FőképHa lenne népszerűségi lista, ahol Wodehouse regényalakjaira lehet szavazni, akkor ott minimum dobogós helyre kerülne Psmith, aki több alkalommal is elszórakoztatta a nagyérdeműt.

Véleményem szerint mindezen történetek közül a „Forduljon Psmithhez!” sikerült a legjobban. Ez talán részben annak köszönhető, hogy kései darabként látott napvilágot, és így itt már teljes kiforrottságában szembesülünk mindazzal, ami Psmith esszenciáját jelenti: problémamegoldó-készség, jóindulat, humor, közvetlenség, segítőkészség – hogy csak a fontosabbakat említsem.
Valamint megalapozott önérzet, amit jól példáz saját nevének kiejtéséről adott magyarázata is (a p néma, mint a psemmi szóban), ami egyben az egyéniség meglétét sugallja. Egyszóval előttünk áll a jobb sorsra érdemes, előkelő iskolákban nevelkedett angol ifjú, aki már látott ezt-azt a nagyvilágból, és töretlen hittel bízik saját jövőjének kiteljesedésében.

Blandings és Psmith egymásra találása legalább annyira szenzációs, mint Lord Emsworth kóros ütődöttsége. A regényben szépen sorjáznak az emlékezetes szereplők (Beach, Baxter, Cootes, Lady Constance és a többiek), hogy az utolsó oldalig benépesítsék ezt a képzeletbeli vidéki kúriát.
Ám nem csak sziporkázó jellemek kavalkádját kapjuk Wodehouse-tól, hanem olyan fantasztikus jelenetekkel is gazdagabbak leszünk, mint az álruhás szobalány leleplezése Psmith módra, és a kora hajnali ébresztési módszerek.

A történet cselekménye és mondanivalója ezúttal sem kíván világmegváltó lenni, helyette inkább kedvtelve időz szerelmes fiatalok, morcos felnőttek, diszkrét személyzet, álöltözetben közlekedő alvilági alakok közösségi megmozdulásain.
A középpontban ismételten a pénz forog, megszerzendő kölcsön, illetve eltulajdonítandó vagyon formájában, a társadalmi igazságtalanságnak köszönhetően azonban minden fontra több jelentkező is van, illetve árukapcsolásos módon az érintett egyének csak úgy remélhetnek sikert, ha másokkal társulnak.
Ez utóbbi módszer azonban számtalan buktatót rejt magában, elvégre a szereplők között vannak csekély értelmi képességgel rendelkező egyedek, akik sem a titoktartásban, sem a titokban végrehajtott cselekedetekben nem jeleskednek.

Az olvasó szempontjából azonban mindez tökéletesen megfelel, hiszen így teljes mélységében élvezhetjük Wodehouse regényét, amelyet a legjobban sikerült alkotásai között kell számon tartanunk.
A szereplők egy részének utóéletét a különböző egyéb regényekben követhetjük nyomon (például a Nyári zivatarban, ahol Baxter újra őlordsága titkáraként ténykedik, és végre feltűnik egy termetes disznó is).

A szerző életrajza