianus-t útján.

Főhősünk az első részben azzal vonja magára céhe haragját, hogy segít az egyik „ügyfél”, egy kínvallatásra ítélt hölgy öngyilkosságában.
Mivel különleges tehetségű fiatal férfiúról van szó, enyhébb büntetést rónak ki rá, s a távoli Thraxba küldik, hogy ott bakóként működjön. Ám a második rész végéig sem ér el oda. Ez a könyv ugyanis javarészt egy kisvárosban, valamint az Abszolút-lakban játszódik.
Az intrikák egyre bonyolódnak, és az is egyre inkább világossá válik, hogy Severianus messze több és fontosabb személyiség, mint holmi koromfekete köpenyes hóhérpalánta.

Nehéz alaposabb elemzések nélkül írni erről a sorozatról, mert Wolfe annyira különös és sajátos világot talált ki hozzá, s oly’ bonyolult a cselekményszövése.
A helyszín Urth, amit a haldokló Nap egyre gyöngülő sugarai éltetnek. Tehát egy jövőbeni Föld, ahol viszont a körülmények részint feudálisnak, vagy akár ókorinak tetszenek, ugyanakkor apró momentumokban megvillan a magasabb fejlettségű technika, és talán a földön kívüli (de legalábbis idegen) jelenlét is.

A társadalmi viszonyok is furák, és jóval többről van szó, mint hogy a múlt rendjét visszaállítani vágyók titkos harcot folytatnak a jelenkori uralkodó ellen. Maga Severianus, a mesélő is oly’ különös alak, hogy az olvasó sosem lehet biztos benne, mi fog következni, ill. ki az, aminek látszik...

A történetet magát nagy vonalakban sem érdemes leírnom, noha az előző részről szóló cikkemből így utólag pont ezt hiányoltam.
Olyan tekervényes, sok szereplős sztori ez, hogy bizony néha nehéz rá emlékezni, hogy akkor most ki kivel is van, és mi mit jelent. Merthogy az Új Nap Könyveinek sajátos, archaizáló, latin, görög, és még számos más nyelvből vett szavakkal teli nyelvezete van.

Stílusa emelkedett, részint szinte tudományosan távolságtartó, de leginkább szépirodalmi, és ez mit sem könnyít az egyszeri olvasó helyzetén.
Legalább az előző könyv szószedetét is betehette volna a kíméletesebb kiadó a kötet végére, s nem csak azon szavakét, amik itt fordulnak elő először.

De akármilyen nehéz olvasmány is ez, zsenialitása egy igazi ínyenc fantasy rajongó számára kétségbevonhatatlan. Wolfe bámulatosan képes hangulatot teremteni.
Noha pengeváltásokban, halálsikolyokban, s bármi tipikus fantasy fordulatokban nem tobzódik a regény, eseményei mégis oly’ sűrűn követik egymást, hogy az embernek nagyon kell figyelnie.

Emellett bődületesen erős atmoszférája van a sorozatnak. Noha mindent befolyásol (és torzít) az, hogy Severianus érzékszervein keresztül tapasztaljuk meg, mindvégig valóságosnak tetszik, amit és amiről olvasunk.

Mindezt csak erősíti a párját ritkító szimbólumgazdagság, ami egyszerre ismerős és idegennek ható elemekből épül fel. Urth világa nagyon is a miénkben gyökerezik, ugyanakkor már annyira más is, hogy a jelképek sem teszik könnyebben megfejthetővé.

Viszont mindezek együtt teszik páratlan élménnyé az Új Nap Könyveit, legalábbis azok számára, akik valami újra, másra, tartalmasra vágynak, ha a képzelet irodalmának egy újabb kötetét veszik kézbe.