Főkép

Charlie Asher a bétahímekre jellemző, viszonylag nyugalmas életét éli a maga agybeteg módján, míg lányuk születésének másnapján el nem veszíti feleségét. Mivel a szomorú esemény bekövetkeztekor egy fura, kétméteres néger fickót lát felesége ágya mellett, akit joggal hisz a Halálnak, és az munkát ajánl neki, nincs más választása, mint elvállalni azt. A Halálét.

Persze kalamajka akad rendesen ezzel a „mocskosan új melóval”, és nyugodt „munkavégzést” a túlvilági/alvilági erők erősen próbálják befolyásolni. Céljuk, hogy átvegyék az uralmat az élő és holt lelkek felett. Egyedül csak a „kissé” hibbant Charlie, lánya Sophie és két pokolkutyája – Alvin és Mohamed – áll a sötét hatalmak útjában.

Ha azt mondom, Christopher Moore nehezen nevezhető teljesen normálisnak – legalábbis az írása alapján, azt hiszem nem járok messze a valóságtól. Alapvetően az abszurditásra építkezik, de korántsem radikalizálja el a dolgokat. Mindezt az alapot tolja el a leginkább betegesnek nevezhető irányba. Amivel nagyságrendekkel föléemelkedik az erős izzadságszagot árasztó, csak nyomokban mulatságos szerzeményeknek.

Hogy miért? Egyrészt, mert a saját lökött ötleteire épít, másrészt, mert nagy ívben kerüli az ezeréves favicceket és az ócska poénokat. Az sem utolsó dolog, hogy nem csak a humor eme szokatlan formájának rendeli alá a teljes könyvet, némely részei igencsak szívszaggatóak. A történet pedig egy pillanatra sem nyugszik, folyamatosan lendületben marad, nincsenek üresjáratok, felesleges szócséplések.

Moore szerzeményét nagyon hasonlítani máshoz nem is igazán lehet, esetleg a Dogma című filmet lehet nyomokban hozzámérni, bár ott korántsem találunk ennyi agyamentséget.

Gyermek kezébe azért ne adjuk a könyvet. És ne azért, mert a halál szerepel benne. Néhol határozottan trágár kifejezésekkel tarkított, illetve pornográf. A csúnya beszéd – pontosabban írás – még csak-csak lemegy a torkomon, de a szexista részekkel nem vagyok kibékülve. Nekem valahogy nem illettek a „képbe”, mert úgy éreztem, olyannyira kilógnak a sorból, hogy akár nyugodtan el is hagyhatta volna őket. De biztos csak én nem értem a szerzői mondanivalót. Vagy nem vagyok elég agyament a befogadására.

Részlet a regényből