Lois McMaster Bujold: Maréknyi becsület
Írta: Galgóczi Tamás | 2007. 06. 28.
Bizonyára velem van a baj, mivel – bevallom őszintén – nekem tetszett a regény. Márpedig az elnyert díjak alapján az emberek többnyire Robert Charles Wilson magyarul most megjelent Pörgés című regényéhez fogható sci-fi remeket vártak, és csalódással fogadták a teljesen más kategóriában induló Bujold művet.
Erre nagyon nincs mit mondani, legfeljebb a Morgoth együttes tagságát tudom idézni: „Feel Sorry for the Fanatic” (Sajnálom a rajongókat).
De aki kicsit kevesebb elvárással, mondhatni ifjonti kíváncsisággal lát neki az olvasásnak, az hamisítatlan űr-operettet kap, ahol a történet lényegét a cselekmény adja, míg háttérbe szorul a jellemfejlődés, illetve szóba sem kerül a technika-ember konfliktus.
Hajdan volt időkre jellemző ez a megközelítés, utoljára a Phoenix könyvek idején adtak ki efféléket (C. J. Cherryh sorozata például).
Szóval személy szerint különösebben nem találok kivetnivalót a könyvben, csak ne felejtsük el menet közben: létezik más felfogásban írt sci-fi is.
Ha valaki még nem tudná, megfelelő mennyiségű eladott példány esetén egy sorozattal lesz dolgunk, ami gyakorlatilag a következő résszel veszi kezdetét. A címben említett Miles Vorkosigan születésére ugyanis majd csak abban kerül sor.
Jelenleg szülei összeismerkedésének, rövidre szabott udvarlásuknak, és a háttérben zajló politikai, illetve háborús eseményeknek leszünk tanúi.
A kategória szabályainak megfelelően (melyek úgy vélem, közismertek a Star Wars epizódokból) az ellenséges helyi élővilágtól kezdve a csúf politikusig minden nehezíti a szerelmesek dolgát, mindez nyakonlöttyintve némi hi-tech szósszal.
A végeredmény könnyű, a gyorsabbak számára egy délután elfogyasztható olvasnivaló, amit ugyan nincs miért dicsérni, de különösebben szidni sincs okom.
A kötetzáró utójáték pedig jóval súlyosabb hangvételű, mintsem azt az előzmények alapján bárki elvárná Lois McMaster Bujoldtól (1949. november 2.). De az is torokszorító, ahogyan játszik az érzelmekkel a 258-261. oldalon. Ígérem legközelebb a sorozattal elnyert Hugo- és Nebula-díjakról is beszélek majd.
Erre nagyon nincs mit mondani, legfeljebb a Morgoth együttes tagságát tudom idézni: „Feel Sorry for the Fanatic” (Sajnálom a rajongókat).
De aki kicsit kevesebb elvárással, mondhatni ifjonti kíváncsisággal lát neki az olvasásnak, az hamisítatlan űr-operettet kap, ahol a történet lényegét a cselekmény adja, míg háttérbe szorul a jellemfejlődés, illetve szóba sem kerül a technika-ember konfliktus.
Hajdan volt időkre jellemző ez a megközelítés, utoljára a Phoenix könyvek idején adtak ki efféléket (C. J. Cherryh sorozata például).
Szóval személy szerint különösebben nem találok kivetnivalót a könyvben, csak ne felejtsük el menet közben: létezik más felfogásban írt sci-fi is.
Ha valaki még nem tudná, megfelelő mennyiségű eladott példány esetén egy sorozattal lesz dolgunk, ami gyakorlatilag a következő résszel veszi kezdetét. A címben említett Miles Vorkosigan születésére ugyanis majd csak abban kerül sor.
Jelenleg szülei összeismerkedésének, rövidre szabott udvarlásuknak, és a háttérben zajló politikai, illetve háborús eseményeknek leszünk tanúi.
A kategória szabályainak megfelelően (melyek úgy vélem, közismertek a Star Wars epizódokból) az ellenséges helyi élővilágtól kezdve a csúf politikusig minden nehezíti a szerelmesek dolgát, mindez nyakonlöttyintve némi hi-tech szósszal.
A végeredmény könnyű, a gyorsabbak számára egy délután elfogyasztható olvasnivaló, amit ugyan nincs miért dicsérni, de különösebben szidni sincs okom.
A kötetzáró utójáték pedig jóval súlyosabb hangvételű, mintsem azt az előzmények alapján bárki elvárná Lois McMaster Bujoldtól (1949. november 2.). De az is torokszorító, ahogyan játszik az érzelmekkel a 258-261. oldalon. Ígérem legközelebb a sorozattal elnyert Hugo- és Nebula-díjakról is beszélek majd.